2010.07.21. 08:07
0 hozzászólás

Az ökör minden járműben ökör. Már kis korában agresszíven kanyarodott a háromkerekű biciklivel, és mindig más volt a hibás, ha balul ütött ki az ámokfutás.

Nem tudok másokat vezetés közben rendesen megfigyelni. Vagy legalábbis azt nem tudom tudományos alapossággal feltérképezni, hogyan reagálnak más-más autókra, már úgy értem, ha ők vezetik. Önmegfigyelésre viszont egy autós újság szerkesztősége tökéletes helyszín; gyakori program, hogy az ember nem egyszerűen háromféle autót vezet egy nap, hanem három más közlekedési eszközt. Olyankor lehet magunkon megfigyelni, mik a jármű által kiváltott különbségek, hiszen ennyi idő alatt nem játszik be depresszió, hidegfront, nem válik akuttá a baszatlanság, a ceruza sem lesz kisebb vagy nő meg nagyobbra.

A Tehén például egyszerűen nem szeret gyorsan menni. Ezért is szeretem: nyugalmat ad. Előzékeny vagyok, mindenkit átengedek, ha satufék nélkül megtehetem, és nem cikázok a sorok között, mert egyrészt minek, másrészt a Tehénnek valahogy nem áll jól. A Cougar szeret gyorsan menni, sőt. Kanyarodni már sokkal kevésbé szeret, ezzel együtt persze egyáltalán nem kanyarodik rosszabbul, mint mondjuk egy Dacia Logan. De két gyorsítás között azért elég lassan megyek vele, ahogy illik, hogy mindenki rendesen megnézhesse – egyébként én is ezt várom el a többi veteránostól, akiket én akarok tátott szájjal bámulni.

A régi Mazda MX-5-ösöm nem volt különösebben erős, 110 ló, de olyan jó volt a futóműve, hogy mindig gyorsan kellett vele kanyarodni. Gyorsan, már ha volt rá lehetőség, viszont az MX-5-ösnek egyáltalán nincs veszedelmes ábrázata, és már csak azért sem érdemes megpróbálni letúrni az útról az előttünk szerencsétlenkedőket, mert olyan kicsi, hogy talán nem is látszunk a tükrükben. Tehát MX-5-ösben az ember gyors, de nem agresszív.

A Mazda előtt meg egy Golf II. GTI-m volt, na azzal tényleg menni kellett. Megvolt benne az a bizonyos nyers erő, a futóműve meg olyan kemény, hogy mindegy neki, gyorsan megyünk vagy lassan, így is, úgy is kirázza a lelkünk. Tehát akkor már inkább legyen gyors, főleg, hogy ezzel már jár egy kis bizonyítási kényszer, hogy azért egy öreg GTI még tud egyet mást. És ez még csak négy saját autóm volt, miközben ott a rengeteg tesztautó, melyek további érdekes személyiségeket hoznak elő az emberből.

A pszichológusok világképébe ez persze aligha férne bele: a pszichológus attól függően, hogy freudiánis, jungiánus, vagy csernusiánus, biztos, hogy valamilyen komplexusra szeretné visszavezetni a vezetési stílust. Mindnyájuk nagy szerencséje, hogy eddig tudtommal a pszichológia nem foglalkozott ezzel a részterülettel. Mert mondjuk a Golfom tiszta sor: azért állatkodok vele, mert kompenzálni próbálom, hogy nem vagyok sikeres ember, nekem csak egy szakadt német GTI-re futotta – persze egyáltalán nem volt szakadt, de mit ért ehhez Csernus doktor?

A BMW X3-as speciel akkora tulkot csinált belőlem fél perc alatt, hogy folyamatosan szégyenkeztem, miközben a gázt tapostam ádáz tekintettel. Akkor most hirtelen mit kompenzálok? Hogy merevedési zavaraim támadtak? Vagy csonka családban nőttem fel? És ha átülök Anyám Suzukijába, na jó, az előzőbe, a háromhengeresbe, amit már rég eladott, tehát ha elméletben átülök bele, miért veszem fel kedélyesen a forgalom ritmusát? Mert született kispolgár vagyok?

Volt egy gyerekkori barátom, akivel időnként nagy biciklitúrákat tettünk. Ha ő ment elöl, mindig csodálkoztam, miért a sáv közepén, vagy annál kicsit beljebb megy. Egyszer meg is kérdeztem. Azt válaszolta, hogy mert az autósok le akarják szorítani. Tehát egyszerűen ellentart a 84-es út forgalmának. Kudarcot vallottam, amikor megpróbáltam neki elmagyarázni, miért is érzi így, és mennyivel jobb lenne neki a szélén tekerni, nyilván még ma is ott küzd a sáv közepén, ha nem tartott ellen neki végleg egy teherautó.

Robogóval ugyanez lehet: az embernek tudnia kell a helyét, ami jelen esetben a közúti tápláléklánc legaljától egy hellyel jobbra. Engem ez ugyanúgy nem zavar, mint a kutyát, hogy nem ő a falkavezér: a kutyának is az kell, hogy tudja a fix társadalmi pozícióját, és ha azon nincs állandó variálás, ő teljesen jól érzi magát az adott pozícióban. Hát én is boldogan berregek kis helóta-állományjelzőmmel, minden másodpercben tudom, hogy az egész közlekedés nagyon sok extra figyelmet igényel, de ez egyáltalán nem tesz lelkibeteggé. Fő, hogy tudom, hol a helyem.

Tanulság: nem biztos, hogy ön egy állat. És az sem, hogy nem. Ha úgy érzi, túl veszélyesen él, nyugodtan tesztelje magát más autókban-járműveken.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!