Clarabel néni, hadd menjek neki!

Mobileye baleset-megelőző rendszer

2012.03.01. 07:09

Maga a kocsi nem nagy szám, egy alap Astra H, ráadásul bérautó, sixtes, jó zajos téligumikon. Kint szakad az eső, ha erősen nézem, mintha ónos is lenne, mindenesetre kellemetlen hideg van, fagypont körül. Tiszta sár minden, sötét van, szinte este, holott délelőttre jár még csak az idő. Ideális körülmények egy olyan rendszer hibáinak kimutatására, amelyik elektronikus szemmel lát.

Elindulok a szerkesztőségtől. Kicsit ki Óbudára, a temető felé, majd vissza, át az Árpád-hídon. Kivételesen nagy a forgalom, a zöld piktogram folyamatosan világít, jelezve, mindig autót lát előttem a kamera. Gyakran megjelenik a szám is a kis autókép fölött, mutatva: olyan közel megyek a másikhoz, hogy már érdemes tájékoztatnia engem a követési időről. Csak hogy érezzem a törődést.

Elég durván rá kell nyomulnom az előttem haladóra, hogy végre pirosba váltson a kocsi-piktogram, indikálva: mindjárt jön a csatt, pánikhelyzet van. Nem köti gúzsba az embert, tényleg csak akkor szól, amikor nagy a baj.

Zuglóba átérve ráhajtok az M3-ra, itt viszonylag tiszta a terep. Én magam alig látom a lekopott, szaggatott fehér felfestést, de amikor át akarok hajtani a szomszéd sávba, a Mobileye – mind valami angol dada – kíméletlenül rámüvölt. Kösz, Clarabel néni.

Itt már mehetek 55 km/h fölött folyamatosan, végigpróbálgatom a funkciókat – a Mobileye hűségesen autót ismer fel, távolságot mér, rámripakodik, perlekedik velem, amikor cikázok a sávok között. Rendesen figyel. Csak az a fura, hogy többször is gyalogost sippant és villant, holott a tök üres zebrához araszolok az Astra orrával. Ezt nem értem, nyilván valami beállítási probléma.

Később a Rákos úton próbálok szerencsét. Néha látótérnyi szögbe kerülnek a pirosnál várakozó gyalogosok, és olyan közel megyek el hozzájuk, mint a többiek – ami már nagyon az. Ilyen a magyar forgalomszervezés és a közlekedési morál, mondhatnánk, de a Mobileye azért szólhatna. Mert utólag dörgedelmeseket írni a náci autósokra talán már késő, ha megvan a baj, még ha a legjobb szándék vezérli is az embert.

De a teszt végén, a zúduló forgalomban a sávok között szörföző, Fedél nélkült osztogató hajléktalanra aztán olyan hangosan ripakodik rá a Mobileye, hogy szerintem nem csak én, de a csávó is megijed. Működik ez, bár a téves riasztások zavarók.

És az is fura, hogy a buszokat milyen nehezen ismeri fel. Autóból még a Matizt is kicsi pont korában beazonosítja, nincs problémája a színekkel, méretekkel, de a teherautókra már érezhetően később kezd felfigyelni, a kék buszt kifejezetten lanyhán veszi észre. Tud valamit? Már nincs is BKV, az előttem haladó Ikarus 240-es csak egy vízió? Lehet, hogy nem mentem elég gyorsan? Kalibrálási hiba? Elvileg ugyanazt kapom, mint egy 5-ös BMW-ben, ennek működnie kellene.

Ellenpontozásként ugyanezt a procedúrát később egy Opel Insigniával is végigcsinálom – alkonyatban ugyan, de kristálytiszta, száraz időben. Kijelenthetem: ritka bizonytalanságai mellett a Mobileye azért hamarább és kíméletlenebbül jelez, kevesebbet téved a gyári szisztémánál. Igaz, nincs táblafelismerője, holttér-figyelője, és hiába kötjük az autó CAN-buszába, a vezetésbe azért nem avatkozik bele, csak a sebesség-, fékezés-, indexelés-, ablaktörlésjelet veszi onnan.

220 ezer plusz áfába kerül, beépítéssel. Mennyi is ez? Reálértékben a hajdani Renault 5 Alpine Turbóm javításának jó, ha a fele lenne, igaz, abban még nem volt CAN-busz, tehát ma se tudnám beleépíteni. Akkor beszéljünk inkább újabb kocsikról: egy kis koccanás költsége valami pár éves, középkategóriás autónál – ütköző, annak fényezése, pár kötőelem – és már túl is léptük a Mobileye árát? Másfélszeresen? Értem én, hogy egy ilyen autónál szinte biztos, hogy a casco fizeti a javítást, de a kötelezőn két kilót simán elbukik évek alatt az ember, mire sikerül visszamásznia két fokozatot a malus-bonus listán...

Nem mondom, hogy a Mobileye filléres berendezés. De már csak egy koccanás is elég ahhoz, hogy megtérüljön az ára. Koccanást mondtam? Helyesebb lett volna koccanás-elkerülést írni. És a gyalogoséletről nem is beszéltem – hiszen az pénzben kifejezhetetlen.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!