Állandó mágneses lebegő vasúttal kísérletezik Kína

2022.08.19. 14:47

Tesztfázisban, de elindult az első, állandó mágneses lebegő vasút Dél-Kínában. Az eddig ismert, elektromágneses megoldásokkal ellentétben ez a módszer egyáltalán nem használ energiát a kocsi levegőben tartásához, és elég tartós is: a neodímium mágnesek mindössze 5%-ot vesztenek mágnesességükből 100 év után. Cserébe elég nehéz megvalósítani azoknak az országoknak, akik nem rendelkeznek a szükséges ritkaföldfémekkel. Ilyen probléma nincs Kínában, hiszen a világon ismert, állandó mágnes készítéséhez szükséges földfémek 40%-a van náluk, kétszer annyi, mint a második helyezésre elegendő Vietnamban.

A mágnesvasút előnyei egyértelműek: nagyon csendes, kevés karbantartást igényel, és kicsi a gördülési ellenállása, amit főleg a gyorsításoknál való energiafelhasználásnál lehet észrevenni. Ez a konkrét Sky Train, ami a kínai Xingguo megyében futja tesztkilométereit, egyelőre még elég rövid. Mindössze 800 méter hosszú, a felszín felett 10 méterrel közlekedik és 88 utast szállít el, egyelőre 80 km/h-s végsebességgel.

Ha minden teszt sikeresen lezajlik, 7,5 kilométer hosszúra bővítenék a pályát, és a végsebességet is 120 km/h-ra emelnék. Természetesen nem ez lenne az egyetlen ilyen vasút a világon, sőt ha az állandó mágneshez szükséges anyagok rendelkezésre állnak, akkor minden költséggel együtt is tizedannyiba kerülhetnek ezek a vasutak, mint a hagyományos, föld alatti metrók.

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!