Váltás világos nézetre

Teljes cikk

A beugró, vészhelyzetben

2023.04.27. 17:17

Amikor 2 autó nem ért a forgatásra, ugyan elindultak és az út kétharmadát megtették, de az kevés és a harmadik pedig a padon adott hibaüzenetet, akkor kell egy szükségautó. Nem volt más! A nagycsaládos 7 üléses 5 használható ajtóval, amit ma már a gyűjtők is megtaláltak maguknak.

Százhuszonnégyes lett, Maradhat? S124, mert kombi és 7 üléses. Ugyan a gyártás végéről való, ezért „sok” extrával felszerelték, de mégis egy 1984-es modellbevezetésről beszélünk. A konkrét autó 1996-os , talán kevés kilométerrel, de az idő látszik rajta. A tulaj tervei között szerepel egy kis rendberakás, sőt, sokat már meg is tett mechanikailag, de az esztétika ezután következik.

Öt henger, nekem ez volt a hívószó, ezért próbáltam ki még nagyobb kedvvel.

Így szól a padon:

Eltelt 26 év, meg jónéhány kilométer, szerintem egész jó eredmény, sőt a „citromban” elveszett erőt így meg sem lehet mérni. Mondom, vészhelyzet volt. De élveztük.

Legyetek részei ennek a történetnek, jelentkezzetek ti is a megújult formátumú Erőmérőbe!

Ha tetszett, kérlek oszd meg, lájkold, kommenteld és jelentkezzetek autóitokkal a jelentkezési űrlap kitöltésével, akár korszerűbb összkerekes vagy/és elektromos autóval is, itt azt is meg tudjuk mérni, lájkoljátok a Totalcar.hu-t a Facebookon, kövessétek be Youtube-csatornánkat!