Szentbe flexet mártani

2009.03.22. 00:01

Szétvágni azt a jó kis veteránkorú, kupé Mercit – van ennek a szörnyeteg tulajnak szíve? Van neki lelke? Hogy merte ezt megtenni egy ilyen csodával? Ácsi, ácsi! Ha kimászunk előítéleteink ragadós iszapgödréből, még azt is mondhatjuk, van. Szíve is, lelke is. Mármint a tulajnak.

Drop, chop, shave, rat, meg a kilincstelenítés, széles felnire keskeny gumi, retrósítás, LSD-ajtó – millió és egy módja van annak, hogy valaki úgy alakítsa át az autóját, hogy az kilógjon a többi közül. És úgy tűnik, ha már kettőnél többen szabják át a kocsijukat hasonló módszerrel, arra nevet akaszt a tuningtársadalom.

Jimi Mercedese viszont nem illik kategóriákba. Egybe sem. Felületes szemlélő a rat, azaz patkány stílust fedezné fel rajta, de itt egy szem rozsda, sötétített üveg nincs, fent maradtak az eredeti díszlécek, a belseje pedig olyan bézsben világlik, mint a kesztyűk, amiket idős és zavaróan elegáns nénik húznak, amikor a hozzájuk hasonlóan idős, lemerülőfélben levő hallókészülékes, emiatt éles hangú barátnőikhez indulnak délutáni teára, minyont kaszabolni Herendi kistányéron.

Jimi senkinek semmit nem akar bizonyítani ezzel a ’78-as Merci kupéval. Lett, használta, nem tetszett, de annyira azért megválni sem akart tőle, hát a saját ízlésére formálta. Tegyük hozzá, Jimi már a hetvenes évek végén BMW-choppert épített a Maros utcai lakás első emeletén, az ingatlanrész egyetlen szobának nevezhető helyiségében. A nyolcvanas évek elején pedig már rendszám nélküli, épített Harley chopperrel fésülte át Magyarország útjait. Nem ma kezdte hát, érdemes elolvasni a vasak köré épült élete történetét ezen a blogposzton .

Egy olyan penészes agyú veterános, mint én, vagy a hozzám hasonlók általában riadtan szemlélik a még menthető, sőt, sokszor közel tökéletes állapotban levő, gyári kinézetű kocsik ilyesfajta szétberhelését. Talán azért, mert mi magunk elég sokszor kerültünk olyan helyzetbe, hogy valami két bejegyzéssel (a régi, szürke forgalmikban benne voltak a korábbi tulajdonosok) azelőtti, önjelölt tákművész munkáját eltüntessük, megpróbáljuk kinyomozni, mi hogy lehetett eredetiben az autón, majd valamilyen messzi, külföldi börze mélyéről megoldjuk a korábban más által feleslegesnek ítélt és kidobott alkatrészek pótlását.

De a veterános pontosan ugyanannyira csőlátású ember, mint az optikai tuningos, a roncsderbis vagy akár a kizárólag az új autóban hívő. Fentiek vallások, amelyek védelmében a harciasabb kedvű egyedek előszeretettel összecsapnak. Az autózás korunk keresztes hadjárata, ilyenre, úgy látszik, szüksége van az emberi agynak. A bogaras utálja a fiatost, a fiatos a renault-st, a renault-s lenézi a japán kocsik rajongóit, és valamennyiüket egy szépen ívelt csulával leköpi a két hónapos, etanolos Ford Focusszal járó, szép új világ felé törtető menedzser. Amíg még 315 HUF-on ketyeg az eurós hitele, hiszen könnyű mellet döngetni olyan gazdagságra, amit más pénzéből valósítunk meg, de ez mondjuk mellékszál.

