Így mentik meg a lámpádat a haláltól

2018.08.10. 06:08

Vezetés közben talán az egyik legfontosabb biztonsági eszközünk a fényszóró, mégis rengetegen közlekedünk gyenge fényerejű lámpákkal. A kiégő izzók és az egyre karcosabb burák mellett idővel minden típusnál problémát okoznak a mattult foncsorok, amiről sokan nem is tudják, hogy néhány ezer forintból fel is lehet újítani őket.

Nem kell garasoskodónak lennünk ahhoz, hogy a foncsor felújítása mellett döntsünk, hiszen míg egy teljesen új lámpa tízezrekbe kerül, addig a foncsor felújítása bőven meglehet tízezer alatt is. A foncsor a lámpatesten belüli tükrös fényvető betét, amiről a kibocsátott fény visszatükröződik. Idővel az izzók által okozott hőhatás leégeti ezt a tükröződő fémréteget, így csökken a lámpa fényereje is. A felújítás során ezt a fémréteget varázsolják vissza a foncsorra. A vetítőlencsével ellátott (projektoros) lámpák nagyobb veszélyben vannak, hiszen a kicsi, zárt térben a hő 5-6 év alatt olyan pusztítást végez a felületekkel, hogy mindenképpen szükségessé válik az újrafoncsorozás.

Az otthoni megoldások nem tartanak sokáig

Sokan megpróbálják krómspray-vel, meg egyéb nagyon olcsó praktikákkal megoldani a dolgot, de a hő rövid időn belül lefolyatja ezeket a lakkokat, ide durvább cucc kell. Ezért ellátogattam Gyömrőre, ahol úgy tudtam, hogy autólámpa-foncsorok felújításával foglalkoznak. A cím stimmelt, de a bejáratnál nem stimmelt valami: függönykarnis gyártás. A biztonság kedvéért becsengettem, és kiderült jó helyen járok, csak nem vagyok elég tájékozott.

A vállalkozás vezetője, Tibor igyekszik képbe hozni: „Amikor végeztem az iskoláimmal, egy játékgyárban helyezkedtem el, ahol például a Rubik-kockát gyártották. Ott volt egy fémgőzölő üzem, aminek én lettem a vezetője. Akkor még kommunizmus volt, de én mindig is maszek akartam lenni, úgyhogy az első adandó alkalommal kiléptem. Béreltem egy fémgőzölő gépet, majd rájöttem, hogy fogalmam sincs az egészről” – meséli őszintén Tibor.

Először függönykarnisokkal kezdték, majd később – a játékgyárban felszedett kreatív ötleteknek is köszönhetően – egyre több mindenbe belevágtak. Serlegek, díjak, játékok, háztartási eszközök, karácsonyfadíszek után jöttek a lámpafoncsorok. Itt sem volt egyszerű a helyzet, hiszen minden egyes gyártó más technológiát használt:

Egyszer hoztak egy '60-as évekbeli Lincoln hátsó lámpát, ami úgy nézett ki, mintha egy európai autóhoz csinálták volna. Itt fontos megjegyezni, hogy akkoriban az amerikai autóknál az első lámpának hőállónak kellett lennie, de a hátsónak nem. Mi ezt benéztük. A hőállóság attól függ, hogy hány fokon égetjük rá a felületre azt a lakkréteget, ami tükörfényűvé teszi a foncsort. Én szokás szerint 250 fokra felhevítettem és... összeolvadt az egész. Aztán felhívtam a fickót, hogy mi történt, aki elhűlt hanggal közölte, hogy ne szórakozzak, ebből öt darab van a világon. Mondtam neki, hogy hát most már csak négy, sajnos. Később szerencsére sikerült találni egy másikat Amerikában.

Ezután beszereztünk egy olyan forrasztópákát, aminek állítható a hőmérséklete, és ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a foncsor hátoldalán próbanyomásokat végzünk. Bonyolítja a helyzetet, hogy hiába alakul ki típus- vagy márkaismeretünk, ha az utángyártott lámpák foncsorai teljesen más hőtűrő képességgel rendelkeznek. Szerencsére már nagyon nagy tapasztalatunk van, szinte nincs olyan autólámpa-foncsor, amit ne láttunk volna még. Mondjuk nem olyan régen hoztak egy Ferrarit, az azért új volt. Ott is az volt a probléma, hogy először nekiestek üvegtisztítóval, de nyilván az semmit sem segített. A fémgőzölésnél azért a szokásosnál kicsit izgatottabbak voltunk, öt percenként néztük, hogy hogy áll a dolog” – tart élménybeszámolót Tibor. A szakszerűtlen foncsorfelújítások egyébként megnehezítik a munkájukat, hiszen utána a műhelynek el kell távolítania a pancsolt réteget a fémgőzölés előtt.

Akkora a vákuum, mint az űrben

A folyamatban az előkészítés a legfontosabb, hiszen minden anyag más alaplakkot kap, ugyanakkor mindnek gyorsan kell száradnia, bírnia kell a vákuumot és később a felmerülő hőhatásokat is. Tiborék abból a szempontból szerencsések, őket már eleve autószerelők keresik meg, így csak a lámpákból kiszerelt foncsorokat kapják meg.

A műhelyben a tárgyak tekintetében elég nagy a fluktuáció, ottjártamkor például mosogatószűrők készültek, amik egy napon át hatvan fokon száradtak lakkozás után, és csak azután mehettek fémgőzölésre. A hőt jobban tűrő tárgyakat hamarabb is meg tudják szárítani égetőkamra segítségével.

Ezután egy nagy teljesítményű fémgőzölő vákuumkamrába teszik a foncsorokat és más tárgyakat. A gép szinte akkora vákuumot csinál, mint ami az űrben van. A Föld atmoszferikus nyomása 1 bar, tehát ebben a környezetben élünk, a gép ezt 10-5 millibarra csökkenti a belsejében. Azért kell ennyire lecsökkenteni a nyomást, hogy a szükséges fémmolekulákon kívül más anyag ne legyen a térben.

A vákuumkamra után még mindig nincs vége a feladatnak, hiszen a frissen fémgőzölt foncsorról még egész könnyen lekaparható lenne a tükröződő anyag, ezért kap egy védőlakkot is. Ismét száradás következik, majd visszaszerelés után már élvezheti is a tulajdonos autója régi fényerejét. Próbálom Tiborból kihúzni, hogy vannak-e esetleg olyan márkák, amiknél nehezebb a felújítás, végül nagy nehezen rábök az olaszokra: „Ők olyan lakkot használnak, ami foltokban rajta marad a műanyagon, amit kézzel kell külön lecsiszolni”.

Tibor a folyamat bemutatása végén egy furcsa, vegytiszta, üresen kongó részbe vezet, hirtelen nem is tudtam hová tenni: „Ez itt az új üzemrész, 50 millióba került, egy percet se ment. Egy multinak kezdtünk el dolgozni óriási lendülettel, aztán egyszer csak azt mondták: itt vége van” – hát igen, amikor a multik találkoznak egy középvállalkozással.

A használtautó-piac pörgésével Tiboréknak egy jó darabig biztosan lesznek autós ügyfeleik, hiszen hiába fejlődnek a technológiák, foncsor az új lámpákban is van. A pénztárcabarát megoldás (5000 forint egy újrafoncsorozás) egy drágább lámpánál értékelődhet fel igazán, csak találjunk olyan szerelőt, aki hajlandó vállalni a szétszereléssel járó kockázatot.

Köszönjük a GT Reflect Bt. segítségét a cikk elkészítésében.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.