Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel

Egy BMW akkor is drága, ha öreg

MűhelyPRN: BMW 745i – 2003.

2022.01.26. 17:22

A fotelek felizzottak az eheti MűhelyPRN-epizód előzetese, vagyis a Fotelnepper megjelenése után. Elég sokan úgy gondolták, hogy a Bangle-féle hetes egy betegágy, néhány tulaj szerint ez igaz, mások szerint meg nem. Egyesek szerint a motor-váltó, mások szerint a komfortlelektronika a gyenge pont, de egy közös: szinte mindenki lényegesen kevesebbre tippelt az eddigi költésekről. Viszont aki vezetett ilyet jó állapotút, az tudja, hogy káprázatos képességű autó – annál nagyon sokkal jobb, mint ahogy kinéz. Imre tulajdonképpen azért jelentkezett és hozta el a 18 éves 745i-t az Avalon szervizbe, mert érdekelte, hogy ennyi ráfordítás után milyen a végeredmény. És hogy felhívja rá a figyelmet: nagyon könnyű így járni egy komplex, német prémium cirkálóval, pláne, ha a korábbi tulajok elhanyagolták. Sőt, néha akkor is, ha nem.

Bár jelent meg használttesztünk a Bangle-féle hetesről, sőt, valójában összehasonlítottuk egy A8-essal és a vele egyívású S osztállyal, de akkor még csak pár évesek voltak ezek a modellek. Olvasd el, akkor mit gondolt róluk Winkler és Karotta.

Ha a korábbi 134 MűhelyPRN epizódot is megnéznéd, itt találod a lejátszási listát.

Korábbi epizódok:

Típushiba van – és orvosság is
A V60 PHEV-ben egy komplikált dízelmotort bonyolítottak meg egy elektromos hajtással, de ezzel van a legkevesebb baj.
Van még remény
A Mazda CX-7 még ma is kívánatos külsejű SUV, de igazi sötét ló a használtpiacon. Most megvilágosodunk!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.