Pedig még a Merci-szabdalást talán a legvadabb zsigeri gyűlölettel szemlélő oldtimereseknek, illetve Mercedes-őrülteknek – és milyen sokan vannak ilyenek, nézzék csak meg e cikk beharangozó posztját múlt vasárnapról – sem kellene hörögniük Jimi kocsija láttán. Több érvet is fel tudok sorolni a munkája védelmében:

1) amíg az ember autót épít, legalább nem pusztítja az agysejtjeit a legszemetebb civilizációs módszerekkel, drogokkal, altatóval, alkohollal, bulvármagazinokkal vagy valamennyi közül a legborzalmasabbal: brazil, amerikai, magyar tévésorozatokkal (a cseheket és a briteket nem engedem bántani, azok jók);

2) ha néhány 123-as kupé kidől a sorból, vagy átalakítják, a többi, szépségesen szép állapotú hasonló mind kicsivel értékesebbé válik. A legértékesebb pedig akkor lesz, ha már csak egy marad a világon, amire azért még várni kell;

3) ilyen autóból azért van még elég. Nem mondom, ha valaki egy 3.5-ös Fecske-kupéval, 300 SEL 6.3-mal, Pontonnal művelne hasonlót, attól engem is kiverne a víz, de 123-as kupéból nincs hiány. Ha valaki choppolja, droppolja, kilincsteleníti, esetleg nettó a földbe gyalogolja, vagy tán Jimi-Mercit csinál belőle, hát tegye. Jut még ilyenből annak is, aki szeretne egyet eltenni az onokáknak.

Jimi autója azért ilyen fura, mert Jimi nem autós ember. Persze volt már kocsija, egy 1971-es Toyota Corona Mark II vagy tizennégy éven át, de lélekben megmaradt motorosnak. A Mercedes tehát a hetvenes években elterjedt chopperépítéses módszerekkel alakult át. Ezért a világos ülés, ezért a sok matt fekete, ezért a nagy légszűrő, a nagy hátsó, a keskeny első gumi. Már látják?

A kocsit a veteránklubunkban ismertem meg. Jimi még a matt fekete Corona Mark II-jével járt akkor, nem mondom, azt is néztük, néha majdnem a saját szemgolyónkra tapostunk, amikor megjelent vele. Olykor pedig elhozott egy régi Kárpát utcai Merci-szerelő ismerőst, bizonyos Hain Józsi bácsit, akinek (mivel féllábú rokkantnyugdíjas volt) a gondját viselte. Józsi bácsi ült a zöld kupé Mercijében – amiről állította, hogy AMG-tuningos 123-as –, szívta láncban a cigiket, és régi prospektusokat, gépkönyveket, fotókat hozott, mi meg mindig betelepedtünk mellé egy kis dumálásra.

A Mercit valami külföldről hazajött magyar hordta a Kárpát utcába, aztán amikor eladó lett, Jóska bácsi az összes pénzét összetéve megvette, mert szerelmes volt bele. Fél lábbal, kisnyugdíjból azonban nem lehet hathengeres, benzinvedelő, öreg Mercedeseket fenntartani, ezért az autó pusztult rendesen. Bennünket is megautóztatott néha a Hajógyári-szigeten (akkor még ott volt a klub), hát rettegtünk. A kocsi bömbölve nyargalt, orrát az égnek emelve, mint valami naszád, óriási volánját a kisöreg hanyag testtartásban fogta fél kézzel. Alig látszott ki az ülésből, volt vagy százhatvan centi.

Aztán megtörtént a tragédia, amit Jimi nem írt le a jegyzeteiben, pedig utána fél évre el is tűnt a körből. A kisöreg farral próbált beállni valami szűk helyre a Maros utcában, Jimi meg épp ott beszélgetett valakivel a járdán ácsorogva. Miközben Józsi bácsi tolatott, küszködött az alapjárattal, és rugdalta a gázt, a Merci hátsó kereke felugrott a padkára. Erre a rugdaló láb a hosszú pedálba mélyedt, és a kocsi mind a másfél tonnájával nekirongyolt a ház falának.

Ez nem lett volna olyan nagy baj, ha Jimi nincs ott. A csikorgásra felkapta a fejét, látta a felé vágtázó Mercedest, megtámaszkodott a csomagtérfedélen, és felugrott. Így is beszorult az autó és a ház közé, látszik is a törésnyomon, hol, de legalább életben maradt. Kórházba került, a lábát darabokból rakták össze, utána hónapokig nem tudott dolgozni.

Az öreg belátta, hogy az összetört Mercedest nem tudja megjavíttatni, egyébként sem lett volna sok értelme ilyen bizonytalanul volán mögé ülnie. Kárpótlásként Jiminek adta az autót.

Halott járókelők hevernek az autó nyomában, pedig Jimi még sosem ütött el senkit. Csak a látvány, a hang, nem utolsósorban a szag… Érdemes továbbolvasni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.