Dülöngélés három lábon

2004.10.12. 12:31
A Charly vagy Mirage szavak hallatán még csak-csak eszünkbe jut valami. Hurrikán, katonai repülőgép, bármi, aminek semmi köze ahhoz, amiről a cikk szól. Ha azonban azt írom, Sulky, száz emberből kilencvenkilenc hosszú másodpercekig csak néz majd maga elé, és egészen biztosan nem ugrik be neki semmi.
csik.jpg

Elejét venném én a rejtélyeskedésnek itt és most, de egy mondatban sajnos ez lehetetlen, közelítsünk hát lépésenként. Annyit rögtön leszögezhetünk, hogy a fent említett három név mind egy-egy járművet takar, melyet közúti, elsősorban városi használatra terveztek, két személy számára. Mindháromban 50 köbcentis, kétütemű motor erőlködik, a szerkezetek tömege és mérete - a haladás megvalósulásának érdekében - így egyaránt csekély. Hát ilyen egy Sulky, egy Mirage, de említhetném akár a Charlyt is. Könnyű, pici, kétszemélyes, és csetteg. Ja, és három kereke van.

Őrültek az olaszok, futhat át agyunkon a gondolat rögtön azután, hogy megemlítem: mindhárom csoda talján találmány. Nekem átfutott, de Hackermüller László, aki nem csak megveszi, de gyűjti is a kis háromkerekűeket, meggyőzött, hogy a fura kis szerkezeteknek igenis van létjogosultságuk. Felmerül persze a kérdés, miért higgyünk valakinek, aki szemmel láthatóan klinikai eset, hiszen olyan tárgyakat gyűjt, amiknek még nevük sincs. Az elmebaj ilyen vagy ehhez hasonló formája azonban egész életemben érdekelt, meghallgattam hát őt is.

Kicsi, aranyos, könnyen lehet vele parkolni, keveset fogyaszt, igénytelen stb... Nyomós, de prózai érvek. Az igazság természetesen messze túlmutat rajtuk. Ezekhez a járművekhez - mivel motorjuk csupán 50 köbcenti, tömegük a 400 kg-ot nem haladja meg - nem kell rendszám, sőt, jogosítvány sem, csak a kismotorjogsi néven elhíresült papírfecni. A szerkezet ezen a ponton tehát nagyjából úgy áll, mint egy robogó. Akkor tesz szert behozhatatlan előnyre, ha valaki - uram bocsá' - nem tud biciklizni, vagy ha esik. A kasztni, a többfokozatú ablaktörlő, vagy az ablakmosó ugyanis minden autómotorban szériatartozék.

Most, hogy már tudjuk, mikkel állunk szemben, nézzük meg mindet, egyenként. A fehér színű, Mirage S3R név alatt futó modell, 1988-ban látott napvilágot, Bolognában. Ez mind közül a legvagányabb, a hozzávetőlegesen 6 lóerő ugyanis egy igazi Ducati motorból érkezik. Micsoda presztízs! Igaz, a külső formaterv a visszafogottabb fajtából való - az orra engem a szögletes Micráéra emlékeztet - a beltér azonban mindenért kárpótol. A bézs-fekete műbőr és a szürke ajtókárpit, mert ennek a modellnek még olyan is van, hamisítatlan szocreál hangulatot idéz. Ha az Ötvös Csöpi kergette főgonosznak lett volna motorcsónakja annak idején, valószínűleg pont ugyanígy nézett volna ki belül.

Ezzel a mirázzsal azonban senkit sem fogunk kergetni, legfeljebb Sulkyban ülő barátunkat. Sokat elárul menettulajdonságairól, hogy az automata váltó két fokozatban működtethető: az egyikben 40, a másikban 60 km/h a gép végsebessége. Előbbi nagyobb emelkedők, utóbbi normál útviszonyok leküzdésére hivatott. Az alacsony sebesség mellett legalább gyönyörködhetünk a tájban, meg az autó orrára illesztett két tapsifüles visszapillantó tükörben.

Következzék Charly, a sportos! Eleve majdnem Ferrari piros színben pompázik. Szemmel láthatóan sokkal áramvonalasabb, mint vetélytársai. A jobb tömeg-lóerő arány érdekében valamivel kisebb is. Még kisebb. Van napfénytető, az ablaküveg pedig - mint néhány terepjárónál szokás - keretestül eltávolítható. A váltó is sportos, hat sebességből választhatunk, előre- és hátramenetben egyaránt. A tökéletes oldaltartásról két gyönyörű, műbőr kagylóülés gondoskodik, a 13 000 1/min-ig skálázott fordulatszámmérő segítségével pedig folyamatosan az ideális tartományban dolgozhat a kétütemű, hadd szaladjon mind a hat ló. Mindezek ismeretében a kis Charlyt egyetlen módon nevezhetjük csak: a lazaság és a sportosság csimborasszója. Ha barkochbáznánk, kizárólag fogalomként jöhet számításba.

