75. Jahre Volkswagen Bulli-Treffen

Nincs még egy olyan név a teherszállításban, ami körül akkora rajongótábor alakult ki, mint a Volkswagen Transporternél. Az ikonikus forma, a sokoldalúság, a megbízhatóság mind tolta a típus szekerét, a 60-as és 70-es évek Amerikájában pedig a szabadság és a hippi kultúra szimbólumává vált. Enyhén autóbuzi őrültek a mai napig hajtják a korai generációkat, néhányan pedig múzeumba való kincseket őriznek fűtött garázsok mélyén. Két dolog közös ezekben az emberekben: rajonganak a Transporterekért és eljöttek a széria 75. születésnapjára a Salzburg Ringre.

Nagy buli volt, mindenki ott akart lenni. A szervezők már decemberben lezárták a jelentkezést a május közepi rendezvényre és a kaotikus tavaszi időjárás sem tartotta vissza a transporteres nomádokat. Többen is konvojokban érkeztek, hogy aztán az ősmagyar szekérkaravánokra emlékeztető védelmi pozícióban álljanak be a ring parkolójába. A buszokra feszítették ki a különböző sátrak és napvitorlák tartóköteleit, amelyek alatt otthonos nappalikat építettek ki. Van amelyik busz oldalán vágódeszkának szánt falap lógott, van amelyikről függő virágláda kúszó muskátlival.

Home is where you park it

A német kényelmes nép, nem véletlen, hogy gyakran többtonnás lakóautóvá alakított buszokkal indulnak kempingezni, de a Transporter ennek épp az ellentéte. A lakótér kicsi, de végtelenül praktikus, főleg ha egy olyan ügyes cég felel lakberendezésért, mint a Westfalia. Hiába dolgoznak együtt ma már sok másik gyártóval, a Volkswagen hátán futottak fel és ezt a rendezvény is reprezentálta. Sok buszban még le sem állt a léghűtéses boxer, a gazdik a hátsó traktusból egy mozdulattal nyomták fel a szövetfalú hálószobákat, amelyek élén szinte mindig ott virított: Westfalia.

Néhány buszon megjelent egy egységes mondat: Home is where you park it – azaz az otthon ott van, ahol leparkolsz. Szimpatikus ez a mentalitás. A mögöttes tartalom is többet jelent: a buszok előkertjébe települt utazók látszólag tényleg otthon érezték magukat, még a Salzburg Ring májusi esővel áztatott aszfaltján is. A féltetők alatt az sem zavarta őket, amikor heves eső verte a sátrat, legfeljebb hangosabban beszéltek egymáshoz. Aki éppen ekkor sütögette a kolbászait, csak behúzta a gázgrillt a tető alá, majd amint elállt az eső, vissza állt a régi rend – ismét előkerültek a teli üvegektől csörömpölő sörösrekeszek a buszok árnyékából.

A kotnyelesek sem tudták megzavarni a kempingezők nyugalmát, sőt. Valahol a munkám része, hogy bemásszak minden autóba és az utolsó csavarjáig lefotózzam ha érdekes, de ez senkit sem zavart. A buszok között billegés és heves részletfotózás közepette volt, aki direkt produkálta magát és a gépet. Amelyik T1-es busz engedte, annak kinyitották a szélvédőjét, hogy jobban nézzen ki, a kedvencem pedig  amelyik a piros busza mellé kirakott egy ugyanolyan elektromos kisautót gyerekeknek, illetve egy tippre 1:50-es modellt – szintén hasonló dizájnnal. Aki egy-egy fotó miatt megindult felém, az sosem akart hókon nyomni, csak beszélgettünk, mesélt az autóról vagy meghívott egy italra. Mutattak nekem érdekes motortereket, egyedi műszerfalakat és végiggangoltam egy T3-as egyedi váltókulisszáját – mindenki nagyon barátságos volt.

Minden tetszett, minden kéne

Kegyetlenség lenne megkérdezni, hogy melyik busz tetszett a legjobban, hiába nem vagyok ősrajongó. Kevés olyan darab volt a kempingben, amire nem tudtam volna öt másodperc gondolkodás után azonnal rávágni: kéne! Lenyűgöző, hogy milyen precízen újították fel egyik másik T1-est vagy T2-est, de a rat stílusban megépített, fém-oxiddal díszített darabokban is volt valami vonzó. Ha fegyvert tartanának a fejemhez, akkor azt hiszem három buszt mondanék elsőre, ami igazán megragadta a fantáziámat.

