Szeretem az amerikai autókat. És bátor is vagyok. Ezért múlt szombaton úgy döntöttem, hogy egy Opel Speedsterrel látogatok el a Komárom melletti monostori erődben megrendezett amerikai autós találkozóra.
Bár három napos a rendezvény, én mindig csak szombaton reggel megyek ki. Sok éves tapasztalat, hogy ezen a napon van kint a legtöbb autó, vasárnap a társaság nagy része korán hazahúz, nyilvánvalóan az előző esti megpróbáltatásokat kiheverni. A bejáratnál mosolygós tinilány fogad, és matricát ragaszt a közvetlen látómezőmbe. Barátnője rászól: ez Opel, erre ne rakjál! Matrica le, hogy aztán tíz méterrel később megint felragasszák. Amerikai vagy nem, matrica mégis kell. Aztán kapok kérdőívet, nyakbavalót, karszalagot és egy kamionos újságot is (?), miközben egy helyi gyerek elszáguld mellettem és kiordít a Trabantjából: erre gyere, itt nem kell fizetni!
Végre bejutunk, hely még van bőven. Délelőtt özönlenek az autók és a nézők is, pedig pokoli meleg van. Sok a külföldi is, akik közül egy német öregúr nyeri el nálam a fődíjat. Valószínűleg egész életében egy nagyvállalat könyvelője lehetett, aztán a nyugdíjazás után elgurult a gyógyszere. Piros Jeep Wranglerrel jött, mögötte takaros kis piros lakókocsival. De nem ez a lényeg. Az öreg tolldísszel a fején, talpig hasított bőr indián szerkóban ül a volán mögött, néha mosolyogva kiinteget, mint egy kampányoló elnökjelölt. Folyamatosan köröz a kocsival, mellette a naptól vöröslő fejű felesége vigyorog.
A legtöbb külföldi Ausztriából jött, de van szlovák, svájci, és német autó is. Utóbbiak állaga fényévekkel jobb a mieinknél, de ez nem újdonság. Tulajdonosaik olyan sokfélék, mint az autók: van köztük rózsaszín inges yuppie Cadillac Eldoradóval és Woodstockból visszamaradt beatniknek kinéző alak egy tökéletes hot roddal. A Corvette-esek természetesen kasztosodnak, a domboldalban telepedtek le. A legszebb egy mustármetál és egy rajtszámos, osztrák Stingray. Mellettük elkerítve áll egy igényesen restaurált A-Ford, magyar rendszámmal.
Sok az új kocsi. Évekig mindig ugyanazokat a hervatag verdákat lehetett látni ezeken a találkozókon, de most valahogy megmozdult az állóvíz. Egyre több a frissen behozott, szépen rendbe tett autó. Azért persze csótányból is sok van. Nem tudom, mitől kattan rá valaki a hetvenes évek második felének olajsokkos szörnyeire, vagy a nyolcvanas évek organikus dizájn-kisiklásaira, de ők is itt vannak és lelkesek.
Sőt, kakukktojások is akadnak szép számmal. Dízel Ford Granada, Opel Rekord kabrió, Super Seven replika vagy S osztályos Mercedes; eljöttek ők is, és nem is húzzák meg magukat. A Mercis csávó például burnout-mániás. Fapofával, bal kezét kilógatva negyedóránként elpöfög az erőd udvarának egyetlen betonsávjára. Bal láb a féken, jobb a gázon, és már füstölnek is a gumik. A közelben sátorozók anyáznak, a messzebbről kukkolók folytatásra bíztatják. Ettől aztán egy szlovák Merdzsós is kedvet kap. Csak előrefelé valahogy nem sikerül neki a dolog. Megpróbálja hátramenetben, a kocsi kígyózó mozdulatokkal próbál kitörni, a gumi persze nem füstöl. Kezd elszabadulni a pokol. Mások is jönnek kereket pörgetni, akinek nem sikerül, az megy a fűre, a por mindent beterít.
Elmegyek kolbászt venni, addig legalább megnézhetem a fő sátor mellett kiállított low rider ikreket. Úgy tűnik, Chevy El Caminóból alakították át őket, nem tudom mi lehetett az ötletadó forma, de nagyon jól néznek ki. Messziről. Közelről szemlélve már az orosz autóépítés legszebb hagyományai fedezhetőek fel rajtuk, minden elnagyolt, kicsire nem adunk.
Aki szépen megcsinált autóra kíváncsi, annak ott van az 1960-as szárnyas Impala, vagy a hot-roddá alakított, oválablakos PT Cruiser.
|
Vagy éppen a rendezvény főnökének autója, Olán hatalmas Al Bundy felirattal persze ne tévesszen meg senkit, ez egy sorozat (Rém rendes család) hősének neve, nem az autóé. A kocsi egy szépen rendbe kapott Dodge Dart, légszűrőjén hatalmas Edelbrock matricával. Aki szereti a muscle carokat, annál ez a kombináció azonnali gyönyörérzetet okoz, úgyhogy arrébb húzok, nehogy valami perverzión kapjanak. Alé Bundy egyébként mind évjáratában, mint felszereltségében (alap-alap) megegyezik a Rém rendes család által úgy rühellt járműével, csak a szín nem stimmel.
Itt, a sátor környékén a legnagyobb az amerikai zászlók sűrűsége, Oszama bin Ladennek meglehetősen kis esélye lenne, hogy itt alapítsa meg a magyar Kaida sejtet. Aztán, ahogy jön a délután, érkeznek az elmaradhatatlan tahóságok. Félmeztelen csajokat hordoznak körbe egy kabrióban, szerencsétlenek próbálnak lazák lenni, hogy leplezzék zavarukat. Aztán jön a japánautó taposás bigfoottal, amit bojkottálok. Én a rizskályhákat is kedvelem, minek bántani őket. Gandhival vetekvő békés hangulatomból egy Taurus kombiból lazán kihajló jaszkari gyerek próbál kizökkenteni: ezt a szart (Speedster Turbo) meg minek kellett idehozni?
Ideje újabb pozitív élményeket szerezni, ezért teszek még egy kört. Most már tudok a részletekre is figyelni, és különös dolgokat fedezek fel. Dobókockából készült szelepsapka, Chevy-kereszt alakú kipufogóvég, kígyófejes ajtógomb, vagy pillangóablak üvegébe metszett minta - az amerikai autósnak nem csak fantáziája, kézügyessége is van. Meg hasa, amit meg kell tölteni. Persze ízléses eszközök segítségével. Ilyen a csomagtartóból készült barbecue sütő, vagy a Pontiac orral keresztezett sörcsap.
Ennek és a sátorban működő társainak egyre több a dolga estefelé, én pedig hazaindulok a Speedsterrel. A tombola fődíjának kiállított éltes Cadillacet úgysem fogom megnyerni, és egy ideje már amúgy is fürdőkádról vízionálok. Kihajtáskor a terepszínűvé porosodott autót majdnem eltapossa egy bigfoot, a vezetője sem szomjas már. Otthon sáros lé folyik a zuhanyozótálcában, aztán lepakolom a könyvespolcról az amerikai autós könyveket. Ki kell derítenem, miért volt a Dodge Dart műszerfalán Signet felirat.
|
