Még mindig kompromisszum a négyévszakos gumi?

ADAC négyévszakos gumik tesztje - 2018.

2018.05.17. 06:08

A négyévszakos gumikról sokáig az volt az általános nézet, hogy nyáron gyengébben teljesítenek, mint egy rendes nyári abroncs, télen pedig rosszabbak, mint egy téli. Cserébe legalább egész évben használhatjuk, nem kell évente kétszer átszereltetni, és talán olcsóbb is, mintha két szettel gazdálkodnánk. Hogy a helyzet valóban ennyire egyértelmű-e, a német autóklub tesztjéből kiderül.

Mit és hogyan teszteltek?

Az ADAC ezúttal kisautókra jellemző méretet választott: 175/65 R14  abroncsokat próbáltak. Kilenc gyártó négyévszakos mintázatai mellett egy jó minőségű nyári és egy jobbfajta téli gumit is bevontak a mérésekbe, hogy az eredményeket könnyebb legyen összehasonlítani az évszakspecifikus termékekével. A tesztabroncsokat nem a gyártótól kérték, hanem több forrásból vásárolták meg, és minden mintázatból több szettet is vizsgáltak, ezzel is csökkentve a preparált gumik veszélyét.

Ahogy minden gumiteszt előtt, ezúttal is bekoptatták a friss abroncsokat. Ez minden egyes gumi esetében kb. 450 kilométer megtételét jelenti. Erre azért van szükség, mert a gyártási folyamat során használt formaleválasztó anyag miatt a teljesen új gumik még nem nyújtják a maximális teljesítményt. Ezt érdemes észben tartani, és ajánlott eleinte óvatosabban közlekedni, ha magunknak vásárolunk új szettet.

A gumikat különböző útviszonyok között, eltérő helyszíneken tesztelték. A száraz aszfaltos próbákat a Bridgestone olaszországi tesztpályáján végezték el, többek közt fékezést, kanyarstabilitást, egyenesfutást vizsgáltak. Nedves körülményekért a Continental németországi létesítményét keresték fel, itt is volt egyebek mellett vészfékezés, handlingpálya, az aquaplaninget is elemezték. A havas tesztekért a Testworld finnországi pályájáig mentek, itt is szerepelt a programban fékezés, gyorsítás és ügyességi feladat. Jeges útviszonyokat a Continentalnál szimuláltak.

A pontosság kedvéért minden tesztet többször is elvégeztek, majd átlagolták a mért értékeket. Az egyes részeredményeket az alábbiak szerint súlyozták:

  • száraz aszfalt: 15%
  • nedves aszfalt: 30%
  • havas út: 20%
  • jeges út: 10%
  • zaj: 5%
  • fogyasztás: 10%
  • kopás: 10%

Vagyis a téli tulajdonságok mindössze 30 százalékát adják a végeredménynek, és az egyre enyhébb teleken fontos száraz és nedves úton mutatott tulajdonságok adnak 45 százalékot. Akit a kopás, zaj vagy épp a fogyasztás kevésbé izgat, az nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja ezeket a pontokat, bár az is tény, hogy az igazán jó gumi nemcsak tapad, hanem ezekben a látszólag kevésbé fontos területeken is jól teljesít.

Ki a jobb szárazon?

A Bridgestone olaszországi tesztpályája Rómától délre, Apriliában található, ebben a létesítményben végezték el a száraz aszfaltos próbákat. Számos különböző feladatot teljesítettek mindegyik mintázattal. Ezek közül kiemelték a nyolcvanról állóra fékezést. Ebben az összehasonlításban jól szerepelt a Michelin, de még így sem érte el egy jobb minőségű nyári gumi szintjét, a Firestone viszont éppen annyit tudott, amennyit egy jófajta téli abroncs.

A száraz aszfaltos feladatok összesítéséből jól látszik, hogy a specifikusan nyári abroncs nagy előnyben van, a négyévszakosak közül viszont egyedül a Vredestein Quatrac 5 kapott jó minősítést, a mezőny nagy része közepes osztályzattal zárt. A Firestone Multiseason éppen csak megelőzte a téli gumit ebben az összevetésben.

