Fejből sorolt EVO-k

2002.12.05. 08:19

"Igazából a versenyzés áll hozzám a legközelebb, bár egyelőre csak tervezem, hogy pilótaként a volánhoz üljek. Már most is sok versenyző autóját javítom, és rendszeresen járok a versenyekre szervizelni. Ott látok más autókat is, ellesek néhány trükköt, vagy éppen olyat látok, hogy mások valamit rosszul csináltak meg. Így gyűjtöm a tapasztalatokat. Az a tervem, hogy csak versenyautókkal foglalkozhassak. Építeni, szervizelni, és minden egyéb, ami a versenyzéshez kapcsolódik. Addig azonban, amíg ebből meg is tudok élni, még sok más javítást is el kell vállalnom. Arra azonban törekszem, hogy csak turbós-négykerekes autókat vállaljak, de persze egyszer-kétszer beesik egy-egy ismerős egyszerűbb autója. Meg ugye barátokat nem küld el az ember."

 
   
 

"Nappal lehetetlen dolgozni. Itt vagyok ugyan a műhelyben, de állandóan csörög a telefonom: Janika ez hova való, Janika ezt hogyan kell bekötni, Janika tudsz szerezni fékbetétet? - meg ilyenek. Nem baj, nem haragszom érte senkire, sőt, kimondottan örülök, hogy segíthetek. Ezért ilyenkor, napközben általában a munkákat veszem fel, vagy alkatrészeket rendelek, meg a kis apró munkákat végzem el. Este aztán bezárom a műhelyt, és akkor kezdődik az igazi meló. Akkor tudok nyugodtan dolgozni."

"Az Integralék típushibája? Minden alkotórésze potenciális típushiba. De tényleg. Ezen nincs olyan, ami ne tudna elromlani a legváratlanabb pillanatban. Ez a gyenge anyagminőségnek és annak köszönhető, hogy minden alkatrész annyira le van könnyítve, amennyire csak lehet, sőt ezt már alulméretezettnek lehet nevezni. A hajtókar-csapágy például tipikus típushiba, de ilyen a váltóban az 1-es fokozat fogaskereke versenyautókban a rajtoláskor szokott szétmállani, utcaiban meg a piroslámpás versenyek rajtjainál.

 
   
   

Az elektromos hibákat már nem is említem, ezeket az olasz autó tulajok biztos ismerik. És akkor még nem is beszéltem a barkács-tuningról. A gyári 0,8-as turbónyomást még simán bírja a motor, de ilyen autót nem találni egész Magyarországon. Az a legelső, hogy feltekertetik a turbót. 1,2-ig még bárminemű beavatkozás nélkül meg lehet tenni, de a legtöbbször még ez sem elég nekik."

"Aztán a marha magas alkatrészárak. Az utángyártottat felejtsd el. Pár ezer kilométer és vége. Jó, most nem a féktárcsára gondolok, vagy ilyesmire, abból lehet berakni, de például tömítésből már semmiképp. Nem éri meg. Két hét múlva újra itt az autó, mert elromlott. A gyári alkatrész meg piszok drága, de legalább kapni hozzá mindent. Meg szerencsére nincs olyan sok különbség az egyes változatok között. Mert, hogy van Evo 1-2-3, 8 és 16 szelepes motorral szerelt változat. Az EVO-k között ez tesz különbséget, meg a nagyobb fékek, meg további apró eltérések. A nagyobb dolgok nem változtak, a főtengely például ugyanaz. Ja, meg persze árban vannak eltérések."

 
   
 

"Olyan Intergalét nem kapni, ami hibátlan, és csak bele kell ülni, oszt gyí. A most futó példányok - az eladókra gondolok - szinte kivétel nélkül le vannak pusztulva. Amik meg hibátlanok, azokért olyan horribilis összeget kérnek, hogy megmondom őszintén, annyit nem is érnek. Egy Evo 2 reális ára - attól függően, hogy 8 vagy 16 szelepes - olyan 800.000 - 1.3 M között van. Egy gyári állapotban levő Evo3 úgy 2-3 milliót ér, nem többet."

Ajánljon Ön is gurut! Ha ismer olyan elhivatott szerelőt, aki egy-egy márka nagy, de nem széles körben ismert szaktekintélye, küldjön nekünk egy emilt .