Fotókon látható az első Google okosóra

2022.04.28. 10:26

Nem sokkal az első Apple Watch megjelenése után már több helyről lehetett hallani, hogy a Google dolgozik a saját okosóráján, de bő hét évvel az első Apple óra megjelenése után is csak bizonyos FitBit-modellekkel, meg persze az Android Wear OS szoftverkörnyezettel találkoztunk, ami konkrétan a keresőóriáshoz köthető. Most viszont már biztos, hogy úton van a Pixel Watch, idén minden bizonnyal bemutatják, és már képeket is lehet látni róla.

Kecses, filigrán óra látható a Redditre feltöltött képeken, a 20 milliméteres szíj igen keskeny, tehát valószínűleg a vékonyabb csuklókon áll majd jól, egyébként mágnesesen záródik az órára, állítólag nehézkes a le-felszerelés, de a tartása nagyon stabil. Az óra mindössze 14 milliméter vastag, 36 grammot nyom, 40 milliméteres tokmérete mellé viszont körbe félcentis kávák is tartoznak.

Erős FitBit-rokonságra számíthatunk nem csak megjelenés, hanem szenzorok tekintetében is, a pulzusmérés, a véroxigén-szint és az alvás figyelése alapnak számít, és a 9to5Google szerint még EKG funkciók is kerülhet bele. A bemutató időpontja? Vélhetően a májusi Google I/O-n már sor kerülhet rá, de ha nem, akkor is legkésőbb őszi premierre számíthatunk.

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!