Tapadás száraz úton
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Jó nyári gumi 1,7
2. Vredestein Quatrac 5 2,4
3. Michelin CrossClimate 2,6
4. Nexen N blue 4 Season 2,7
5. Continental AllSeasonContact 3,0
6. Hankook Kinergy 4s H740 3,1
7. Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 3,3
   Maxxis AllSeason AP2 3,3
8. Nokian Weatherproof 3,4
9. Firestone Multiseason 3,6
10. Jó téli gumi 3,9
* a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Nedves úton minden más

Ez az összevetés kimondottan fontos, hiszen Magyarországon is jóval gyakrabban vezetünk nedves aszfalton, mint mondjuk hóban vagy jégen. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy a vizes aszfalt milyen hőmérsékletű. A német autóklub szakemberei itt is a fékezést emelték ki a Németországban elvégzett feladatok közül. Nem meglepő, hogy a nyári gumi melegebb burkolaton, a téli pedig hidegebb felületen teljesített jobban. A négyévszakosok közül a Goodyear hozta a nyári abroncs szintjét, a Firestone viszont egyértelműen elvérzett.

Ha összesítve nézzük a nedves aszfalton elért eredményeket, akkor is a téli gumi bizonyult a legjobbnak. Nagyon szorosan követi viszont a Goodyear négyévszakosa, és a nyári gumi. Utóbbival azonos szinten van a Continental mintázata. A Firestone Multiseason elégségesre vizsgázott a német tesztelőknél.

Tapadás nedves úton
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Jó téli gumi 1,7
2. Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 1,8
3. Jó nyári gumi 1,9
   Continental AllSeasonContact 1,9
4. Nexen N blue 4 Season 2,3
   Nokian Weatherproof 2,3
5. Michelin CrossClimate 2,8
6. Maxxis AllSeason AP2 2,9
   Vredestein Quatrac 5 2,9
7. Hankook Kinergy 4s H740 3,3
8. Firestone Multiseason 3,7
* a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Ho-ho-hó

Ha már eddig is a fékezést emelték ki a részfeladatok közül, akkor havas úton sincs ez másként. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a legjobb eredményt 29,1 méteres fékútjával a jó minőségű téli gumi érte el. Mindössze harminc centiméterrel később állt meg a Nokian négyévszakosokkal szerelt tesztautó - nem alaptalan tehát a téli viszonyok specialistájának nevezni a finn márkát. A nyári abroncs 63,1 métere egyértelműen jelzi: ha leesik a hó, jobb, ha ilyen gumival nem próbálkozunk.

A havas próbák összesítésében is a téli gumi a nyerő, de a Nokian Weatherproof és a Continental AllSeasonContact is jó osztályzatot kapott. A Hankook Kinergy 4s H740 és a Michelin CrossClimate a sereghajtók, mögöttük már csak a nyári gumit találjuk, amely a lehető legrosszabb osztályzattal hasalt el a teszten.

Tapadás havon
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Jó téli gumi 1,9
2. Nokian Weatherproof 2,2
3. Continental AllSeasonContact 2,3
4. Firestone Multiseason 2,6
5. Nexen N blue 4 Season 2,7
6. Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 3,1
7. Maxxis AllSeason AP2 3,7
   Vredestein Quatrac 5 3,7
8. Hankook Kinergy 4s H740 3,9
   Michelin CrossClimate 3,9
9. Jó nyári gumi 5,5
* a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

A jég hátán megélnek-e?

A jeges úttal kapcsolatban a legjobb vezetéstechnikai tanács talán az, hogy kerüljük el. Persze van olyan helyzet, amikor nem lehet, és muszáj útnak indulni, olyankor leginkább óvatosságra van szükség. Ha azt hinnénk, hogy a jó minőségű téli gumi a legjobb választás ilyen körülmények között, az ADAC tesztje szerint tévedünk. A mezőny nagyon sűrű volt, a legjobb a Nexen N blue 4 Season lett a maga 2,2-es osztályzatával, de meglepő módon minden négyévszakos verte a téli gumit. A nyári abroncsok elégségessel csúsztak át a próbán.

