Toyotát a Csillagok háborújába!

A Toyota bájos és bájtalan robotjai

2014.01.23. 06:15 Módosítva: 2014.01.23. 07:50

Az MSR-ben kicsit már érzi az ember az R2D2-t, sőt, ez a Toyota-robot még fogni is tud, amit a Csillagok háborúja-hős egyáltalán nem. De hogy ezek vegyék át az uralmat a világ fölött? Valaha? Lol!

Tudják, a Peugeot mivel kezdte a gépgyártást? Borsszórókkal. Na, és az Opel? Varrógépekkel. És a Rover? Kerékpárokkal – ők találták fel a lánccal hajtott, a két keréken azonos méretű keréken guruló biciklit, emiatt a kerékpárt Lengyelországban ma is úgy mondják, „rower”. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy a Toyota a szövőgépgyártással kezdődő, majd az autókon átívelő pályafutását most egy kis robotozással is fűszerezi. Már vagy 2005 óta.

A Toyota akkor épp a semmiből vett elő egy teljes robotzenekart az Aichi Világkiállításon, volt ott dobolás, trombitálás, minden. Azóta kicsit azért haladtak a dolgok. Sorban jöttek a különféle mászkálni, lépegetni, sőt futni is képes droidok, ám ez a sok fejlesztés csak sejttette, mire is megy ki a játék.

2013-ban, egy kiotói gyárlátogatáson azonban kiderült, miért szórja a Toyota, ez a máskor oly áramvonalasan működő cég a jenmillókat a fejlesztésre. A robotkutatás hátterében masszív társadalmi felmérések állnak, amelyek egyenes eredője nem csupán a droidfejlesztés, hanem például az önmagát vezető autó körüli, egyre nagyobb hajcihő is.

A Toyota ugye, japán cég, a japánoké pedig a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalma. Mindenféle riasztó görbéket mutogattak kivetítőn a gyár egyik steril előadótermében, és tényleg, rohamosan nő az átlagéletkor – nemcsak náluk, de Németországban, Franciaországban és viszonylag kellemetlen mértékben az USA-ban is. Teszem hozzá, nálunk is az. Megeshet, hogy a gyereknevelés megkönnyítése, a fogamzásgátlás betiltása máshonnan fogná meg a problémát, ám a Toyotánál, a cég képességeit ismerve, inkább az idősek mind jobb kiszolgálására helyezik a hangsúlyt.

Ezek a robotok ugyanis elsősorban a mindennapi életben, főleg a fizikai körülmények túlélésében és elviselésében segítenek. Az embert azonban akár csak szerény mennyiségű funkcióban helyettesíteni tudó gép rendkívül komplikált. Mert egy ilyen gép nem passzírozhatja laposra a beteg által kért joghurtot, amint ágyba viszi, elég finoman kell fognia, hogy az apró szívgyógyszer ne essen ki a kezéből, de ha fel kell emelnie a vízzel teli vödröt, be kell vetnie az erejét. És ha szükséges, meg kell markolnia urát és parancsolóját is, hogy kisegítse az ágyból. Ez a legnehezebb feladat, mert itt egyszerre kell erősnek és határozottnak lennie, de nem ajánlott, hogy bordák törjenek, mert még egy kórházban fekvő, kissé nehezen lélegző páciens is súlyos pert tud akasztani a Toyota nyakába.

A pontos működésű szervomotorok, végtagok, ujjacskák már évek óta jórészt megvannak, bár nyilván sokat finomodnak majd még az évtizedek során, s a mai megoldásokon 2050-ben vonyítva röhög majd a hálátlan utókor. A fejlesztések mostanában az érzékelőket és az agyat érintik, amelyek nélkül a robot igazi, tulok pusztítógép csupán, nem segítség.

Pezsgő és narancslé helyett – mi mással – robotkoncerttel kezdődött a fogadás, az öregecske Toyota-zenekar legfiatalabb tagja, a hegedűművész tartott nekünk szívbemarkoló bemutatót. Ha kicsit szögletes is volt a produkció, a dallamfutamok mélyén ott volt már elrejtve a géniusz, esküszöm.

