Így könnyebb tartani

2009.03.14. 09:28

A kezelőszerv, amely most egy kar, a kormányoszlop burkolatára kerül. Azt hihetnénk, hogy ide-oda kapcsolható, mint egy indexkar, de ez fix. Van rajta egy bekapcsoló, egy LED, és egy +/- billenőkapcsoló, amellyel egyik irányban növelni, másikban csökkenteni lehet a sebességet, 2-5 km/órás lépésekben, illetve, például egy kikuplungolás után visszaállítani az eredeti értéket. A rögzítéshez a pluszt kell nyomni. Ebben az Avensis Versóban kicsit rossz helyen van a kormányállítás kallantyúja, így egy kis ideig törik a fejüket a fiúk, hová is kerüljön a kar, végül az indexnél távolabb kerül, hogy ne legyen útban. Egyébként maga a kar nem túl szép, egy tíz évnél fiatalabb kocsiban már ordít, hogy nem oda való – de mint később még visszatérek rá, ennek vannak alternatívái.

Miután mindent bekábeleztek, visszarakták a burkolatokat, jöhet a kalibrálás. Az elektronika bizonyos fokig öntanuló, de azért meg kell neki mutatni, hogy mennyi is az a 60 km/óra. Ez nem feltétlenül kellemes elfoglaltság annak, aki csinálja, mert folyamatosan lefelé kell nézni – nem árt a jó gyomor ebben a szakmában. Ha ez is megvolt, a tempomat kész.

Ami a többi típust illeti, ezeket csupán a raktárban néztem meg. A bowdenhúzogatós típusokat vagy szívócsővákuum, vagy villanymotor működteti, persze itt is van egy vezérlő elektronika, de az illesztőkábel helyett egy duci sörös dobozhoz hasonlító vákuumos munkahenger végzi el a gázkezelést. Itt a gázpedál valóban mozog is, ellenben a készülék teljesen univerzális, a legtöbb mechanikus gázkezelésű autóhoz használható, amelynek van elektronikus sebességjele.

De mi lesz a ladásokkal? Akármilyen hihetetlen, a hasonlóan ősi típusokhoz is létezik tempomat, ezeknél a gondot a sebességjel előállítása jelenti. Egyszerű megoldásként a berendezéshez jár egy érzékelő és egy pár mágnes, amelyekkel, például féltengelyre rögzítve őket előállítható a szabályzáshoz szükséges jel.

És ott vannak az extrák, a kezelőszervek. A karon kívül van egyszerű gombokból álló, amit a műszerfalra lehet rögzíteni, de van a kormányra csatolható változat is – ez egy infra vevőnek továbbítja a jeleit, vagyis nem kell bevezetékezni, ellenben elemmel működik. A legpervezrebb tempomat-kiegészítő címét nálam az a szerkezet vitte el, amely lehetővé teszi, hogy a vákuumszervós-bowdenes, univerzális tempomat kezelje az elektronikus gázpedált. Méghozzá úgy, hogy a bowdennel a pedált húzogatja, egy speciális alkatrész beiktatásával. És miért? Mert így olcsóbb!

A másik végletet a CAN-buszos típusok jelentik, bár ezekből nincs sok. Ha megnézzük a listát, kiderül, hogy a Peugeot/Citroën/Fiat 2006. utáni egyenfurgonjai (Boxer/Jumper/Ducato), továbbá a Opel/ Renault /Nissan közös furgonok (Movano+Vivaro; Trafic+Master; Primastar+Interstar) szerepelnek a listán, ezen kívül még néhány Peugeot, Kia és a Suzuki Grand Vitara. Itt a készlet egyetlen dobozkát tartalmaz, amit rá kell dugni a CAN-buszra és kész.

A Waeco-féle tempomatok árai három tételből jönnek ki. Az alapkészlet az elektronikus gázpedálos modelleknél (MS 800) 80 ezer forint táján van (ez erősen euróárfolyam-függő mostanság), ehhez jön még az illesztő készlet ára (kb. 20 ezer Ft), továbbá a kezelőelem, amiből a legolcsóbb 13 ezer, a legdrágább, infrás 30 ezer Ft. A szerelés díjai erősen függenek a típustól, általában 20 és 30 ezer Ft közötti az összeg. A CAN-buszos tempomatok drágábbak, de a végösszeg nagyjából ugyanitt áll meg, mivel a szerelés lényegesen egyszerűbb. Az univerzális modellek sokkal olcsóbbak, 44 ezertől indul a ladás verzió (MS 50), a normál gázbowdenes MS 400 már 64 ezerbe kerül, de ahhoz már külön kezelőszervet is kell venni.

Ahogy a témában kutakodtam, kiderült, hogy nem csak a Waeco árul tempomatokat, hanem egy kis magánvállalkozás is. Itt Hegyi Zoltán, az egyik tulajdonos elmondta, hogy az ő készülékeik Hollandián keresztül érkeznek, és bár gyanúsan sok a Waecóéhoz hasonló részegység, belül ezek nem azonos tartalmúak. Nyilvánvalóan a gyártás távol-keleti, ahogy a német Waecónál is. Weblapjuk szerint 365 féle elektronikus gázpedálos típushoz van illesztő kábelük, itt AP 800-nak hívják a tempomat készüléket. Az árak ugyanúgy állnak össze, itt a vezérlőegység 77 ezer Ft a weblap árlistája alapján, a kezelőszerv 9-19 ezer között, az illesztő kábel 12 ezer Ft, szereléssel együtt. A vákuumos univerzális típus (AP 300) 67 ezer beszerelve, CAN-buszossal pedig nem foglalkoznak. Itt rábukkantam még egy érdekességre: a memóriás karra, amely két fix sebességértéket meg tud jegyezni, azt, amit ráprogramozunk. Így lehet például az egyes memória a falu, a kettes az országút fokozat, kinek mi tetszik.

Hegyi úrék még egy dologra büszkék, nevezetesen arra, hogy a gyárival azonos működésű tempomatokra mentek rá. Példaként a Kia Cee’det említi, ahol még a kezelőgombok is benne vannak a kocsiban, igaz, rádiógombként. Kifejlesztettek egy illesztő áramkört, amely nem csak a gombokat kezeli a gyári módon, hanem a műszerfal visszajelzőjét is, tehát nem kell oda nem illő kart, gombokat beépíteni. Igaz, a végső ár ugyanannyi, de a végeredmény szebb.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a cikk blogposztján !

Az utólagos tempomatosítás harmadik módja egyes VW-csoportos autóknál elérhető, amelyekben lényegében benne van a vezérlő elektronika, csupán az indexkarról hiányzik az a pár gomb, ami a kezeléshez kell. Az indexkar cseréjével, illetve a szoftverben egy-két dolgot átállítva máris működik a dolog. Tekintve az átalakítás kis anyagköltségét, az egész meg szokott állni 30 ezer Ft alatt, de csak a régebbi típusoknál, az újabbaknál a kormányelektronikát is cserélni kell, ami megduplázza az árat.