Tekintsünk el a múló idő okozta szépséghibáktól - ez a probléma egyébként mindhárom jószág sajátja -, és időzzünk el egy kicsit az elülső lámpatesteknél. Mindkettő egyszerű darabnak tűnik, így együtt szemlélvén őket azonban teljesen nyilvánvaló, hogy az Orion űrhajóból származnak, csakúgy, mint a kasztni. Ilyen szép, aranyos, kedves, pici, ronda, otromba szerkezetet ugyanis lehetetlen lenne előállítani földi körülmények között. Felfedezhetünk némi Ritmo hatást, de ez csakis a véletlen műve.

Utolsó versenyzőnk a Sulky SP 50 CAT. A hangzatos névhez jár 50 köbcenti, és két ütem, ezúttal a Piaggiótól. Míg az első két doboz japán illetve olasz stílusjegyeket vonultatott fel, itt egyértelmű francia hatást érzek. A Sulky hátulról kifejezetten kacsás. Formájának kifinomultsága meg sem közelíti a Charlyét, stílusára, méretére egyaránt az arany középút visszafogottsága jellemző. Hűtőrácsot továbbra sem láthatunk, hiszen háromkerkekűkicsiaranyosdehülyejárművet csakis farmotorral - hátsókerék-hajtással - készítenek.

Beleülök, és azt tapasztalom, hogy jócskán oldalra billen a szerkezet, pedig 75 kilónál biztosan nem nyomok többet. A tökéletes balansz létrehozásához mindenképpen két emberre van szükség. A fakormány álomszép, azonnal elbűvöl, aztán magamhoz tértemben szépen lassan megvizsgálom a műszereket is. Minden van. Az index meg a világítás egyértelmű, de a Sulky szól, ha nincs benzin, nem oldottuk ki a kéziféket, vagy ha az akksival van valami probléma. Csak az ablaklehúzó kar hiányzik, kisautónk foncsorozott üvegét ugyanis a vitrinekből jól ismert módszerrel nyithatjuk-zárhatjuk, vízszintes irányban tologatván.

Piaggio motor beizzítva, előremenet aktiválva, egyes sebességi fokozat kattan, és már indulunk is. Észveszejtő élménysorozat veszi kezdetét, nem is tudom, hol kezdjem. Billegünk. Nagyon billegünk. A vállunk folyamatosan érintkezik, az ajtóval is. Négy fokozattal gazdálkodom. Egy oda, három vissza. Nem könnyű eltalálni elsőre, bármit váltok bármi helyett, de aztán szép lassan megszokom. Két felnőttel a gyomrában a Sulky végsebessége 40 km/h, de László szerint megy ötvennel is, ha csak egy személy ül benne. Ezt nem mertem kipróbálni, még mitfárerem instrukciói és magabiztossága mellett sem sikerült igazán uralnom a járművet, ráadásul mivel a kerekek keskenyek, elöl csak egy van, és a dobfékek sem igazán hatékonyak, megállni sem egyszerű.

A folyamatos táncolás, dülöngélés egy kicsit a motorcsónakok viselkedésére emlékeztet. A futómű igen egyszerű: van egy sima robogóból csaklizott első villánk, hátul pedig egy szintén nem túl komplikált merev hátsóhidas megoldást alkalmaztak a készítők, ennek megfelelően nem kifejezetten komfortos. A kis háromkerekűek világa, ha nem is tökéletesen, de nélkülözi a kényelmet. Itt jött el az a pont, amikor azok az olvasók, akik már ültek ilyesmiben, hangosan kinevetnek. Kényelem?! Komfort?! Az meg minek? És tényleg! Már beleülni is mókás, utasként csodás, vezetni meg egyszerűen felejthetetlen! Négy sebességi fokozatot használunk el, mire elérjük a negyvenet, már csak ezért is érdemes kipróbálni.

A háromkerekűek közül

  • 406
    Nem kéne egyik sem
  • 361
    Charly kéne
  • 290
    Sulky kéne
  • 164
    Mirage kéne

Nem tudom, mennyi idő kell, hogy az ember egyszerű közlekedési eszközként, a megszokás egyértelműségével tekintsen saját háromkerekűjére. Nekem sokkal inkább mókás játék, programlehetőség, amivel mellesleg haladni is lehet. A tesztút alatt folyamatosan mosolyra húzódott a szám. Hol a kisautó, hol a csoda láttán elképedő arcot vágó gyalogosok gondoskodtak róla, hogy ne unatkozzunk. Mert haladni egy 50 köbcentis autóval csak igen lassan lehet, unatkozni viszont egyáltalán nem.