A finom-motorikus mozgások, ultra-szenzitív érzékelők bemutatására egy nagyon egyszerűnek tűnő robotot mutatott először a fejlesztőmérnök. Az áruházi próbababa-torzónak látszó lény egyetlen működőképes szerve a jobb kéz volt – de milyen jobb kéz volt az! Soha ilyen finom kacsót nem szorongattam még. Ahogy mozgattam, éreztem, hogy ott van a kezemben, de semmi súlyt nem éreztem, mert a szenzorok hajszálpontosan regisztrálták a legkisebb erőt is, amit kifejtettem, a szervomotorok pedig az elvárt irányban és mértékben azonnal elmozdították a kezet. Nagyon furcsa érzés volt, ilyen lehet habosított higanyban turkálni, vagy tudomisén. Érdekes, de a legjobban az a méltóság és finomság maradt meg, ahogy az a másik kéz szinte élt a sajátomban és szolgálatkészen tette a dolgát.

Aztán a mérnök azt is megmutatta, milyen ügyesen tartja a tálcára tett csészét a robot – ide-oda lehet lökdösni a karját a könyökénél fogva, de a csésze meg se moccan a kezében, mert az nem új erőhatás. Ennek a félkarú rablónak persze nem csak a vezérlő- és érzékelőközpontja újítás, hanem az is, mennyire kompakt. Míg a korábbi Toyota-robotoknál (láttunk párat kiállítva vitrinekben) mindenféle szilikonszíjak, spéci csuklók, áttételek vitték át a testben elrejtett, nagyobb motoroktól az erőt a végtagokig, addig itt már a cselekvés helyszínén működő, az áttételcsökkentő fogaskerekekkel és a finom nyomatékérzékelőkkel egybeépített, kisméretű szervomotorok végzik a mozgást. Szíjhajtásos lemezjátszó kontra direct drive – ha valakinek még rémlik az ilyen...

Tovább, másik terem, sok szék, kicsi, berendezett szoba ággyal, szekrénnyel, néhány tereptárggyal, faltól falig parkettával és egy nagy tévével. A porond közepén személyesen a Human Support Robot áll, azaz HSR. Gyomorból jövő, mégis kedvesen csilingelő női hangja van, s – ahogy már kezdem megszokni – ő is csupán egykarú.

Teste teleszkopikusan emelkedik, hogy magas helyekre is fel tudjon nyúlni, kerekein helyben meg tud fordulni, akár egy T–72-es lövegtornya, nyakát ügyesen nyújtogatja, a fejét is billenteni tudja, ebből az aspektusból ő egy kubista ET. Arca egyetlen sötét plexilap, amely mögött egy kamera optikája, valamint érzékelők sora bújik meg.

E – természetesen még kísérleti állapotban levő – android arra készült, hogy egy ágyhoz kötött beteg alapvető igényeit el tudja látni, azaz felvegye a földről a leejtett tévétávirányítót, odahozza a polcról a Rejtő-sorozat következő kötetét, kimenjen a konyhába a gyógyszerekért, vagy ad absurdum, kicserélje az ágytálat, ha megtelt. Első ránézésre sokat nem tud, közlekedik a lakásban, megfog és hurcol tárgyakat. Hulahopp-karikázni, angol kiadású Onedin-családot szinkronizálni magyarra, chateaubriand-t sütni nem fog soha, akármilyen zsíros WD40-es masszázs is a kilátásba helyezett jutalom.

Tehát bent ültünk a díszletszoba előtt, el kellett képzelnünk, hogy az ágyon egy beteg fekszik, egy rejtett szobában pedig egy operátor csücsült, akiből csak egy kezet láttunk mindvégig, amint a HSR vezérlőpaneljét nyomogatta. Őt igazából, nem lett volna szabad elképzelnünk.

„Hozd ide a dobozt a bal felső polcról!” – szólt a kérés, az operátor tárcsázott, HSR pedig tétován forgott és pásztázott kicsit (a tévén láttuk, ő mit vesz észre a szobából, pillanatra a hallgatóközönség, azaz mi magunk is feltűntünk a képernyőn). Odacsoszogott a polchoz, felnyúlt az erősen QR-kód jellegű mákostészta-matricával ellátott, füles bödönök egyikéért, visszahúzta a kezét, forgott, gondolkozott, az ágy felé vette útját, majd már a képzelt beteg közelében bejelentette – a feladat nem hajtható végre. Közvetlenül az után, hogy mi is láttuk, hogy ő is látja a polcot, amire le kellett volna tennie a bögrét. Szegény, alaposan kinevettük, holott lélekben azért iszonyúan szurkoltunk neki.

Hogy mennyire gyerekcipőben jár még az ilyen, egyszerűségükben is összetett feladatokat ellátó robotok fejlesztése, mutatja, mennyire darabosan, lassan, a részfeladatokat szigorúan csak egymás után végrehajtva működött a HSR. Vagy gurult, vagy forgott, vagy kart emelt, vagy kezet forgatott, ráadásul minden task-váltás között hosszan gondolkodott. Pedig a Toyotának nem kevés pénze van ám abban, hogy ez a kis R2D2-ükapa akár csak ennyire is flottul működjön.

