Az álomautók reneszánsza

2007.03.06. 11:56

Kia

A Kia még mindig a Cee'd bevezetésével van elfoglalva, így nem csoda, ha Genfben is ennek a típusnak a vászontetős változatát állítják a középpontba. A négyüléses kabriót egyelőre még tanulmányként láthatja a közönség, de hamarosan ebből is szériagyártmány lesz, akárcsak a tavaly ősszel leleplezett kombiból, amelyet most már gyártásra kész állapotban láthatunk. A Cee'd mellett mostanság kissé háttérbe szorult a Rio, amelyet viszont hibrid hajtáslánccal mutatnak be. A Toyotának és a Hondának egyelőre nincs mitől félnie, hiszen a koreaiak egyelőre tesztelési céllal készítették el a típus benzin-elektromos hajtásláncú változatát, amelyből az évtized vége előtt nemigen lesz szériagyártmány.

Koenigsegg

Az apró svéd cég ezúttal két autócsoda bemutatóját tartja egyszerre: a versenyzésre szánt CCGT-ét , és az alkoholtartalmú üzemanyaggal hajtott, több mint ezer lóerős CCXR-ét. Az előbbi a hosszú távú sportkocsiversenyeken bukkanhat fel a közeljövőben, míg az utóbbi a közutakon bizonyíthatja, hogy egy sportkocsi alternatív hajtóanyaggal egyszerre lehet erősebb, és környezetkímélőbb, mint benzines társai. Mindkét sportkocsi a Koenigsegg CCX-en alapul, amely a Bugatti Veyron megjelenése előtt hivalatosan is a világ leggyorsabb autója volt.

KTM

Új szereplő az autógyártás világában az osztrák KTM, amely eddig kizárólag motorkerékpár-gyártással foglalkozott. Az X-Bow fantázianevű négykerekű nem is nevezhető egyértelműen autónak: ugyanolyan huzatos, és ugyanúgy speciális ruházat és sisak viselését igényli, mint egy motorkerékpár, sőt, minimalista karosszériájának és Audi turbómotorjának köszönhetően a dinamikája is hasonló. Ugyanakkor négy kereke révén kanyarban stabilabb, mint bármely motorkerékpár, és sokkal hatékonyabb védelmet nyújt két kalandvágyó utasának, ha a száguldás netán bukással végződne. A KTM-nél egyelőre óvatosak: a bemutató után előbb egy kis sorozatot készítenek a járműből, hogy azután eldönthessék, megéri-e befektetni a szériagyártásba, vagy sem.

Lotus

Az Elise versenypályára tervezett, ultrakönnyű változata, a Lotus 2-eleven a KTM autójához hasonlóan apró és pillekönnyű. Kompresszoros, 252 lóerős Toyota motorja révén félelmetesen gyorsul, ugyanakkor az egyszerűbb változata szükség esetén közúton is használható, így elsősorban alkalmi versenyzőknek szánják, akik nem tartanak otthon trélert, de alkalmanként szívesen kilátogatnak egy-egy hétvégi nyílt napra, vagy klubversenyre.

Maserati

Az olasz luxusmárka Genfben mutatja be legújabb kétajtós modelljét, a GranTurismo Coupét . A korábbi Maserati kupéknál hosszabb és tágasabb belterű, négy teljes értékű üléssel és használható méretű csomagtartóval rendelkező autó rászolgált a nevére: valóban inkább túrakocsi, mint valódi, kompromisszummentes sportautó. Ez azonban mindenkinek jó, hiszen így a Maserati nem a legolcsóbb Ferrari házon belüli vetélytársát állítja elő, sokkal inkább annak egy kényelmesebb, a hétköznapokban jobban használható alternatíváját.

Mazda

A Mazda manapság nagyon népszerű Európában, nem is csoda, hogy az idei Genfi Autószalonra időzítették idei legfontosabb újdonságuk, a Mazda2 premierjét. Nagyobb testvéreivel ellentétben a legkisebb Mazda magas karosszériájának, kissé esetlen formatervének, és európai eredetű, így nem különösebben megbízható technikájának köszönhetően nem volt igazán nagy siker, de a japánok okultak a hibákból. Az új Mazda2 nyúlánkabb, sportosabb jelenség, és Japánból érkezik, így sokkal vonzóbbnak tűnik, mint a közvetlen elődje. Emellett a Mazda egy új formatanulmányt is kiállít Hakaze néven: az apró szabadidő-autó egyszerű formájával, merész színeivel, és szokatlan, bordázott felületeivel hívja fel magára a figyelmet.

Mercedes

2007 elejének egyik legnagyobb durranását, az új C osztályt már januárban leleplezték, így Genfre már nem maradt igazán nagy újdonságuk. A Mercedes stand közepe persze így sem marad üres: a különlegesen tiszta dízelmotorral felszerelt Vision C220 Bluetec tanulmánnyal és az SLR nyitott változatával igyekszenek felhívni magukra a szalon látogatóinak figyelmét.

