Nehéz nem elájulni

2009.07.04. 09:21 Módosítva: 2009-07-07 07:24:44

Talán amatörizmus, de vittem magammal fényképezőgépet Ingolstadtba. Ám az Audi gyárban nem kellett kérdezősködni, hogy szabad-e fényképezni, mert mindent elvettek – szerintem nincs ember a cégnél, akinek van a telefonjában kamera, az tuti.

Bosszantó dolog elcipelni a gépet, aztán meg nem használni, de ez van. Egyszer már voltam hasonló Audi-rendezvényen, akkor egy tesztpályán. Ott is mindent elkoboztak, de aki nem játszik, az nem is nyer − gondoltam. Hát nem nyertem, mert mindent a szőke portáslánynál kellett hagyni. Ez csupán abból a szempontból volt biztató, hogy valami újat is fogunk látni, hiszen a korábbi TechDay-en ott volt premier előtt az új A4-es. Hátha most is valami sosem látott köré építik fel a témát, ami esetünkben a minőség volt. És az volt a lohasztó, hogy legyen bármi is a titok, az olvasók nem fogják látni. Azért nem lett teljesen igazam, legalább néhány részlet felismerhető.

A minőség viszont riasztó téma, és az egész napos előadás-sorozat után is ez a véleményem a dologról. Ugyan hivatalosan a Qualitäts Zentrum vendégei voltunk, a minőség több témakört felölel. Hajlamosak vagyunk összekeverni ezt a megbízhatósággal, ami nyilvánvalóan része a dolognak, de az utastér szagától, színétől, tapintásától az alumíniumdíszítések korrózióvédelmén át a prototípusok akusztikai vizsgálatáig minden szóba kerül. És nekem úgy tűnt, hogy a beszállítók megregulázása is e témakörbe tartozik, ahogy a módosítások tesztelése is. A végére pedig megtudtuk, hogy a javíthatóság is része ennek.

Persze a kezdetek kezdetén túl kell lendülni a napindító aktusokon, esetünkben Werner Zimmermann, az Audi AG. minőségbiztosítási vezetője tart rövid beszédet, például arról, hogy mennyire fontos a márkánál a minőség: a részleg közvetlenül az Audi elnöke, Rupert Stadler alárendeltségébe tartozik. Vagyis elég magas rangú embernél kell a szőnyeg szélén állnia, ha valami gond van – viszont 2000 ember dolgozik azon, hogy ne legyen. És a minőségieknek elég nagy a hatalmuk, ahogy a szövegből kivettem, az összes részlegnél.

Már az elején arra treníroztam magam, hogy ne ájuljak el attól, amit itt látok, egyszerűen azért, mert nem jártam még hasonló helyen. Nem szokás ilyen helyekre újságírókat beereszteni sem itt, sem a konkurenciánál. Az Audinál azzal indokolták, hogy a századik szülinapjukra igyekeznek különlegességeket bemutatni. Ezt egyébként Seres Erikától tudtuk meg, aki a szagcsapat tagjaként volt ott a TechDay-en. Aztán lehet, hogy újabb száz évig nem lesz hasonló.

Vorsprung durch Szaglás

Seres Erika már húsz éve dolgozik az Audinál, ő a hattagú Audi-szagcsapat tagja. A részleget akkoriban hozta létre Martin Winterkorn, egy Stern-cikk nyomán, mely szerint az Audik olyan büdösek, hogy csak gázálarcban lehet beszállni. Így adhat munkát egy újságíró pár vegyésznek.

Az lett a feladatuk, hogy egyáltalán kitalálják, mit is kell vizsgálni és hogyan. A munkájuk nagy része műszeres vegyelemzés: az autó levegőjében 250-300 féle anyag keveredik, és csak közvetve, rengeteg tapasztalattal lehet nagyjából megmondani, hogy honnan származnak. Mert egy autó rengeteg mindenből áll. Amit látunk, az csupán a dekoráció a felszínen – mondta Erika –, de ettől még az összes alatta lévő részegységből távoznak vegyületek, az elektronikából, a szigetelésekből, a műanyagokból, az ülések tömőanyagaiból, mindenből. És ezek az anyagok a hőmérséklettől függően egymással is reagálnak, ezért nehéz megmondani, hogy egy-egy vegyület valójában miből származik.

A vizsgálatoknak csak részben az a céljuk, hogy az utastér jó szagú legyen, a munka nagyobb része arról szól, hogy bármilyen, egészségre káros anyag jelenlétét kizárják. Itt lényegében a VW csoport szabványai az irányadók, amelyek nagyon szigorúak, ezek szerint zajlanak a mérések.

A szagolgatás célja pedig nem az, hogy az utastér szagtalan legyen – ami képtelenség –, hanem hogy a szag kellemes legyen és ne túl erős. Itt mintákat vesznek a különféle anyagokból, 80 fokra felmelegítik, és szagolgatják őket. Persze csodák ebben a világban sincsenek, mindig a drágább bőrnek van jó szaga – mondja –, nyilván egy olcsóbb típusnál nem ennyire alapos a vizsgálat, de az Audik drágák, nem lehet hibázni. Ahogy szerinte a konkurenseik is nagyon odafigyelnek ezekre a kérdésekre.

Erika szerint az autó saját szaga általában fél évig marad meg, ezután már a tulajdonos szagvilágát veszi át. Ez persze függ attól, hogy milyen parfümöt használ, dohányzik-e, hogy szokott-e háziállatokat szállítani és hasonlók. Elárulom, a Wunderbaumról nincs valami jó véleménnyel a szagszakember. Egy nemrég nálunk járt tesztautó nyomán még élt bennem a bűzsokk, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg Erikát: ült-e már Dacia Loganban. „Igen – mondja mosolyogva, mint aki tudja, mire gondolok –, rettenetes volt.”

Megkérdeztem, hogy nem válnak-e túl ínyenccé, de Erika megnyugtatott, hogy néha teljesen laikusokat, akár a titkárnőt is megkérdik, mennyire tetszik nekik egy-egy szag, mert az emberek ízlése sokféle. Néha, ha nagy ritkán van rá idejük, egy-egy Mercit, BMW-t is megszaglásznak, és ha akad egy-egy trópusi tesztről visszatérő Audi, azt is. Persze egy ilyen csapatban nincs helye dohányosnak, mert nekik sokkal gyengébb a szaglásuk.

Ezek után nyakunkba vettük a Qualitäts Zentrum termeit. Az A5 karosszériaréseit vizslattuk, röntgeneztünk, felnit firkáltunk, alumíniumot savaztunk, kárpitot öntöztünk kávéval, műanyagot tapiztunk. Lapozzon!