Bukósisak kevés majonézzel

2000.11.26. 19:49

Vége a motorszezonnak. Már akkor is gyanakodtam, amikor szeptember egyik hétvégéjén nem volt hova menni. Egyik klub sem rendezett találkozót, gyorsulási versenyt de még egy fia házibuli sem volt sehol, ahova elmotorozhattunk volna. Szóval most már tényleg vége. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a budapesti Devils motor klub az elmúlt hétvégén rendezte meg szokásos téli (!) motorkerékpár és alkatrészbörzéjét, ahová még a legtöbb motoros is autóval ment.

 
   
   

Kivételek persze voltak, de aki szombaton motorral érkezett a Petőfi Csarnokba, titkon abban reménykedett, hogy ott lesz az az ember, aki éppen erről a motorról álmodik éjszakánként, és rövid alkudozás után, jó pénzért megveszi a gépet, hogy az immár ex-tulaj egyből új járgány után nézhessen még a helyszínen. Ekkora szerencséje persze nem mindenkinek volt.

 
   
 

Főleg mert azzal minden vevő tisztában van, hogy szezon végén lemennek az árak, és egy börze pont azért jó, mert ott jól lehet alkudni, még akár a kereskedőknél is, akik az alkalomra és a szezon végére (meg talán a közelgő Karácsonyra) való tekintettel most jórészt kedvezménnyel árusítottak. ( A nap vesztese az a szemfüles börzejáró volt, aki markolatot vásárolt 1300 forintért, és csak a terem másik felében vette észre az árcédulát: 800.)

 
   
   

Ennek tudatában, vagy csak a jó társaság és a haverok miatt, szombaton mindenki eljött, akikkel utoljára még nyáron találkoztunk valamelyik bulin - teltház a PeCsában. Bár kapunyitást 11 órára hirdettek, már reggel kilenckor sorban álltak a kapunál az alkalmi árusok,. A rendezők hajthatatlanok voltak: ,,Csak belépővel!", ,,Csak 11-kor!", ,,Csak a kereskedők!" ,,Csak ha vécére mész!".

 
   
 

Olyan is akadt, aki még be sem jutott, már a kapuban leszólították, hogy mutassa, mit hozott, és rögtön megszabadulhatott valami kacattól. A ,,széles árukínálat" kifejezés csak csekély mértékben adja vissza az eladásra kínált termékek palettáját. Nem érdemes belekezdeni a felsorolásba, hiszen minden, ami a motorral, a motorozással vagy a motorosokkal bármilyen szabadon asszociálva kapcsolatba hozható, megtalálható volt.

 
   
   

Az árak szintén nagy szórást mutattak, hiszen például a vadonatúj, ,,E betűs" (európai szabványnak megfelelő), százezer forintos sisak mellett jól megfért ötszázért az, amit egy szemfülesebb rendőr nem hagyna szó nélkül (a divat az divat). Volt olyan árus, aki azért hozta el fölösleges alkatrészeit, hogy az értük kapott összegből ,,új" motort vegyen nyolcvanezerért, de olyan is, aki az egyszer fölöslegesen megvásárolt, gyári csomagolású, bontatlan HD (Harley-Davidson) tükröt odaadta volna akár ezerért.

 
   
 

A kereskedők sem maradtak hoppon. Volt olyan látogató, akinek egy váratlan pillanatban alkudni kezdtek a tíz éve használt török bőrdzsekijére. Miután egy mindaddig elképzelhetetlennek tűnő összeget kínáltak érte, odaadta. Aztán ugyanazzal a lendülettel befordult a háta mögött felállított standra, ahol - némi plusz költséggel, de 10% kedvezménnyel - vadonatúj, termo-béléses, protektoros, teljesen vízálló motoros dzsekit vett. Ugyanennél a standnál a szemfülesebbek alig használt termo-kabátjukat újra cserélhették, bár ki kellett várni a pillanatot, amikor valaki sokallja a kereskedő által számszerűsített kedvezményes árat.





 
   
   

Az egyik asztalnál árultak alig használt majonézt - ami még az ebédből maradt - 40 forintért, de egy tunkolást olcsóbban is megúszhatott, akinek éppen itt száradt ki a párizsis zsemléje. Estefelé megnőtt a kereslet az egyedülálló hölgyek iránt, akik amúgy nem voltak sokan. Talán ezt az űrt próbálta pótolni az a motoros, aki egy korsó sörért kínálta barátnőjét. Érdeklődés még lett volna, csak a lány tiltakozott.





 
   
 

A börze végét hat órára tervezték, de sokan ekkor lendültek igazán az alkudozásba, és a hivatalos záróra után egy órával még mindig folyt az adok-veszek. A terem kiürítése után este nyolc órakor a ZZ Top-imitátor Cik-Cakk Company játszott a PeCsa nagyszínpadán. Aztán a Beatrice nyomta egész záróráig, még a biztonsági őrök is együtt ordították Nagy Feróval a slágert:
,,Illa berek, nádak, erek, a motorosok jó emberek!!!"