Aztán egy kis, földre ejtett flakont ki kellett dobnia (majdnem magától sikerült neki), majd akadt később még egy apró feladata HSR-nek. Egy földre ejtett levlapot kellett felvennie és odavinnie Bözsi néninek. Itt jött a meglepetés: a robot nem csupán markolni tud, de a kézfején szívókák is vannak efféle lapos tárgyak megragadásához.

Hogy a kézfej-Electroluxnak van-e porzsákja, ha igen, akkor honnan lehet azt beszerezni, ha nem, akkor mit művel a por a berendezéssel, nem kaptunk választ, de azt láttuk, hogy a feltehetőleg a morzsaporszívó elvén működő szerkezet valóban felkapja a képeslapot, a robot (sok-sok külső vezérléssel) tényleg elviszi azt a helyszínről, de az ágyhoz ismét csak képtelen volt eljuttatni a távoli rokontól kapott levlapot. Az előadó úgy csavarta ki a kezéből a művelet végén.

Bár a Toyota még nem számol azzal, hogy a közeljövőben be tudna vezetni hasonló androidokat, ráadásul láttuk, hogy a csilliókért fejlesztett HSR még messze van a használhatótól, de más cég árul hasonlót, bár nyilván ügyetlenebbet. Tudunk hát némi fogalmat alkotni arról, mennyibe is kerülhet ma egy hasonló mulatság: az Unbounded Robotics UBR-1-ese ma az USA-ban 35 ezer dollárba kerül. Ott sem éri meg tartósan ágyhoz kötött betegnek lenni...

Van azonban már olyan terület, ahol nagyobb a siker, sőt, akad már, ahol élesben használható robotok segítik a rászorultak életét – ez a terület pedig a gyógyászat. Az egyik – a szó szoros értelmében – súlyos probléma a magatehetetlen betegek mozgatása. Egy-egy fajsúlyosabb eset olykor két ápoló izomerejét is követeli, amikor pedig a páciens otthon van, egy szem segéddel a zuhanyba, vécére való kimenetel olykor szinte megoldhatatlan feladat.

Nos, e feladat ellátására már van segédápoló Toyota-robot, amely két, hatalmas, puha flepnijével, a hasat megtámasztó zsámolyával afféle szelíd villástargoncaként viszi a beteget egyik helyről a másikra, csak a ráhelyezéshez szükséges ápoló segítsége, de még abból a munkából is átvállalja a fizikai munka jó részét ez a robot. De nem áll messze a bevezetéstől az izomsorvadásos betegek járását könnyítő szerkezet sem.

Az ilyen betegségben szenvedők számára már régóta léteznek mindenféle lábra csatolható, passzív, csuklós keretek. Ám ezekkel sok a baj. A szerkezet merevsége miatt a beteg erősen sántít, amikor használja a gépet, lépcsőt mászni csak kínok árán tud, leüléskor le kell csatolnia a keretet, ráadásul ha a lába elakad valamiben, szinte garantált az elesés.

A Toyota-féle keretben azonban szervomotorok vannak, térdben hajlik a szerkezet, a mozgást pedig szenzorok és egy központi számítógép vezérli. A berendezést élesben is bemutatták egy alkalmazotton, aki ide-oda járt a szobában, leült, állványra lépett fel. A keret pontosan érzékelte, milyen sebességgel gyalogol, mekkorát akar emelni a lábán, és folyamatosan segítette az izmok munkáját. Oké, a csávó sántított így is, de kevésbé, mint a merev kerettel – ennyiről mi, kívülállók is meggyőződhettünk. Elgáncsolni nem próbáltuk, félek, furán néztek volna házigazdáink. Pedig az lett volna az igazi, bizonyító erejű videó.

Ennek a Toyota-féle intelligens keretnek a tesztelése már 2012 óta zajlik, és idén már be is akarják vezetni a forgalmazását. A célcsoport, mint fentebb írtuk, az izomsorvadásban szenvedők tábora, de az eszköz alkalmas arra, hogy az operációkból, sérülésekből való felépülés során segítsen a páciensnek újra járni tanulni. Az mondanám, hűdejó, hogy itt tartunk, de azt is hozzáteszem – nem hinném, hogy Magyarországon masszív TB-támogatásra számíthatunk majd az efféle segédeszközökhöz. Egyhamar. Vagy bármikor.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.