Kamurozsda, műanyagkróm

2006.07.10. 07:52

Egy tuning- és hifikiállítás mindenkinek jót tesz. Leginkább azért ajánlom, mert egy kicsit itt megnyugodhatunk, nem csak mi vagyunk bolondok. A hétvégén Tuning és Stereo fesztivál volt a kiskunlacházi reptéren, és az őrületből nem volt hiány.

Ha alkalomadtán szívdobogást kapunk egy benzinkút szerény kiegészítőket kínáló pultja előtt, esetleg vágyakozva gondolunk arra, hogy egy karambol után miként tudnánk Audi TT lökhárítót barkácsolni Swiftünkre, semmi kétség, fertőzöttek vagyunk. A bátrak ilyenkor nem restek flexet ragadni, a szerények beérik néhány kék LED-del vagy kormányvédővel.

Két kiállítói sátor, hot-dog és low-rider show. Ha meg úgyis egy reptéren vagyunk, badarság lenne kihagyni egy kis gyorsulgatást. Szépen kialakított pályán összemérhették erejüket a látogatók. Thalia, Astra ellen, jobb itt, mint az utcán. Néha egy igazi Funny Car drag autót is beindítottak, és egy Rolls Royce sugárhajtóműves quad is várt sorsára.

Az egyik nagy sátorban barkácsholmik társaságában szebbnél szebb átalakítások. Amikor már azt hittem, nem érhet meglepetés, ismét ráakadtam egy-egy kiemelkedő munkára. Én azt szeretem a legjobban, amikor már fel sem ismerem milyen autó az a porig ültetett, felfelé nyíló ajtós, kilincstelen valami. A legjobban a rozsdásra fényezett (haha) bálna tetszett. Zseniális munka, öröm ilyesmit látni. Nem mondom, hogy minddel azonosultam, de szinte minden autót lehetne valamiért méltatni, kérem, inkább nézzék a képeket.

A másik sátor a zaj birodalma. Egymást próbálták túlharsogni a remegő membrános hifibeépítések. Itt aztán vége az észnek. Harminc hangszóró és tíz monitor egy autóban nem ritkaság. Talán csak az vigasztal, hogy többnyire hifi-cégek demóautóit láttam. Mindenesetre nagyon szép munkák, profi műgyanta szobrászat, hibátlan villanyszerelés. A halláskárosodást elkerülendő fogyasztottam egy főtt kukoricát, és körbenéztem a látogatói parkolóban.

Na itt kezdődik igazán a show. A kedvencem egy kevlár Chevrolet-embléma volt az Aveón. Értik emberek, kevlár - vagy kevlárszerű, mittomén. Igazi csoda. Egy átépített BMW már fel sem tűnt, viszont hosszasan időztem egy DKW-motoros, izé, Wartburg-motoros Trabant előtt. Én ennek adtam volna a best of show díjat. Igényes szép munka, és csak egy békés, kempingező látogató volt.

Pár óra alatt elteltem ugyan, de mindenkinek ajánlok egy ilyen programot, ha gyorsulni nem is akar, érdemes nyálat csorgatni és megnyugodni, hogy az új tescós üléshuzat nem is volt drága háromezerért.

Legközelebb július 29-30-án lesz hasonló rendezvény a debreceni focipályán, bár úgy tudom, a mostani rendezvényszervezők konkurenciája csinálja. De a mi szempontunkból ez lényegtelen, bolondokat ott is lehet majd látni, és ez a lényeg.

Képgaléria

Aki további részletekre kíváncsi, ne hagyja ki galériánkat.
Kattintson ide!