Mini

A Mini felújítása még nem fejeződött be teljesen: eddig csak a benzinmotoros Cooper változatokat mutatták meg a közönségnek. Genfben azonban már az 1,4 literes PSA-BMW benzinmotorral hajtott Mini One , és a 110 lóerős Peugeot dízelmotort hordozó Mini Cooper D is látható lesz. Emellett hosszú ideje hallani az új 2+2 ajtós kombi Miniről is, bár egyelőre csak remélhetjük, hogy ezt a típusváltozatot is leleplezik a következő napokban.

Opel

Az Opelnél a Corsa várva várt sportváltozata, a 192 lóerős 1,6 literes turbómotorral felszerelt OPC az idei főszereplő, bár kénytelen megosztani a figyelmet a GTC nevű kupé-tanulmánnyal . Ez utóbbi autó egy nagy, hátsókerék-hajtású, háromajtós luxuskupé 300 lóerős V6-os motorral, és az Opeltől szokatlanul fiatalos formatervvel, a gyártására azonban aligha kerülhet sor, legfeljebb néhány részletmegoldásával találkozhatunk a jövőben, a Vectra negyedik generációján.

Pagani

Az apró olasz sportkocsigyárban eddig is a legritkább és leggyorsabb sportkocsik készültek, de ezúttal a korábbiaknál is gyorsabb és látványosabb autóval rukkolt elő a műhely. A Pagani Zonda R már-már versenyautónak látszik, és 7,3 literes Mercedes V12-esének 750 lóereje révén hasonlóan gyors is. Az olasz és német csúcstechnika találkozása azonban a földkerekség egyik legdrágább autóját eredményezi, a Zonda R-ért ugyanis mintegy 300 millió forintot kérnek.

Peugeot

A francia gyártó több kisebb meglepetéssel készül a Genfi Autószalonra. Az egyik a tavaly óta ismert 4007-es, a Mitsubishi Outlander átalakított orrú változata, de ezen felül a 207-es két új változatával is itt találkozhat először a közönség. Az SW Outdoor a kisautó kombi kivitelének előfutára, igaz, egyelőre tanulmányautónak nevezik a Peugeotnál, az összecsukható kemény tetővel felszerelt 207 CC viszont már gyártásra kész, így az idei kabriószezonban már kapható lesz.

Renault

A Renault eddig csak jelenlegi modelljeinek átdolgozott változatairól adott hírt. A dízelmotoros Mégane RS, a magasított, terepjárós fazonú Scenic Conquest , vagy az F1-es csapat bajnoki győzelme emlékére kiadott Clio Sport azonban csak figyelemelterelésre való. Ha igazak a hírek, a valódi újdonság a Twingót felváltó új városi kisautó lesz, bár erről a bemutató előtt semmilyen információt nem szivárogtattak ki, így igazi meglepetésben lehet részünk.

Rolls Royce

A BMW brit luxusmárkája ugyan már lerántotta a leplet új kétajtós modelljéről, a Drophead Coupéról , de a típust eddig csak Észak-Amerikában láthatta néhány szerencsés show-látogató. Az európai premierre Genfben kerül sor, és a Rolls-Royce azt reméli, az új típussal legalább annyi új vásárlót szerezhet magának mindkét kontinensen, mint a négy éve leleplezett Phantommal.

Rinspeed

Az apró svájci cég minden évben előrukkol valamilyen meglepetéssel Genfben. Ezúttal az eXasis fantázianevű áttetsző, tandem-üléses, farmotoros mini-sportkocsival igyekszenek felborzolni az autós világ kedélyeit. Az előzetes képeken még kékben pompázó karosszéria végül borostyánsárga lett, a kéthengeres, 750 köbcentis, alkohollal üzemelő kéthengeres, 150 lóerős motor azonban maradt. Alighanem az eXasis sem lesz több egyedi tanulmányautónál, de különleges megoldásaival talán még összefuthatunk a közeljövő egyik-másik szériakocsiján.

Saab

A Saab típuspalettájának bővítése továbbra is várat magára, viszont a svédek kitaláltak valamit, amivel ettől függetlenül fenntarthatják a közönség érdeklődését. BioPower fantázianevű típusaik benzin helyett alkohol tartalmú üzemanyagot is égethetnek, így a erősebbé és tisztábbá tehető. Az idén a 9³ BioPower szériaváltozataival, és a BioPower 100 jelzésű tanulmánnyal rukkoltak elő. Ez utóbbi már nem csak az E85 jelzésű, 15% benzint tartalmazó keverékkel, de tiszta etilalkohollal is működtethető, így még kevesebb káros anyagot juttat a levegőbe.