Az egyik egy sárga T3-as volt kerek lámpákkal, némi bukókerettel és gyanúsan raliautókéra emlékeztető matricázással. Az egyértelműen látszott, hogy a futóművön emeltek, a gumikat pedig ballonos terepabroncsokra cserélték. Gondolkoztam is, hogy mekkora buli lenne a Balkánon billegni egy terepre felkészített T3 Syncro lakóautóval, de nem ezzel. Mert ez igazából egy versenyautó: a hátsó traktusban az ágy és a westfalia gáztűzhely helyett masszív acélcsövek, hatalmas hűtőradiátorok, versenytankok és egy V8-as BMW motor van szolid BMW M Power felirattal a tetején. Alánézve ordas vastag fém futóműelemeket és halálosan komoly King Shocks lengéscsillapítókat látni, az alkarom vastagságú kardán- és féltengelyek pedig arra engednek következtetni, hogy a rendszer tartósan elviseli az extra delejt. Ezzel a busszal nem az erdő mélyén billegsz, hanem felszántod a Szaharát.

Visszatérve a realitásokba még mindig maradnék a T3-nál. Nagyon szeretem az első két generációt, de a jelenlegi helyzetemben totál elérhetetlennek érzem, míg a T3 és T4 egyelőre belátható anyagi távolságra van. Szép is volt, amikor egymás mellett parkolt le egy T3 Syncro Westfalia és egy T4 Syncro Westfalia. Mindkettő alatt volt némi emelés, ballonos, bütykös gumikkal és műanyag sárvédő ívekkel. Egyszerűen tökéletesek, erre vágyom, én ezt szeretném! Csak azt nem tudom eldönteni, hogy a paradigmaváltás előttről vagy utánról válasszak autót? Rövidebb tengelytáv, bucibb forma és klasszikusabb vezetési élmény a T3-ban vagy egy már modern éra régies terméke legendás megbízhatósággal és tágasabb beltérrel a T4-ben? Lehetetlen választani, de ha a parkoló többi autójára nézek, akkor talán inkább a T3 mellett döntök.

Némelyik olyan toldatszettet kapott, mintha Porsche B32-kel töltötték volna meg a parkolót, pedig abból csak hét darab készült és százmilliós ársávban mozog. Kicsit sajnálom is, hogy a Volkswagen nem örvendeztetett meg egy eredeti darabbal, meglepne, ha nem lenne B32 a vállalat birtokában. Ezen túl viszont nem volt hiányérzetem, a német gyártó kitett magáért. A padockban a hatodik generációig minden Transzporter saját garázsállást kapott és néhány korabeli termékkel próbálták leképezni azt a kort, amibe ezek az autók születtek. A T3-as mellett Pac-Man figurák és Star Wars szerű poszterek hirdették a 80-as évek szép pillanatait, míg a T4-nél már megjelentek az első konzum számítógépek és színes, katódsugárcsöves TV-k. A T5 mellett nyomógombos Walkman és korai érintőképernyős telefonok lógtak a falon, hiszen a gyártás 2003-tól 2015-ig kitartott – te jó ég mennyi minden történt ez idő alatt.

Mint egy Parkoló Parádé Transportereknek

A rendezvény emlékeztetett a Parkoló Parádéra, hiszen a kirakott autók jelentős részét nem múzeum állította ki, hanem maguk a résztvevők. Nekik ez világraszóló buli volt, a vendégeknek pedig felért egy vastagabb autókiállítással, így végül mindenki nyert. A felfújható ID.Buzz ugrálóvár vagy a T1-esből épített bár szinte eltörpült a rajongók által kialakított parkoló láttán. Ritkán jött szembe két egyforma autó, mindenki egy kicsit a saját igényei szerint alakította ki az ideiglenes lakóterét, de éppen ez a szép a Transzporterben és ezért tudott ennyire népszerű lenni az elmúlt 75 évben. Hét plusz egy generáció alatt mindenki megtalálta a hozzá illő Bullit, és ha mégsem, akkor épített egyet.