Tapadás jégen
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Nexen N blue 4 Season 2,2
2. Michelin CrossClimate 2,3
3. Continental AllSeasonContact 2,4
   Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 2,4
   Nokian Weatherproof 2,4
4. Hankook Kinergy 4s H740 2,5
   Maxxis AllSeason AP2 2,5
   Vredestein Quatrac 5 2,5
5. Firestone Multiseason 2,6
6. Jó téli gumi 2,7
7. Jó nyári gumi 4,0
* a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

A tapadáson túl

A különböző útviszonyok mellett végzett tesztek mellett évről évre vizsgálják a fogyasztást, a kopást és a zajt is. Az üzemanyag-fogyasztást állandó, 100 km/h-s sebességnél mérték, egy két kilométeres pályán rótták a köröket. A legtakarékosabbnak a Continental AllSeasonContact bizonyult, a legtöbbet Hankook Kinergy gumikkal fogyasztotta a tesztautó. Kopás szempontjából a legjobban a Michelin CrossClimate-tel járunk, ott cserébe a tapadással lehetnek gondok. Leggyorsabban a Nexen N blue 4 Seasonja fogyott. A zajt álló motorral gurulva mérik betonon és aszfalton, az utastérben és az autón kívül is. A Goodyear lett a leghalkabb, a Firestone a leghangosabb. Itt érdemes megjegyezni, hogy a gumikon lévő minősítő címke zaj jelzése az elhaladási zajt jelenti - vagyis ennek semmi köze nincs ahhoz, amit az autóban hallunk. Ez a pont csakis a tesztjármű típusára érvényes száz százalékosan, hiszen itt a konkrét autó zajszigetelő tulajdonságai is szerepet játszanak.

Melyiket válasszam?

A különböző útfelületeken végzett tesztek eredményét összevetve láthatjuk, hogy nincs általánosan jó választás, érdemes súlyozni, megnézni, hogy nekünk melyik tulajdonság a legfontosabb. Az ADAC végső rangsora azt mutatja meg, melyek a legkiegyensúlyozottabb abroncsok. Ebben a méretben a legjobb négyévszakosnak a Nexen N blue 4 Season bizonyult, amely száraz úton és havon ugyan nem volt kiemelkedő, de nedves aszfalton és jégen nagyon jól szerepelt. 2,7-es összesített értékeléssel nyerte a tesztet. Igaz, ez is csupán közepes osztályzatnak számít a német autóklub skáláján. Szintén közepest kapott a Continental AllSeasonContact, a Goodyear Vector 4Seasons Gen-2, valamint a Nokian Weatherproof. A többiek elégségessel zártak. Az összehasonlításként szolgáló nyári gumi havon mutatott gyenge teljesítménye miatt megbukott, míg a téli a sereghajtó négyévszakosok szintjét hozta.

Hogyan olvassuk a táblázatot?


Először is fejben meg kell fordítanunk az iskolás osztályzatokat, mivel a németeknél az 1-es a jeles, az 5-ös a bukó. Majd kicsit ki kell bővítenünk a skálát, mivel az ADAC-sok 0,5-től 5,5-ig osztályoznak.

Ha az átlag alapján kapott besorolásból kilóg egy vagy több biztonság szempontjából lényeges kritérium osztályzata, ilyenkor a legrosszabb osztályzat lesz a végeredmény is (aláhúzott érték). A rangsorolás tehát nem feltétlenül szent és sérthetetlen, el kell fogadnunk, hogy az ADAC-nál a kiegyensúlyozottság mindenek felett áll.

Kattintásra teljes méretben látható a táblázat!
Kattintásra teljes méretben látható a táblázat!

Akkor most jó a négyévszakos?

A teszteredmények azt mutatják, hogy bizonyos szempontból még mindig kompromisszumot jelentenek a négyévszakos gumik, de már egyre inkább meg tudják szorongatni - sőt, egyes összevetésben akár felül is múlják - a szezonspecifikus abroncsokat. Egész évre biztosan jobb választásnak számítanak, mintha folyamatosan fent hagynánk a nyárit vagy a télit. Aki viszonylag keveset megy egy évben, annak jó választást jelenthetnek ezek a mintázatok, de átlagos felhasználásra is egyre inkább megfelelőek. Nagyon nem mindegy viszont, hogy melyiket választjuk. Az ADAC tesztje abban segít, hogy saját felhasználásunkhoz ki tudjuk választani a legmegfelelőbbet. A gumicímkékre viszont gyanakodva nézzünk, azok ugyanis a gyártó által megadott, mások által nem ellenőrzött értékeket tartalmaznak, és sokszor köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Tavaly egyébként mi is elkészítettük saját összehasonlító tesztünket, amelyben egy adott gyártó - a finn Nokian - nyári, téli és négyévszakos mintázatát eresztettük egymásnak a lehető legváltozatosabb körülmények között. Tapasztalatainkat ebben a cikkben összegeztük, a vonatkozó tévéadást pedig itt meg is nézhetitek: