Az új autóknak is kell az utólagos alvázvédelem

2016.05.06. 06:20 Módosítva: 2016.05.06. 07:40

Korábbi cikkünkben már kifejtettük az alvázvédelem szükségességét; pár dolog ugyanúgy igaz az új autóra, mint az öreg, de megóvott családi kedvencre.

Az autózási szokások megváltoztak a 80-as évek óta, a járművek is nagy átalakuláson mentek át, de az átkozott korrózió most is támad. Ennek ellenére ami régen, a merkuros időkben magától értetődő volt - hogy megcsináltassuk a Ladán, Dacián az alvázvédelmet -, ma már valahogy kiment a divatból.

Pedig a dolog olyan régi, hogy ma alig találunk a szó műszaki értelmében vett alvázas autót. Az önhordó karosszéria szinte teljesen átvette a főszerepet, mégis mindig alváz- és üregvédelemről beszélünk. Ha bármit teszünk a korrózió ellen, akár egy alapos alsó mosást, sokkal több a semminél. A szórópalackos otthoni fújogatás is hasznos, azonban nem hasonlítható össze a professzionális korrózióvédelemmel.

Az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező svéd Dinitrol több mint 50 éve jelen van a járműiparban. A szélvédőragasztók és egyéb ipari vegyszerek mellett a cég jegyzi a világ egyik legismertebb alvázvédelmi rendszerét, a Tuff Kote Dinol-t. Ez hazánkban is elérhető, több mint 40 éve. Az Európa-szerte jól hangzó márkanév árnyékában sajnos több, szakmailag nem felkészült és a márkanevet csak marketingfogásnak használó cég is működik. Mielőtt letesszük a garast valaki mellett, érdemes figyelmesen körülnézni, mert az eredményesség nem csak a felhasznált szereken múlik, hanem a szerszámozottságon, a technológiai leírásokon és a folyamatos képzéseken, melyeket csak hivatalos partnerek kapnak a hazai képviselettől.

A korábbi cikkünk után jelentkezett a Rusztika Bt. ügyvezetője, és kiegészítette a cikket sok érdekes észrevétellel. Több mint 30 éve dolgoznak a Dinitrollal, a Tuff Kote Dinol alvázvédelmi technológiával. Meghívtak a műhelyükbe, mi pedig ilyet nem szoktunk kihagyni. Kemények vagyunk, magunk is küzdünk az öreg autók korrózióvédelmével, meg kellett néznünk, hogyan csinálják a profik.

Ami rögtön látszott, hogy ez nem egy autószerelő műhely, ahol két olajcsere között kicsit megködölik az autó alját: a kétállásos műhely alvázvédelemre specializálódott. Az egyik beálló a vegyszeres alsó és felső mosoda, a másik a korrózióvédő üregvédő, és alvázvédő felvitelére kialakított helyiség. Aki próbált autót alvázvédeni akár kézi szórópalackkal, tudja, ha elkezdjük fújni, minden ködös lesz. Ezért aztán itt a falakon és a földön is könnyen eltávolítható borítás van, a fal tövében pedig fűrészpor, amit könnyen ráhúznak a lecsöpögő anyagra. De ne legyenek illúzióink, ez átkozottul mocskos munka. Minden ragad, minden fog, minden összekenődik.

A munkamenet első fázisa az autó megtisztítása. Lebontják a mai autókra nagyon jellemző sok alsó műanyag borítást, leszerelik a kerékjárati dobokat. Néha már itt meglepődnek a tulajdonosok, mert a műanyagok mögött felhalmozódott sárban a korrózió már nagyokat harapott a hibátlannak hitt lemezbe. Gyakran a műhellyel szorosan együtt dolgozó karosszérialakatosra van szükség, mert nincs értelme ráfújni a szétrohadt részekre.

A tisztítást lúgos mosószerrel, nagynyomású berendezéssel végzik, a mosó ember védőöltözetben van, mint egy vegyvédelmi szerelékes katona, csak nincs rajta gázmaszk. A mosás után a rozsda passziválása és eltávolítása következik, természetesen a Dinitrol speciális anyagával. A felhasznált anyagok összeférhetősége nagyon fontos, a megfelelő előkészítés, aládolgozás nemkülönben. A munka sikeressége, a védőréteg megbízhatósága ezen alapul.

A teljes száradás után a felemelt, körülbelül egy éves autó alulról szinte teljesen újnak néz ki. Egyetlen folt vagy porszem nem maradt rajta sehol. Elkezdődik az üregvédelem előkészítése. Az adott modellre vonatkozó technológiai rajz pontosan megmutatja, hová kell furatot készíteni, hová milyen szórófejjel és nyomással kell bejuttatni az anyagot. A fúró is speciális, ahogy az adagolópumpa is, ami nyomja az anyagot. A működtető nyomás többszörösét állítja elő a szórófej végén, így minden felület, minden kis szeglet kellő mennyiségű, erősen odacsapott védőszert kap.

Szórófejből van elég. Van körkörös és 180 fokos szórásképű, 110 fokos, és ki tudja még milyen, mindegyiknek megvan a maga feladata. Külön kis fej van a sárvédő peremek pontos és kényelmes kifújására.

Az üregelés elkészítése után a technológia furatok lezárása speciális, alakra formázott dugóval történik, amelyek a felhasználás előtt üregvédő folyadékban áznak, hogy a benyomást megkönnyítse a viaszos anyag, és a rátapadt védőanyag a speciális kialakítással védje a furat peremét a korróziótól. Olyan apró részletek ezek, amik megkülönböztetik a profi munkát az amatőrtől, az eredmény néhány év múltával jól látható: ezek a dugók 20 év alatt sem rohadnak ki.

Az üregvédő anyag felvitelkor viszonylag híg, jól bejut minden résbe, és mivel komplex vegyianyag, nem csak korróziógátló, de a megindult korróziós nyomokat is passziválja. Az üregelés után megkapja az autó a bronzos csillogású külső felületi védőréteget, a tulajdonképpeni alvázvédőt. Ez egy rugalmasságát sokáig megtartó, jól tapadó és jól záró fedőréteg. Ellenáll kisebb mechanikai behatásoknak, felpattanó köveknek, és szintúgy tartalmaz aktív rozsdapassziváló anyagot.

A teljes művelet két napot vesz igénybe, mert tisztítás után száradni is kell, valamint a műanyag elemek le- és felszerelése néha órákig tart. Jól felkészültek, számos pótpatent van náluk, ha valami törik, pótolni tudják. Pontos árajánlatot mindig az adott gépjármű előzetes felmérése után adnak, mert nem csak a jármű mérete, hanem komplexitása, szerkezeti kialakításának bonyolultsága is meghatározza a művelet bonyolultságát. Nem kevésbé fontos a korábbi korróziós károk felmérése, esetleg a szükséges lakatosmunka hozzáadása, ami szintúgy meghatározza az árat.

Általánosságban az ár 65 ezertől indul, egy rozsdás, elhanyagolt alvázas terepjáró ennek simán lehet a duplája. Az árban az időszakos felülvizsgálat munkadíja benne van, általában csak mechanikai sérüléseket kell javítani, az alapos előkészítés miatt normál használatnál a réteg nagyon jól tartja magát, nem válik le. A karosszéria az autó legdrágább alkatrésze. Aki két évre vesz autót, akár újat, akár használtat, annak semmiképpen nem éri meg az alvázvédelem. Aki viszont hosszútávra tervez a családi- vagy hobbiautóval, annak jobb élettartamnövelő befektetés egyszerűen nem létezik.