Belvárosi őrület

Az előző rész Chicagójához képest nagy előrelépés, hogy két város közül választhatunk: London vagy Frisco utcáin hajszoljuk magunkat őrületbe. Az utcák nagyjából stimmelnek, de csak a város egy részlete fért a programba, így valószínűleg egyszerűbb volt címet adni neki: Belvárosi őrület. Ha a Driver San Francisco-1 helyszínén tanultak szerint próbálunk vezetni, hamar összezavarodhatunk - valamelyik játék írói nem voltak még Friscóban.

A képernyőn folyamatosan látható a térképrészlet, ahol járunk, és lassan betanulhatók az utcák is, de aki emigrálni készül ,és taxisként akar elhelyezkedni, ne vegye készpénznek az itt megtanult utcákat és haladási irányokat. A házak távolról elég jól kidolgozottnak tűnnek, közelebb érve már láthatjuk a paneleket és az ismétlődéseket. A 3D effekt még előző generációs videokártyával is jónak mondható, a Presidio park melletti házak például abszolút hívogatónak tűnnek.

Ha nagyon vadászunk az illúzióra, többféle trükköt eljátszhatunk a grafikai beállításoknál. Választhatunk a textúrák vagy az épületek részletességei közül, persze ezek mind a gépünket terhelik. A szerényebb teljesítményű gép kicsit recegőssé válhat, ha a full beállítást használjuk. Egy dologban nem tehetünk engedményt: ha el akarjuk kerülni, hogy Böbe majom rajzának tűnjön az autó, minimum 1024x768-as felbontással kell futtatnunk,a játékot. De itt már legalább a krómok is szépen csillognak.

A jobb autókhoz a megfelelő szintidők elérése után juthatunk, szerencsére az előző rész összes autója hozzáférhető alapállásban is. Szép ötlet, hogy Londonban van taxis iskola, Friscóban meg kaszkadőr tanfolyam, ha ezekben jól teljesítünk, megnyílnak az új autók. Amúgy a régi versenyek is megmaradtak (check point, blitz race), de továbbra is idegesítő, hogy a versenyek alatt mindig ugyanazok az autók jönnek szembe, nagyjából ugyanott. Ilyet utoljára a Test Drive 4 produkált, amikor a Vörös térnél mindig ugyanabban a kanyarban jöttek a Zilek. Egy előnye azért ennek is van: mindig tudom hol fog elém kerülni egy fekete Cherokee és rá is merek dudálni, mert itt nincs megtorlás.

Kaszkadőrként lázba jöttem a kompos feladattól, de hiába értem el a hajót szintidőn belül, nem akart elindulni Alcatraz felé. Csak gratuláltak az eredményhez és közelebb kerültem az Audi TT megnyitásához. Becsületes magyar emberként persze ezt választottam - végre egy hazai termék a kínálatból -, fekete fényezés, kis zselé a hajra.

A cruise üzemmód fergeteges. Tét nélkül a városban, működő jelzőlámpákkal és olyan erős forgalombanamilyet választunk. A napszak és az időjárás is állítható, sajnos a hóesés kimarad (Chicago-ban még volt), így autócsúsztatásra marad az esős aszfalt. Erről azonban hamar leszokunk, ha meghalljuk, hogyan oldották meg a gumik sivítását: mintha valaki azzal kísérletezne, hogy megpróbálja flex-szel levágni autónk tetőtartó elemeit, de mire odanézünk, gyorsan abbahagyja.

Esőben remek a tűzoltó Freightliner vontatmánnyal, szépen táncol az úton, kis gyakorlással le is akaszthatjuk róla a pótost, kisebb úttorlaszt képezve. Az előző részből tudjuk, hogy jó szolgálatot tehet egy-egy trailer a város különböző pontjain, ugratni kitűnően lehet róluk. Itt a Lagermax nem felejtett az semmit az utcán, így marad a mi pótkocsink elpottyantása.

A haszonjárművek között újra van busz, persze Londonra emeletes, de nem dob ki a gép desktopra, ha a Golden Gate-en parádézunk vele. A double-decker-t érdemes kipróbálni, a hangja gyönyörű, bármelyik adagolós műhely használhatná etalonként. A műszerfal nézete is jól sikerült, szinte érezni a finom olajpárát, ami megül még a bakelit kormányon is.A cockpit nézetek a legtöbb autónál jól sikerültek, legszebbek a TT alumínium gyűrűi a szellőzőrostélyok körül,ezek láttán Surányi Péter is zavartan pislogna. Az autók vezethetőségével nincs semmi baj,még billentyűzetről is jól irányíthatók,és a mozgásuk is viszonylag élethű.

A buszok vezetése külön gyönyörűség: lomhák és túl kell velük fordulni,különben lebontunk mindent. Force feedback-es kormánnyal az útról csak átlagos visszajelzés érkezik, még fullra állítva is,a járdák és a füves részek viszont kárpótolnak. A kormány szépeket üt és hamar mehetünk a futóműveshez. Az autók törését tényleg csak a kormányzáson érezni, a kaszni roncsolódását galambszarhoz hasonlatos foltok jelzik, ezzel viszont előbb mennénk mosóba, mint lakatoshoz.

Este tíz után már nem nagyon törhetem a kocsit, mert a kormányom nincs rendesen rögzítve, így viszont akkorákat üt, hogy menthetetlenül felébred rá a gyerek. A törés-zúzás helyett maradnak hát a saját elgondolású feladatok, mint például lemenni a londoni metróba egy terepszín Hummerrel,és ott bejelenteni a szükségállapotot. Ha kicsit elidőzünk a peronon még a ,,mind the gap"bemondónőt is hallhatjuk.

A felszín maga a csoda: a szemetesek felboríthatók, banánhéj helyett DrPepper dobozok repülnek szanaszét,a parkolóórák pedig kiadják az összes aprót, ha elsodorjuk őket. A gyalogosok kergetésével legyünk óvatosak ,ugyan gyönyörűen sikoltoznak és ugrálnak az autónk elől, könnyen Carmageddon szintre süllyedhetünk.Kis tréninggel azon kaptam magam, hogy egy lilafelsős asszonyt úgy tudtam a járdáról lekergetni, hogy egy közeledő busz alá ugorjon.Animal instinct.

Minden játék a zsarudenzitás nullára csökkentésével kezdődik. Ha már nincs rendőr a színen, igen jól elboldogul az ember. Apró figyelmesség a programírók részéről, hogy van már rózsaszín sztreccslimó, és abból női hang káromkodik, ha belehajtok az oldalába. Remélem, Courtney Love az, ezért néha egy-egy frontálist is bevállalok.

Bántóan illúzióromboló programhibák nincsenek, egyszer ugyan láttam egy ballonkabátos férfit az első emelet magasságában sétálni a levegőben,de gyorsan elhajtottam onnan, nem bírom az ilyet végignézni. Az sem túl élethű,hogy szökőkutakba belehajtva az összes autó Schwimmenwagenné változik és gyakoratilag épen a túlpartra evickélhetünk velük.

Lazításként bekérem magamnak a városi buszt lila színben és automatán, aztán elhajtok a Golden Gate parkig, hátha találok ott egy fekete futót fehér dzsoggingban. Az Chicagóban olyan szépen ugrált előlem.