Legalább két oka van annak, hogy még mindig szeretek ebben a mostanság kissé hisztérikus országban élni: a jó nők és a szent őrültek. Máris mutatok mindkettőre egy-egy példát:
Jó nő. Szent őrült.
Maradjunk most a szent őrülteknél: a képen Hajdu Ráfis János látható, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépek Múzeumának alapítója. Biztosan kevesen tudják, hogy az intézmény Magyarország egyik legizgalmasabb és legérdekesebb technikai múzeuma. Nem hiszed, kedves olvasó? Menj el, nézz körül, és leesik az állad! A múzeum János bácsi kollekciójából nőtt ki.
1979-ben magángyűjteményt alapítani olyan kevéssé becsült tárgyakból, mint mezőgazdasági gépek – na, ehhez kellett a szent őrület. Akárcsak ahhoz, hogy lassan harminc év alatt egy kisváros kellős közepén álló falusi portán ilyen múzeum virágozzon ki. Én évente egyszer elmegyek, mert nem tudok betelni az őszinte, kőkemény vasak látványával: sok anyag és semmi elektronika, színtiszta mechanika, átlátható szerkezetek, nyomon követhető működés. Időnként kecskét is lehet simogatni…
Miközben a nehéz szerkezetek között sétálok, a konzerválásukra használt gépolaj épp csak érzékelhető, de mindent átható illata lök át egy másik dimenzióba. Falusi gyerekkoromat hozza vissza, az utolsó Hofherr (a nép száján egyszerűen csak Hoffer) traktorok irtóztató vasabroncsait és torokhangú, monoton puffogását, a széthajtott Zetorok zörgését, a valószínűtlen formájú Dutrák ablaküveget rezgető zakatolását. Apámat, ahogy felültet maga elé a 125-ös Csepel tankjára, és jampizunk le-fel a főutcán. Anyámat, ahogy a kis fémolajozóval az öreg Singer varrógép fölé hajol.
Winkler és Karotta Dutrát (nem) tesztel, még a globális felmelegedés előtt
Ezek olyan kemény flessek, hogy a múzeumlátogatás után muszáj bedobni egy forró tyúkhúslevest a Zsóry-fürdőnél, vagy egy roston sült fokhagymás harcsát petrezselymes krumplival a közeli Tiszánál.
Az MGM tehát átlagos napon is kemény hely, évente egyszer viszont kultikus vallási összejövetel helyszínévé változik: összegyűlnek az ország minden sarkából a gépészek, és Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó fedőnéven motortáncoltató szeánszokat rendeznek. A rendezvény sokfelé ágazik, de a szeptember 6-i, tizedik, jubileumi dzsemborin tett megfigyeléseim szerint két program váltja ki a legnagyobb izgalmat a szakemberekből és a laikus látogatókból: a délelőtti felvonulás és a délutáni gépindítás.
A felvonulás pont olyan, mint egy traktorokkal és magyar zászlókkal végrehajtott forgalomlassító gazdatüntetés, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt kidagadó nyaki verőerek helyett dízelfüsttől betépett, mosolygó arcok uralják az összképet. A traktorosok vidámsága a közönségre is átragad: van ugye ez a fentebb vázolt nosztalgia-effektus, meg persze kőszívű, lelketlen ember, aki nem derül fel muzeális korú, szinte makett méretű kerti traktorok, háromkerekű sorművelők, fészekaljnyi gyereket szállító dömperek, önjáró fűrészgépek, Porsche-tervezésű Hofherrek, a John Deere emblémában ugró szarvas, a bilikékre festett karosszériák és napsárga felnik láttán.
Az ilyen ember megérdemelné, hogy egy dohos könyvtár labirintusában bolyongjon örök időkig, Schopenhauer és Kant filozófiai írásai, Ionesco és Brecht drámái, valamint a Filológiai Értesítő összes bekötött évfolyamának végtelen sora között, és sose hallhassa egy felülvezérelt, egyhengeres, öt lóerős stabil gázmotor dufogását.
A matyók színes népviseletükkel, népművészetükkel különleges néprajzi egységet alkottak Észak-Magyarországon. Nevük állítólag Mátyás király nevéből származik, a néprajztudósok szerint a szomszédos protestáns falvak lakói megkülönböztetésül nevezték el a katolikus vallású mezőkövesdi, szentistváni és tardi lakosokat matyóknak. Jellegzetes népviseletük a 18. században alakult ki és virágzott fel a mezőkövesdi hímzésrajzolók keze nyomán. Van egy monda is a hímzéssel kapcsolatban. E szerint egyszer egy matyó legényt elvitt az ördög. A menyasszonya könyörgött az ördögnek, hogy adná vissza neki egyetlen kincsét. Az ördög azt mondta, visszaadja, de csak akkor, ha a leány a kötényét teleszedi virággal. Csakhogy mindez télvíz idején történt! A leány azonban furfangos volt, s telehímezte a kötényét rózsával, így visszakapta szerelmét. Attól kezdve Matyóföldön nemcsak a leányok, hanem a legények is cifra kötényt hordtak, hogy megvédje őket az ördögtől.
