Közkívánatra gyártották – mindenki imádta

Totalcar Erőmérő: Volvo 850 R – 1996.

2019.05.31. 23:36

A Totalcar Erőmérő sorozatában ezúttal egy különleges modell közkedvelt változata tekeri meg a pad görgőit az Autokorbelnél. A 850-es Volvo R-változata kicsit mindannyiunk kedvence, most megnézzük az Erőmérőben, hogy mit mutat a svédek különlegessége.

Vannak autók, melyeknek már a születéséhez is legendák fűződnek és jellemzően már youngtimer korban felfelé megy az áruk. Az egyik ilyen személyes kedvencem a Volvo 850 sorozata, azon belül pedig az R-változat.

Először nem is csupán R-nek nevezték a csúcsváltozatot, hanem a hangzatosabb T5R jelölést szánták a korlátozott darabszámúra tervezett sorozatnak. Aztán az első kis széria annyira hamar elfogyott, hogy a legendák szerint a Volvo márkakereskedők közösen írtak levelet a gyár megfelelő részlegének, hogy gyártsanak még a T5R-ből, mert az emberek követelik a folytatást.

A gyár ismét felvette a gyártási tervébe a sportkivitelt, mely hamarosan kicsit módosított formában, 850 R-jelzéssel tért vissza a kínálatba és ebből a modellből jött hozzánk egy ígéretes példány az Erőmérőbe.

A 850-es Volvo amúgy is különleges modell mert ez volt az első keresztmotoros, elsőkerékhajtású modell a márka történetében. Gyakorlatilag üres lapról kezdték a tervezését, szinte semmit nem hoztak át elődmodellekből, teljesen új konstrukció volt. Újdonság volt a hátsó futómű, amely a kanyarodáskor fellépő erők miatt passzív hátsókerék kormányzást alkalmaztak, ezzel is javítva a stabilitást, növelve a fordulékonyságot.

Minket azonban jobban érdekel az R modell, elsősorban a motorja miatt. Kevés marketinganyag jelent meg a Volvo moduláris motorjairól abban az időben, pedig az 1989-es bemutatás idején ez nem volt annyira általános fejlesztési elv, mint ma. Lényegében négy- és öthengeres motorokat készítettek azonos, vagy nagyon hasonló hengergeometria-méretekkel és dugattyúkkal, hajtórudakkal, illetve sok közös alkatrésszel.

A korábbi T5R és a mérésen résztvevő autó motorja is ebbe a családba tartozik. A B5234T4 kódú blokkról van szó, mely teljesen alumínium, kovácsolt főtengellyel, öt hengerrel és 2,3 lökettérfogattal készült. Hengerenként négyszelepes és dupla vezérműtengelyes konstrukcióról van szó melynek teljes tömeg 124 kiló, ami nagyon könnyűnek számít a lökettérfogatához és a teljesítményéhez képest.

A blokk felfogatása is megér egy misét. A tartókonzolok elhelyezését úgy oldották meg, hogy az erőkifejtéskor ébredő ellenerő olyan szinten maradjon, hogy a nyírófeszültség egyik felfogatási ponton se legyen nagy. A kulcs a felső Torque Mountnak is nevezett támasztókar és vele a felfüggesztést a tömeg szempontjából is okosan tudták optimalizálni.

Összességében a 850R motorja nagyon sok olyan egyéb alkatrészből épül fel, amely nem volt határterhelésig méretezve, ezért egyrészt a tuningolók kedvence lett ez a változat, másrészt az alkatrészei változtatás nélkül kerülhettek a versenyautókba. Egyes mondák szerint a brit túraautó bajnokságban szereplő, először kombi, majd limuzin 850-esek motorja szinte teljesen szériaállapotú volt, csupán a vezérlés és az elektronika tért el, ahogy a szabályok engedték.

Tudjuk, hogy ennek az öthengeres blokknak nagyon szép a hangja, azt is tudjuk, hogy egészen tartós és megbízható is, azonban eddig nem tudtuk, hogy a gyárilag megadott 250 lóerőből 200 ezer kilométer után mit képes kiénekelni.

Az autó rögzítése és némi melegítés után elkezdődött a mérés. Ahogy a pad terhelni kezdte a motort, egyre mélyebb és szebb hangja lett, míg végül megszületett a végeredmény.

Nézzétek meg a videót, hallgassátok meg az öthengeres turbómotor hangját és tegyétek el emlékbe a látottakat. Ha tetszik a Totalcar hetente jelentkező Erőmérő sorozata, iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra, mert további érdekes autók jönnek az utcáról!

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.