Igazi kincs a sportos Mercedes 190

Totalcar Erőmérő: Mercedes 190E 2.5-16

2019.11.08. 17:49

A Totalcar Erőmérő sorozatában elfogultság nélkül tesszük mérőpadra az autókat az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy miért csináljuk a hetente jelentkező műsort, azóta magunk választjuk ki az jelentkezők autói közül a leendő szereplőket. Ezúttal egy olyan modell került a görgőre, amelynek értéke nagyon megy felfelé, pedig csak egy 190-es Merci...

1982-ben itthon, Magyarországon még az állami Merkur árulta az új autókat. A Ladákra akár 4-5 évet kellett várni, nyugati autóhoz jutni pedig nagyon nehézkes volt.

A Mercedes ekkor dobta piacra a nagyon megosztó, bébi Benznek is nevezett (csúfolt?) W201-es modelljét, ismertebb nevén a 190-est. Ezzel egy időben a raliban gyári támogatással menő, főleg nagy motorral szerelt, ezért nehéz autóikat akarták leváltani egy könnyebb, eredményesebb konstrukcióra, amire az új, kicsi, könnyű és kompaktabb 190-es modell megfelelő lett volna.

Csakhogy nem volt hozzá ütőképes motor.

Érdekes módon nem a gyárhoz közel álló tuning céget, az AMG-t kérték fel egy igazán ütős és könnyű motorkonstrukció elkészítésére, hanem brit a Cosworth-t, alapnak pedig a meglévő M102-es motorblokkot szerették volna alkalmazni. Ez a blokk először a W123-as utolsó sorozataiban 230E típus jelzéssel került, de létezett kétliteres lökettérfogattal is.

A Cossie megvizsgálta az alapblokkot és a dugattyúk kivételével mindent alkalmasnak talált arra, hogy 16 szelepes hengerfejjel kiegészítve ütőképes motor csináljanak belőle, amely megállja a helyét a motorsportban is.

Szerencsétlenségükre éppen az új motor elkészültekor lépett az Audi a raliba a Turbo Quattro modellel, amely több okból is ütőképesebbnek bizonyult, ezért a Mercedes a túraautó-versenyzés felé fordult.

A négyhengeres Mercedes-blokk klasszikusnak tekinthető, 16 szelepes DOHC, lánccal hajtott dupla vezérműtengelyes konstrukció, Bosch K-jetronic befecskendező rendszerrel. Könnyűfém hengerfejjel, öntöttvas blokkal, tartós, túlméretezett mechanikával készült, nélkülözve minden egyéb trükköt, mint például a változó szívócsőhossz vagy változó szelepvezérlés.

A mérésre érkezett modell már a második generációs 16 szelepes, amelynek lökettérfogata a korábbi 2,3 helyett 2,5 liter volt, névleges teljesítménye pedig 195 lóerő. Egyes hangok szerint ezek a motorok simán tudtak 200 lóerő felett, sőt, magasabb oktánszámú benzinnel, növelt kompresszióval, illetve minimális egyéb módosítással 260-280 lóerősek voltak a túraautó bajnokságban, a klasszikus DTM-ben pedig - bár sokkal jobban átépítve - ennél jóval erősebbek.

coscast
Fotó: Zách Dániel / Totalcar

Vicces módon a Mercedes a 2,3-as modell esetében hivatalosan elmondta, hogy a hengerfejet Angliában készítik a motorhoz, de a 2,5-ös esetében már tagadta. Azonban pár szemfüles műhely és tulajdonos észrevette a hengerfejen a Coscast feliratot, ami a Cosworth Casting, a Cossie öntő- és megmunkálóműhelyének jele.

Ezek a sportos Mercedes 190-esek mára már elfogytak, felemésztette őket a versenysport, az évtizedek, vagy gondatlan tulajdonosok küldték őket tropára, ezért az utóbbi években értékük rohamosan nő, pláne az olyan szép példányoknak, mint a mérésre érkezett 1990-es példány.

Nagyon vártuk, hogy a viszonylag kevés kilométert futott sport-190-es mit tud majd a teljesítménymérő padon. A mérés alatt a motor 7000/perc fölé forgott, nagyon szép hangja volt. Vajon tudta a több mint 190 lóerőt a legjobb W201-es Mercedes? Nézzétek meg az Erőmérő mai epizódját, hallgassátok meg a motor hangját, a végén pedig megmutatjuk az eredményt, beszélünk a görbékről, illetve kicsit megvitatjuk az eredményt!

Ha érdekesnek találjátok ezt a sorozatot, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube csatornájára mert sok érdekes autó jön még az utcáról!

Erre a linkre kattintva 20 százalék kedvezménnyel használhatjátok a Carvertical autótörténeti lekérdezőrendszert.

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.