A Volvo amit csak imádni lehet

Totalcar Erőmérő: Volvo 940 GLE – 1991.

2018.10.26. 16:41 Módosítva: 2018.10.26. 17:24

Az Autókorbelnél ahol az olvasók autóinak teljesítményét mérjünk, ismét egy jó állapotú youngtimer a sztár. Párját ritkítja ez a Volvo, és nem csak a kora, hanem felszereltsége miatt is. Vajon a motorja mennyire bírta az elmúlt majdnem harminc évet?

A mérésre kiválasztott autók mindig érdekesek valamiért. Sokszor a motorjuk mérnöki műremek, egekbe emelkedő fordulatszámmal, esetleg lentről érkező tengernyi nyomatékkal. Máskor látszik rajtuk, hogy már rengeteg kilométert tettek meg, ennek ellenére simán hozzák a gyár által megadott teljesítményt. Gyakran pedig egyszerűen csak szeretjük a típust, és kíváncsiak vagyunk,  rászolgál-e.

A kocka Volvók nem ismeretlenek számunkra, hiszen az első Rulettkerék-autó is az volt, és nagyon szerettük. Ezért is örültünk, amikor az egy éve lezajlott jelentkezési időszakban az Erőmérő várólistájára került egy kilences szériából való példány. Az 1991-es 940 GLE meglepően jó állapotú és magas felszereltségű. Klíma, állóhelyzeti fűtés, tetőablak, négy elektromos oldalablak - csupa olyan dolog, ami régen többe került az első tulajdonosnak, mint ma a sokadiknak, ezért aztán egy huszonhét éves autóban még nagyobb ritkaságnak számítanak.

A mérésre érkezett Volvo motorja a B230-as kódot viselő nyolcszelepes 2,3-as szívómotor, ahogy nevezik, a "Red block". A korszak egyik legmegbízhatóbb motorja, melyet sok helyen használják tuningalapként. Még az sem szorította háttérbe a lóerővadászok körében, hogy kicsit később megjelent a B234-es változat, amely tizenhat szelepes hengerfejjel készült.

Annak ellenére, hogy egészen egyszerű konstrukció, sokkal több, mint aminek elsőre tűnik. A nyolcvanas évek végén már majdnem húsz éve létező alapkonstrukcióhoz úgy nyúltak, hogy külsőre majdnem változatlan maradt. Ezt ma egy gyártó sem engedhetné meg, inkább fordítva szokták csinálni: új motornak kiáltják ki, pedig csak más méretű a katalizátora és megváltozott a szelepfedelének színe.

A Volvo nem ilyen. Itt a B-sorozatú motor külsőre változott kicsit, de 1985 és 1990 között számos ponton módosították a belsejét, még a főtengelye is más, tehát akár új blokknak is tekinthetnénk az 1990-ben bemutatott négyhengerest. A főtengely egyébként 1989-ben kapott ellensúlyt, ami kisebb csapágyterhelést és rezonanciát eredményez, ezen felül rezgéscsillapítós, növelt tömegű első ékszíjtárcsát is alkalmaztak.

A csapágyak méretét szintén csökkentették, hogy súrlódásuk kisebb legyen, a dugattyúkat is laposabbakra cserélték, a hajtórudak hosszát pedig megnövelték. A kilencvenes évek elején még nem volt annyira megszokott, hogy olyan konstrukcióval álljon elő egy autógyártó, amit könnyedén tudnak a különböző piacok igényihez igazítani, pedig ennél a motornál épp ez történt. Így aztán létezett kisebb hengerűrtartalmú turbós az olasz piacra, és egy másik, több köbcentivel az amerikaira. A szívómotornak is több változatát alapozták a B motorcsaládra, és a Volvónál már akkor alkalmazták az építőkocka-elvet, amelyet aztán a modern eDrive motorcsaládban tökéletesítettek jóval később.

A huszonhét éves 940-es mérése teljesen egyszerűnek látszott, a maximális teljesítmény is a megszokott pár lóerővel maradt a gyári érték alatt, azonban a görbe alakján meglepődtünk. Ha változó szelepvezérlésű lenne, azonnal rávágjuk, hogy a vezérlés késik, nem áll át időben, ezért ilyen horpadt a görbe. Azonban ez a blokk állandó szelepvezérlésű, semmilyen fordulatszámfüggő hangolás nincs benne, ráadásul az előgyújtása is elektronikusan vezérelt, így elvileg az sem okozhat ilyen anomáliát.

Pár perccel később találtunk egy hibát, megpróbáltuk kijavítani, és újra megmértük teljesítményét. Nézzétek meg a videót, elemezzük a görbe alakját és megpróbáljuk feltárni a furcsa teljesítményleadás hátterét.

Ha érdekesnek találjátok az Erőmérő-sorozatot, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube-csatornájára, a jövő héten egy sportos hot hatch következik a kilencvenes évekből!

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.