Tanítsák meg gyermekeiket veszíteni!

2009.10.07. 07:48 Módosítva: 2009-10-07 07:48:44
0 hozzászólás

Mi a közös a családját kiirtóban, az ittasan balesetet okozóban, meg abban, aki elkártyázza a családi birtokot? Nem tudnak veszíteni.

A kulturáltan vesztés sok helyen egyáltalán nem tartozik az általános műveltséghez. Vannak, akik megbuknak egy vizsgán, ezzel pont tele lesz a hócipőjük, ezért lövöldöznek az iskolában. Kirúgja őket a csajuk, nem tudják elviselni a csalódást, és nem jut eszükbe kielégítőbb megoldás, mint megölni a lányt. Vagy saját magukat. Vagy mindkettőjüket, esetleg a gyerekeikkel együtt. Igen, a szerelem sötét verem, de akit megtanítottak veszteni, az sóhajt egyet, hogy igen, most egy ideig fájni fog, de jön a következő labdamenet, és valahogy majd csak lesz.

A gyorshajtók nagy része azért okoz balesetet, mert valaki megelőzte, és ő ha éppen nem is visszaelőzni akarja, de szeretné kergetni egy kicsit. Csak neki sok lesz a tempó. Pedig egyszerű a helyzet: ha valaki utolért, az gyorsabb, mint én, különben hogyan ért volna utol? Tehát elengedem, hadd menjen. Van persze egy pszichózis az emberben, hogy na tessék, megalázott az ilyen-olyan autójával.

99%-ban csak menni akar, nem nekünk demózni

De ez is már csak olyan optikai csalódás, mint amikor a felszarvazott férj azt képzeli, a csábító direkt őt alázta meg, holott az illető egyszerűen csak meg akarta dugni az asszonyt, a férj éppen hogy nem volt érdeklődése homlokterében. Aki megelőzött, 99%-ban csak menni akar, nem nekünk demózni a műszaki felsőbbrendűséget. Na jó, gyanítom, hogy az a lefingott simsonos pizzafutár, aki oly' megalázó vereséget mért rám tegnap délután, csak másodsorban akarta a pizzát időben kézbesíteni, elsősorban kultúrfölényt akart demonstrálni a százlovas motoros felett. Fájt, nem tagadom, még most is rossz érzés. Igazából ha be nem szorulok egy busz és egy kamion közé, még most is a visszaelőzésével próbálkoznék, pedig mekkora állatság lenne: az ember nap mint nap veszít meccseket, ideje lenne megtanulni együtt élni a napi megaláztatással.

Vannak olyan gyorshajtók is (és itt persze szokás szerint a relatív gyorshajtókról beszélek, hiszen abból lesz a baleset, hogy a konkrét illetőnek konkrét szituáció gyors), szóval sok baleset keletkezik úgy, hogy későn indulunk el, és út közben akarjuk behozni a lemaradást. Ami rendben van, egészen míg közveszélyes vállalásokat nem teszünk, csak hogy odaérjünk. Márpedig ezt a meccset nem akkor veszítjük el, amikor beragadunk egy kamion mögé, vagy amikor egy kis murván megcsúszott az autónk, hanem amikor nem indultunk el időben. Hiszen különben olyan sebességgel mehetnénk, hogy látnánk a murvafelszóródást, bőven ráérnénk előzni egy későbbi, belátható egyenesben, és általában véve nem kéne a határon autóznunk.

ne majrézz már

Onnan ismerjük meg az embert, aki nem tud veszteni, hogy sportosan vezet, elég veszélyesen is, fennen hangoztatja, hogy soha nem éri baleset, és ne majrézz már. Aztán persze ő is belefut valamibe, mindenkit ér baleset, nagyobb tempónál és kockázatos stílusnál pedig szinte biztosan. És amikor ez bekövetkezik, jegyezzük meg: nem ő a hibás. Soha. Oké, gyorsan ment, de ha az a hülye nő/papa/suzukis/mercis nem úgy vált sávot, nincs semmi gáz, csúszott az út, hirtelen egy skandináv szekrénysort sodort elé a szél, erős volt a napfolttevékenység, a Vénusz a harmadik házba lépett. Nem ő volt a hibás, gyakorlatilag nem vesztett meccset, hiszen – bár ezt annyira abszurd kimondani, hogy nem is mondja ki – az ellenfél csalt.

Ezzel pedig az a baj, hogy az ilyenekben fel se merül, hogy egyszerűen rosszul vezetnek, így aztán arra is kicsi az esély, hogy visszaszoruljon náluk az idióta-faktor.

fel se merül, hogy egyszerűen rosszul vezetnek

Ha már ámokfutás előtt tudatosítjuk magunkban, hogy ezt bebuktuk, első az emberélet, egy megbeszélés, vagy egyáltalán, bármi nem lehet olyan fontos, hogy belecsattanjunk a kanyar mögött abba a zöld Swiftbe, amiben épp elaludt a négyhónapos Martinka. Aki most lehet, hogy megsérül, csak mert mi nem indultunk el időben otthonról – na szépen vagyunk.

Mondjuk ha valaki egy kulcsfontosságú találkozóról késik el, és ezért esetleg tényleg ki is rúgják, akkor az már elég kreténgyanús eset. 2009-ben rengeteg féle vekker létezik, nem beszélve a mobiltelefonokról. És ugyebár aki képtelen egy mobiltelefon ébresztőjét normálisan beállítani, mert félrenyomja az időzónát, hát az tényleg ne száguldozzon a közutakon.

olyan nincs, hogy részegen autózunk

Az ittas vezető meg ugye tiszta sor: az autóvezetést, mint meccset elvesztette, a játékban olyan nincs, hogy részegen autózunk. Ellenben épp az a kihívás, hogy ennek ellenére jussunk valahogy haza. De ha valakit nem tanítottak meg veszteni, inkább csal; jó lesz az úgy is, kihozzuk döntetlenre.

Nem kell viszont megijedni, hogy a gyermekből gondos Pechvogelt faragunk: aki tud veszíteni, az egyáltalán nem vesztes típus, még az élsportban sem. Veszíteni tudni az annyi, mint elismerni, hogy a másik jobb volt, ami egyébként valószínű is.

Jobb helyeken a teniszezőkbe még gyerekként verik bele, hogy mindig csak az adott labdamenet létezik. Néha persze ők is hisztiznek bírói ítéletek vagy balszerencse miatt, de ez épp azért feltűnő, mert rendellenes. Alapjában véve minden vesztes labdamenet, játék és szett után azonnal a következőre kezdenek koncentrálni és teszik tovább a dolgukat.

Milyen szép, nyugis világ köszöntene ránk, ha minden közlekedő tudna veszteni! Ez lenne az igazi, és nem feltétlenül az, hogy minden utat bekameráznak és mindenkit szétbírságolnak. És néha még egy kicsit lehetne gyorsan is menni.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!