Biobarkács brazil módra

2007.11.27. 23:04

Minden kész, de még mielőtt elrendezném a vezetékeket, indítottam egyet. A zöld kapcsoló kikapcsolva, az autó szépen indult, ahogy eddig, aztán ahogy átkapcsoltam, picit esett az alapjárat, tehát elvileg működött minden, így kell működnie. Este van, sötét, én ma már ki nem viszem a kocsit a garázsból. Ha holnap jó idő lesz, talán. Mindenesetre szépen visszacsomagoltam a vezetékeket, rekonstruáltam a gyári elrendezést, és a HunFlex kapcsolóját bevezettem az utastérbe.

Kb. 2-3 óra alatt végeztem az egész beépítéssel. A legnagyobb problémát a doboz rögzítése okozta, hogy ne legyen kifúrva, és ne is nézzen ki rondán. Sajnos, ez a rendszer gyenge pontja, mindenképpen kellene rá valami felfogató fül. Lehet, hogy csak a tesztváltozatról maradt le.

Másnap száraz idő volt, így lelkiismeretfurdalás nélkül indultam tesztútra. A kapcsoló zölden világított, én gázt adok, és - azannya! - a rendszer tökéletes. Nem torpan meg, szépen tol, ahogy a turbó működni kezd. És pár kilométer után kialudt a CheckEngine lámpa. Az autó etanollal úgy működik, mint előtte benzinnel. Illetve ahogy már az első pillanatban tapasztaltam, mintha alulról nyomatékosabb lenne.

Hogy egy kicsit tudományosak legyünk, egyeztetek az injektorszervizzel, ha van egy kis idő, dugjanak már a cuccra valami műszermadzagot. Másnap már a műhelyben vagyok, és mérjük az injektor nyitását a HunFlex ki- és bekapcsolt állapotában. Kikapcsolva alapjáraton 2 milliszekundum körül van a nyitás, majd átkapcsolom, és két milliszekundum marad. Na, ez nem lehet, elvégeztük többször is a mérést, más-más műszerbeállítással, de semmi látható eltérés. Kétezerre tolom a fordulatot, de mindig semmi. De hát ez lehetetlen. Megyünk egy kört, és a rendszer tökéletes, ahogy kikapcsolom a FunFlexet, vagyis visszaállítja ez eredeti benzines beállítást, az autó azonnal igényelni kezdi az anyagot, és pillanatokon belül kigyullad a CheckEngine lámpa. A szervizben arra gyanakszanak, hogy lehetséges, hogy intelligensebb a rendszer, mint gondoltuk, csak gyorsításra ad hosszabb nyitó impulzusokat.

Természetesen hívom Tamást, mit szól a dologhoz, és kérem, szivárogtasson ki valamit a működésről. Azt mondja, nem szeretne titkokat elárulni, legyen elég annyi, hogy az elektronika a fordulatszámot is figyeli. Sajnos közvetlen befecskendezésnél és központi befecskendezésnél nem lehet HunFlexet alkalmazni, csak az enyémhez hasonló hengerenkénti befecskendezésnél.

Eredetileg a brazil fejlesztésű, de most már amerikai FlexTek forgalmazásával kezdtek, de a magas vételár és a beszállítási nehézségek miatt hazai fejlesztésbe fogtak. A FlexTek 516 dollár (kb. 89 000 forint) ugyanez magyar változatban bruttó 39 500 forint. A fejlesztés sem állt meg, a napokban érkezik egy új rendszer, ami már az átkapcsolást sem igényli, sőt dolgoznak egy állítható rendszeren is.

Úgy jött ki a lépés, hogy a garázsban őrzött 900-assal mostanában többet mentem. Természetesen beszerelt HunFlexszel és tiszta E85-tel. Sajnos, nem eleget ahhoz, hogy fogyasztásbeli eltérésekről számoljak be, de a gyártó szerint ez a rendszer is hozza az etanolos 10-20 százalékos többletfogyasztást. Autózás közben kicsit jobban figyeltem a működését, próbáltam hibát találni, de nem sikerült.

HunFlex etanol átépítés

A motor teljesen szériaállapotban van, eddig nem is volt igény tuningra. A Saab a gyári adatok szerint kézi váltóval 8,3 másodperc alatt lenne százon, az injektorszerviz munkatársaival mért gyorsulás alapján az autóm jelenleg a szánalmas 13,3 értéket tudja. Sajnos a Saab régi - hírhedten szar - háromsebességes Borg-Warner T-37 automatája az oka mindennek. Pedig 2000 környékén kettesben olyan szépen meglódul, hogy jobb gyorsulási értéket vártam. (Nyugtalanított a dolog, és azóta több mérést végeztem stopperel. A legrosszabb érték is 11 másodperc alatt volt. 13 másodperc alatt majdnem 120-an van az autó. Újra kell mérnünk a műszerrel, szerintem valami nem stimmelt) Mindegy, valamit valamiért, a váltóválasztás tudatos volt (eredetileg kézi váltó volt), váltottam én már eleget. Ennek ellenére úgy éreztem, többet is ki lehetne hozni még ebből a konstellációból is. Nemsokára jön a benzin-, illetve az etanol-nyomásszabályzó és a nagyobb fúvóka. Ha érdekes lesz, arról is beszámolok.
Elindultam a lejtőn.