2020.04.15. 15:56

A Nissan Micra sosem a csúcsváltozatairól volt híres. Voltak persze mindenféle kicsit jobban menő verziók a nyolcvanas évek végétől gyártott autóból de itt, Európában szinte kizárólag a kis teljesítményű bevásárlóváltozatok voltak népszerűek. Egészen a K12, vagyis a harmadik Micra-generáció megjelenéséig, amelyből összehoztak egy egészen izmos, több mint száz lóerős sportváltozatot, a 160SR-t. Anna nem véletlenül vett éppen ilyen kis Nissant, de eléggé elkerekedett a szemünk, amikor kiderült, hogy az autó csak egymillió forintba került. Létezik egészséges csúcsmodell ennyire olcsón? Kiderül a mai MűhelyPRN-ből, hiszen a Micrát is alaposan átvizsgáltuk az Avalon Bosch Car Service-ben.

A Nissan Micra 160SR alvázszámát is beírtuk a Totálkár kártörténeti    lekérdezőrendszerbe, amely az utóbbi húsz év magyarországi kárkalkulációs adataira épül. A rendszer nem talált korábbi töréskárra utaló információt, ezért használata ingyenes volt, más esetekben 3990 forintba kerül. Egy ilyen ellenőrzés csupán perceket vesz igénybe, a jelentés sokszor nem csak a kárkalkuláció időpontját és a javítás várható összegét tartalmazza, de a sérült alkatrészek felsorolását is.   A lekérdezéshez erre tessék!

Korábbi epizódok:

2 millióért vette, most 8-ban van
Korosodó luxusautónál a vételár a legkisebb költség, ezt tudjuk, de mennyibe kerül ma a kívánatos 5-ös fenntartása?
Hibajelzés a próbaúton
Big Daddy Laca alapvetően motoros alkat, de még a családi S-Maxból is a legerősebbet választotta. De mennyit kellene költenie rá?

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.