Züllés a Land Rover klubbal

2006.06.09. 07:34

Újra kirándulhatnékunk támadt, ezért is örültünk a Land Roveresek intvitálásának. Üllő környékére hívták a Totálsárt sarat dagasztani a náluk hagyománynak számító tavaszi olvadás-túrára.

Véletlen, hogy megint egy Nissannal indulunk túrára , de ezúttal kicsit visszavettünk, és teherautóba ültünk. Igaz, a Navara az itthon kapható legluxusabb pick-up. Szóval egy szép vasárnap reggel kollégával megindultunk Üllő felé, most ő vezet, mivel nekem sikerült a jobb térdemet leamortizálni, amiből kifolyólag nem igazán mozog a lábam.

Az autóban a terepjárós értelemben vett luxust a csúcshifi képviseli: elöltöltős, hatlemezes lejátszó áll a jó munkásember rendelkezésére. Pathfinderünkkel ellentétben a váltó egyáltalán nem automata, ránézésre viszont minden más ugyanaz. Előrelátásunkat (na jó, kolléga előrelátását) mi sem bizonyítja jobban, hogy brutál terepgumikat szereltettünk fel, úgyhogy ha elakadnánk, csak magunknak, illetve a bénaságunknak köszönhetjük. A találkozót az üllői Penny Market parkolójába beszéltük meg, és ha valamilyen oknál fogva nem ismertük volna fel az áruházat, akkor sem hajtottunk volna tovább - a szépen egymás mellé rendezett tucatnyi terepjáróból simán rájöttünk, hogy megérkeztünk.

Mi kevésbé rendezetten állunk meg, viszont illedelmesen bemutatkozunk, majd illedelmesen megpróbálunk válaszolni az autónkra és a szerkesztőségi életre vonatkozó kérdésekre. Aztán mi jövünk. Igaz, nem is annyira kell kérdeznünk, ha valakire csak ránézel, már löki is, hogy az ő Range-e mit tud. Itt senki nem viccel, ellenben építkezik: futóművet, satöbbit cserél. Hamar kiderül, nekik ez a drog, amiről nem tudnak lejönni. Időközben az is kiderül, hogy a Land Rover Klub túráin nem csak Land Roverekkel lehet részt venni, hanem bármilyen más típussal, szabadon - igaz akkor el kell viselni landysek apró szurkálásait a japán és egyéb, nem brit technikára.

Megkapjuk a rádiónkat és megyünk is. Néhány perc múlva nyomunk egy balost, rá egy földútra, megindulunk egy szántás mellett. Megyünk, megyünk, megyünk, még mindig semmi. Mármint az autók tudásához képest. Oké, ráz meg minden, sajog is a térdem rendesen, de ennyi. Ugyanis már napok óta tűz a nap, eső meg nem esik, gyakorlatilag csontszáraz minden.

Aztán csak elérünk egy olyan részre, ahol legalább hármat is kell korrigálni, de nem olyan nagy kaland. Rendben, eszembe nem jutna kiszállni gyalogolni, annál azért nagyobb a sár, de egy terepjárónak ez még bemelegítésnek is vicces. Viszont itt már megtapasztaljuk, hogy a terepgumi (a szériánál) kisebb mérete miatt elég kicsi az autó hasmagassága (így is jó húsz centi, de az emelt Range-ekhez képest ez kispálya), az első nagyobb bukkanón végig is húzzuk az alját.

Megfogadjuk, hogy a továbbiakban még kíméletesen bánunk vele, és bár rádión jön a hír, hogy azért ennél jóval durvább helyre tartunk, be is tartjuk ígéretünket és később sem virgonckodunk (csak egy kicsit.) Egészen döbbenetes, hogy a fővárostól kb. 20 kilométerre járunk, és a semmi közepén - ahol nem nehéz elképzelni, egy eső után milyen viszonyok uralkodnak - rogyadozó tanyák mellett hajtunk el, ahol emberi életre utaló nyomokat is látni. Átóvatoskodunk még néhány kisebb dagonyán, közben irigykedve nézzük, ahogy a Roverek itt úgy mennek át, hogy még gyorsítanak is közben.

Nemsokára egy útelágazásnál találjuk magunkat, ahol be kell várnunk egy-két csatlakozót, és elindulunk oda, ahol terepruhás vezetőink szerint lesznek "klassz kis játszóterek". Dimbes dombos viszonyok között visz az út, végre csúszkálunk is egy kicsit, annak meg kifejezetten örülünk, hogy crossmotorok és quadok tépnek velünk szemben. Mondjuk ez egyben azt is jelenti, hogy a homokbányába, ahova igyekszünk, mégsem mehetünk, mert verseny zajlik, de nem vagyunk szomorúak, mert már meg is álltunk az első klassz kis játszótéren: méretes gödörkombó, egyik fele sárral, másik fele vízzel teli.

A sáros és még havas oldalfal a jól megérdemelt bónusz. Csak tisztes távolságból figyeljük az eseményeket, nehogy szegény pick up-unkban maradandó kárt tegyünk. A csapat ellenben annál lelkesebb: a komolyabb gépek oda-vissza veszik az akadályokat, még a havas domboldalra is sikerül fölkapatniuk, ám a terepgumi hiánya itt már problémát okoz. Például anélkül nem lehet kijönni a gödörből. Főnökünk mindjárt meg is próbálja kihúzni, ám nagyon úgy tűnik, kicsit túlvállalta magát, két próbálkozás után neki is elkelne a segítség...