Elátkozott elektronika

2005.12.09. 09:59

Ha a program fut, elvileg nem történhet baj, hiszen a szoftver nem kopik, bármilyen sokat is használják. A probléma inkább az, hogy egy autóban többféle szoftver dolgozik egyidejűleg, és ezek bizony néha "összeakadnak". Az autóipar gőzerővel próbálja egységesíteni az operációs rendszereket, de ez a folyamat még messze nem ért véget.

Volt olyan pár éve bemutatott prémium modell, melyet még fél évvel a bemutató után sem vehettek át magyarországi tulajdonosai, mert az első néhány példány elektronikája rendszeresen megbolondult, a kocsi csak az akkumulátorsaru rövid le- és visszakapcsolása után működött tökéletesen. A hiba kiküszöböléséhez pedig hónapokra volt szüksége a gyárnak, mert a laboratóriumi körülmények között minden tökéletesen működött.

Villanyt ítél a nép

Fiat Tipo 1.4S az elektronika borzalmas,a szerelő se tudja mi szívhatja le az akksit

Fiat MAREA 1.4 12V SX Paranormális elektronika: Bp-en két helyen, ha jobbra fordulok, leáll a motor úgy 10 percre, és semmi. Utána meg minthanemistörténtvolnasemmi megy tovább. Gondolom valamilyen nagyfeszkábel van a földben.

Ford Escort 1.8 16V Innentől kezdve mindig votl valami baja motorikusan, hol rángatott, hol 17 litereket fogyasztott mindig valami elektronikai szar volt vele. Kezdetben lelkesen javittam, mert előző két 86-90 Escortom gyakorlatilag hibamentesen üzemelt, aztan úgy fél millió Ft ráköltése után kezdtem rájönni hogy ennek az autónak az abaj hogy nem kellett volna elektronikát beletenni. Ehhez hozzá jön az is hogy a Ford szervízek szinte mind átvágtak vele mert sosem találták a baját, jobbik esetben visszadták hogy "ismeretlen hiba".

Mercedes S500 Hibalista: teljes elektronika!

Mercedes E 270 CDI A 10 éves C merdzsomhoz egyszer sem nyult szerelő nem várt meghibásodás miatt....a csili-vili újnál a második nap után megszünt létezni a központi kijelző!...Ez egy kicsit súlyos egy 15 gurigás gépnél!Kár hogy lassan nem szerelőkre lesz szükség az új autoknál,hanem számitogépes szakemberekre!

Volkswagen Golf 1,6 16V Motorvezérlő elektronika csere 1 évesen - szerencsére garanciálisan.

Skoda Octavia 1,6 GLX motorvezérlő elektronika (?) a mai napig nem tudom okozta az alapjárati fordulatszám ugrálást.. cseréltek :
1, légmennyiség mérőt - semmi hatás
2, vízgombát - minek ?
3, lambdaszonda csere (?) ezt írta ki a komputer ?? csere után szintén :-)
4, alapjárati léptetőmotor -- ua...
mindez cirka 300.000 forintba került a sok diagnosztikai méréssel együtt.

Íme néhány olvasói tapasztalat az elektronikai hibákkal kapcsolatban - és még nem is a legrosszabbak. Ha még többre kíváncsi, böngéssze Népítélet rovatunkat! Százezres javítások, misztikus hibák, öngyilkos gondolatok - a Népítéletből megtudja, hogy melyik típus hogy bírja a gyűrődést. Garantált meglepetések!

Aztán itt vannak az időjárás által okozott problémák. Hiába nyúzzák a gyárban a szabadesés többszörösével gyorsítva a vezérlőegységeket, hiába fagyasztják mínusz negyven, és forralják plusz százhúsz fokon őket, a hibák kiküszöböléséhez ez sem elég. Van olyan autógyár, ahol nagyfeszültségű vezeték alatt és villanymozdony mágneses mezejében is tesztelik a berendezéseket - vélhetően valós esetek példáján okulva.

A legtöbb hibát egyébként az egyszerű kábelcsatlakozók okozzák. Ha érintkező felületük aranyozva lenne, az sok bajt megszüntetne, de ezt szinte senki nem tudja megfizetni. Ráadásul a vadonatúj autók csatlakozóival is sokszor baj van. Szétrázódnak, bepárásodnak, por kerül beléjük - szerencsétlen autószerelők pedig gyakran az őrület határán állnak, amikor sokadszorra jelenik meg ugyanazzal a hibával egy autó a szervizben - de a diagnosztikai berendezés nem észlel semmit.

Okozott-e már problémát önnek az elektronika?

A régebben egyszerűen orvosolható hibák is végzetessé válhatnak az elektronikával telezsúfolt autóban. Tapasztalt autószerelő mesélte az esetet, amikor a szervizbe behozott, multiplexelt elektromos rendszerű luxusautónak nem világított a belső lámpája. Az izzó jó volt, akárcsak a kapcsoló is, végül egy több száz ezer forintos vezérlőegység cseréjével sikerült csak orvosolni a filléresnek tűnő hibát.

Ennek ellenére az autógyártók vadul elektronizálnak olyan dolgokat is, amire nem lenne szükség. Persze ezzel nem járnak rosszul. Hiszen a bonyolult rendszerek diagnózisára csak a méregdrágán dolgozó márkaszervizek képesek, az olcsó autószerelők pedig az egyre ritkábban előforduló mechanikus hibákból kénytelenek túlélni valahogy. Az alkatrészek nagy része javíthatatlan, meghibásodás esetén cserélni kell, ami jóval több pénzt hoz a konyhára. Nem csoda, hogy az afrikai országokban a fekvőlámpás Mercedes vagy az 504-es Peugeot még mindig nagy kincsnek számít - ezeket még diagnosztizáló számítógép nélkül, villáskulccsal és kalapáccsal lehet javítani.

Írjon horrort!

Ördög bújt az autójába és a szerviz nem tudja kiűzni? Visszasírja régi Zsiguliját az új Ferrarija helyett? Elege van a szerelőkből, akik hazudósnak nézik? Reszketve fordítja el minden reggel a gyújtáskapcsolót? Írja meg az autóelektronikával kapcsolatos keserű tapasztalatait, hogy mások se vegyék meg azt a tragacsot, ami megkeseríti az Ön életét. Tanulságos történeteket várunk - happy enddel vagy anélkül. A levélre írják rá: Elátkozott elektronika!