Sbarro

Franco Sbarro egykor Svájc legismertebb autótervezőjének számított, tengely nélküli kerékkel felszerelt autónak csodájára járt a világ. Az utóbbi hat évben azonban már csak a tanításnak élt, és erős a gyanúnk, hogy legújabb kreációja sem készült volna el, ha régi partnere, a Citroën nem kéri meg az idősödő tervezőt, hogy ismét ragadjon vázlatfüzetet. A Cruise Crosser lényegében egy alaposan átépített C-Crosser hobbiterepjáró, hat kerékkel, csomagtartó helyett nyitott platóval és feltűnő festéssel, de az 1990-es évek Sbarro csodajárgányainak sajnos a nyomába sem ér.

Skoda

A Skoda standján az idén előreláthatólag minden az új Fabiáról szól majd. Nem is csoda, hiszen az Octavia mellett ez a típus tartja el a Volkswagen cseh leányvállalatát. Az előző változat Európa minden táján meglepő népszerűségre tett szert, évente több százezer példányt adtak el belőle, és a Roomster stílusában készített második generációtól is hasonló eredményeket várnak. A Fabia bemutatása Genfben persze épp csak megkezdődik, hiszen később még legalább két új karosszériaváltozat bemutatása várható.

Smart

A hangos bukás után lassanként feltápászkodó Smart utolsó, igaz, nemrég teljesen felújított típusából, ForTwo-ból is a Brabus készít sportos átiratokat . A német tuningcég Genfben rögtön két változatot is bemutat. Mindkettőbe 95 lóerős háromhengeres turbómotort szerelnek, de az Xclusive fantázianevű változat kívül-belül sokkal feltűnőbb jelenség.

Suzuki

Magyarország kedvenc japán márkája két új modellt is bemutat az idei Genfi Autószalonon. Az egyik az SX4 Kínában már tavaly bemutatott szedán változata , amelyből itthon alighanem népszerű családi autó lesz. Nyugat-Európában azonban nem számíthat túl nagy sikerre, és ez nem csak a konzervatív formának köszönhető, hanem a takarékos benzinmotor hiányának is. Emellett egy új városi kisautó bemutatására is számítani lehet, bár erről egyelőre semmit sem árult el a Suzuki.

Toyota

A Yaris és a Corolla leváltása után a Toyotának nemigen maradt átalakításra váró típusa, a választék bővítésére pedig aligha számíthatunk a japánoktól a közeli jövőben, ezért egy vadonatúj tanulmányautóval igyekszenek felkelteni a közönség érdeklődését. Az autóról egyelőre csupán annyit árultak el, hogy Hybrid X lesz a neve, és ahogy az elnevezés alapján sejthető, benzin-elektromos hajtásláncot kap.

Volkswagen

Európa legnagyobb autógyártója meglepő dolgot művelt: elkészítette a Golf kombi változatát, amikor már senki nem számított rá. A Variant jelzésű modellre több mint három évet kellett várnunk, de a VW igyekezett a késlekedés ellenére minél vonzóbb autóval előállni. A gyári adatok szerint a típus tágasabb, mint a legtöbb vetélytársa, és még azt is sikerült megoldaniuk a tervezőknek, hogy a Golf kombi ne hasson unalmasnak. A praktikus ötajtós mellett a VW a Passat szupertakarékos BlueMotion változatát is kiállítja Genfben: az 1,9 literes dízelmotorral felszerelt családi modell átlagfogyasztását 5,1 literre sikerült mérsékelni 100 kilométeren.

Volvo

Az S80-as leleplezése után a régi V70-est sem lehetett már sokáig piacon tartani, így a Volvo az idén nagyobbik kombi modelljét is felújította . Ezúttal azonban meg sem próbálták leplezni a két típus közti rokonságot: a kombi csak a második ajtóoszlop mögött különbözik a svédek csúcsmodelljétől. A V70-be azonban nem került be a 4,4 literes V8-as Yamaha motor, helyette egy 285 lóerős turbófeltöltős soros hathengerest kínálnak a kombi legdrágább változataihoz. Úgy néz ki, a V70-es mellett a magasított, összkerék-hajtású XC70 is látható lesz Genfben.

Zagato

Az apró olasz tervezőstúdió legújabb tanulmányautójával egy már-már elfeledett olasz autómárkát támasztott fel. A I. Világháború után a Diatto autói hasonló jó hírnévnek örvendtek, mint manapság az Alfa Romeo vagy a Ferrari, de a cég nem bírta ki a nagy gazdasági világválság hatásait, így az 1930-as évek elején felhagyott az autógyártással. A Zagato Diatto Ottovu tanulmányában persze nem hetven éves technikát találunk: a formás sportkocsi-karosszéria Maserati alkatrészekre épült.