Román legenda

2002.02.15. 08:28

Jelentkezett a tenderre a Mini Morris, az Alfa Romeo és a Peugeot is. Ceausescu azonban a műszaki tartalom tanulmányozása után a Renault 12-est választotta.

2001-ben a Romániában eladott autók közel 85 százaléka Dacia volt, évente 40 ezer újabb Daciát forgalmaznak. És Magyarország is hamar kifogyott a Daciákból, mikor azokat vámmentesen lehetett visszavinni Romániába. A Dacia érték, ott még egy tízéves modellt is piaci áron felül lehet eladni, a cégvezetők sora is esküszik rá, és tucatjával vásárolják őket.

 
   
   

Az első román Dacia 1968-ban született, a dolgozó nép szeretett vezetőjének, Nicolae Ceausescunak ajándékozta. A 1300, illetve 1310-es Dacia a Renault 12 alapján készült. A Lastun félresikerült katasztrófaautó lett - az általa generált vicchegyek legalább jó hatással voltak a nép moráljára. A Novát egy évtizeden keresztül tervezték, hogy végül rövidebb legyen, mint elődei. A Supernovát már az időközben többségi tulajdonos Renault fejlesztette, de 2004-re már az X90 kódnvű autót is tervezik.

 
   
  Renault 12

Miután egyezség született, hogy Románia lesz a keleti blokk egyik személygépkocsi gyártója, a román hatóságok rögtön munkához láttak. Az idő sürgetett, így saját fejlesztés helyett 1966-ban tendert írtak ki egy meglévő modell átvételére. Az elképzelés szerint egy középkategóriás, 1000-1300 köbcentis autót gyártottak volna évi 40-50 ezer darabban.

Melyik lett volna a legjobb Dacia?

A tenderre többen is jelentkeztek: a Renault mellett a Peugeot, a Fiat, az Alfa Romeo és az Austin. A tesztelt autómodellek között volt a Renault 10 és 12, a Peugeot 204, a Fiat 1100D, az Alfa Romeo 1300 és az Austin Mini Morris. Technikai és gazdasági megfontolások vezettek a Renault 12 kiválasztásához.




 
   
  Renault 8

Volt egy bökkenő: a Renault 12-es modellt egyelőre még Franciaországban sem gyártották, csupán a prototípust mutatták be. A tömeggyártást 1969-re tervezték. A franciák azonban megoldották a gordiuszi csomót: a Renault 12-re még várhatnak a románok, helyette átengedik egy korábbi modell, a Renault 8 gyártását.

 
   
   

Így született meg az első román autó, a Dacia 1100 (1968-1971) - amit Ceausescu-nak ajándékoztak

Semmiben sem különbözött a Renault 8-tól, a még épülő pitesti gyárban csupán egy vasból készült sas-emblémával különböztették meg a franciától. Ezt a későbbiekben egy műanyagdarabbal helyesítették. Az autómárka nevét a történelemből kapta: Dacia az ősföld neve, ahol a dákok laktak. A kommunista propaganda (történészek által kifogásolt) elmélete szerint a dákok a római hódítás után, a rómaiakkal keveredve alkotta a román nemzetet.

 
   
 

Az autót nem gyártották a szó szoros értelmében a pitesti gyárban. Az összes alkatrész Franciaországból érkezett, a francia dokumentáció alapján épülő gyárban csupán összeállították, lefestették és kipróbálták, gurul-e.

Később persze mindent a helyi üzemben állítottak össze, és versenyváltozattal is előálltak. A 1100S-nek versenyzésre előkészített motort adtak, négy fényszóróhoz elegendő akkumulátorral látták el és szélesebb gumikat tettek rá. A Dacia 1100-eseket 1971 végéig gyártották, 37546 darab gurult le a szalagról.

 
   
   

Az első Dacia 1968 augusztusában született, és mivel ez volt az első román autó, a gyár dolgozói az akkori vezetőnek, Nicolae Ceausescu-nak ajándékozták. A motorra erősített platina plakettre pedig ajánló szavaikat vésték be: "Románia Szocialista Köztársaság első szériában gyártott autója. A dolgozók, mérnökök és technikusok hálájukat fejezik ki Önnek, Nicolae Ceausescu elvtárs, amiért elindította hazánkban az autógyártást, és amiért állandó gonddal figyel a mi szocialista iparunk fejlesztésére."

 
   
 

Az első autót három extrának számító dologgal látták el: Sinaia rádióval, pótkerékkel, és emelővel. Az autóval összesen 33 590 kilométert mentek, 1999-ben a román állam árverésen próbálta értékesíteni, 80 millió lej (700 ezer forint) volt kikiáltási ára.

Dacia 1300 és változatai (1969-1979)

 
   
   

A franciákkal kötött szerződés értelmében 1969 augusztusában végre nekikezdtek a Dacia 1300-as gyártásának. Abban az évben mindkét típust büszkén mutatták be különböző kiállításokon: a Daciát a bukaresti szalonban, míg a Renault-t a párizsi autó show-on. A kezdetekben még Franciaországból kellett behozni egyes alkatrészeket, de lassan-lassan sikerült átállni a hazai, idővel rosszabb minőségűnek bizonyuló alkatrészekre.

 
   
 

Az alapváltozat egy négyajtós berliner (szedán) volt öt ülőhellyel, elsőkerékhajtással, 1289 köbcentis motorral, 54 lóerővel és 9,4 literes átlagfogyasztással. A különböző változatok már 1970-ben megszülettek. A standard mellett gyártották a Supert, a kiváltságos állami és elnyomó apparátus tisztségviselőinek pedig az 1301-est. Az utóbbi változatot lényeges kényelmi felszereltséggel adták: kényelmes székek, kárpit, beépített rádió, megvilágítás a csomagtartóban, kesztyűtartóban, kapaszkodó, szivargyújtó, fűtőszálas hátsó ablak, biztonsági övek.

 
   
   

A következő években egyre több féle Dacia látott napvilágot. 1973-ban megszületett a Dacia Break (kombi) hosszított csomagtartóval, az 1300-ashoz képest kissé javítottak a felfüggesztésen és a fékrendszeren. Ezt a típust mentőautónak használták.

A Dacia 1302 kis pick-up lett, 500 kilogrammos teherbírással és 2,25 méteres rakodóterülettel. 1982-ig gyártották, 1500 darab készült, legtöbbjét Algériába exportálták. A románok átveszik a Renault 20-as modelljét is, ezt Dacia 2000 néven gyártják. De mivel ez is a titkosrendőrség és az állami rendszer emberei vásárolhatták, csupán sötétkék és fekete színekben gyártották.