Züllés a Land Rover klubbal

2006.06.09. 07:34

Nagy nehezen csak lekecmergett a domboldalról, aztán a mentés is összejött valahogy, akár tovább is mehettünk volna. De még nem megyünk, hiába, nem tudnak lejönni a szerről - ezalatt legalább be tudom kenni már lüktető térdemet. A hátsó ülésen, kinyújtott lábbal autózom tovább, kolléga ennek annyira nem örül, épp átadta volna a helyét. Kicsit kezd elegünk lenni a túlzott demokráciából, ezért magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, és előre megyünk. Rádión javasolnak egy leküzdendő akadályt, fincsi kis emelkedőt, de jelzik, tartanak tőle, hogy nem fogunk tudni fölmenni rajta. Az autóban elég komoly tartalékok rejlenek, hiszen felező nélkül aláztuk a hegyoldalt.

A dombról lefelé jövet kis híján a lábunk közé veszünk egy alattomosan megbújó méretes rönköt, amiből lett volna baj, de kolléga utolsó pillanatban bravúrosan korrigál. Jó formában van, ennek még később is lesz jelentősége. Újra egy kupacban mindenki, kicsit megint tökölünk, mi legyen. Csak kitalálják, menjünk a siratófalakhoz. Részünkről rendben, elindulunk siratni, de előbb felveszünk egy kíváncsiskodó japándzsip hívőt és kikerüljük az egyik Rover körül kezükben szerszámokkal sertepertélőket - és megtudjuk milyen a másik oldal, vagyis, amikor a távol-keleti technika elkötelezettje fikázza a Range-t ("Jó autó ez, ha imádsz szerelni").

Sofőrünk jó formájára szükség is lett, mivel a gépet óvandó kiugratott a méter mély keréknyomból, igaz, a fák közé. Újabb fantasztikus manőverrel sikerült azokat is kikerülni, a süppedős, füves dágványban a kivágott fák csonkjainak kerülgetése, és karvastagságú ágakon való áttjutás már olyasmi, amire a Defit kitalálták. De azért a Navara sem vallott szégyent.

A falhoz egy vízátfolyáson keresztül vezetett az út, aminek a vége már tényleg olyan volt, amilyet mindenki akart: csupa sár. Méghozzá jó nagy, olyan igazi, ragadós - és az alján patakban csörgedezett az olvadó hólé. A folyamatosan a nyomunkban zümmögő quadokkal úgy mentek fel az emberes (és havas) emelkedő legsarasabb és legmeredekebb részén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ettől elég sokan vérszemet is kaptak, ám a végeredmény nem lehetett kétséges. Az elszántabbja persze fütyült a tényekre, japánbarát vendégünk fel is hívta a figyelmet a fizika megdönthetetlen törvényeire.

Egyetértettünk vele, és még hozzátettük, hogy az erőlködésnek alighanem az autó issza majd meg a levét. A huszadik próbálkozásnál a kollégával szinte egyszerre kezdtük el fütyülni: fi-fü-fű fi-fü-fű füfü (gyk. ez a Mission: Impossible zenéje), de nem ért ez semmit, a csapat vezetője hetvenedszer is megpróbálta. Nem is lett volna ezzel semmi baj, csak közben a domboldal igen erősen amortizálódott. Sokan gondolják, hogy még a hegyi bringákat is ki kéne tiltani az erdőkből (ahogy Ausztriában), nemhogy a terepjárókat, mivel azok tönkreteszik a környezetet. Szerintünk nem kéne lovat adni a seggük alá.

Annak ellenére, hogy a történet nem erről szólt, ránk is átragadt a harci szellem, nekifutás nélkül ugrottunk neki a falnak, és már fönt is voltunk majdnem_ de mégsem. Pedig okozott volna meglepetést (legalábbis ahogy a dombtetőn állók arcát figyeltem), ha nekifutás és felező nélkül feljutunk ott, ahol a többiek nagy nekifutásból is éppenhogy. Ehelyett visszagurul, felező, újra nekifut - a 170 lónak pedig nem jelentett gondot felszaladni a fal tetejére. Közben emberünk még mindig nem adta volna ám fel, hogy a quadok nyomában jusson fel, de autójának elege lett a kínzásból, helyette a hűtőrendszer adta fel.

Még egy ilyen túra beszámoló

Meg mi is. Szépen elköszöntünk, megköszöntük a vendéglátást, további szép napot kívántunk, és elindultunk hazafelé. Valamilyen okból kifolyólag abba az irányba, ahol út nem, fa annál több látszott. Tapintatból nem részletezném az előzményeket, de egy adott pillanatban farral lefelé, orral az égnek, néhány fa között álltunk egy domboldalon. Kolléga viszont nem esett kétségbe, és a nap utolsó, egyben legnagyobb bravúrjával kivezette a járművet a szabadba egy crossmotoroknak szánt csapáson. És károsodás sem történt!

Ezúton is köszönjük a Land Rover Klub meghívását. A csapat túráihoz és találkozóihoz bárki szabadon csatlakozhat, helyszínek és időpontok az offroadportal.hu-n.