A magyar használtautó-vásárló hülye, 2. rész

Árulom az előző cikkben említett piros MX5-ös Mazdát. Jön a vevő, tetszik neki, menjünk próbakörre. Kérdezi, hogy ezzel tényleg lehet keresztben menni? Lehetni lehet, ha valaki meg tudja csinálni. Tudok egy erősebben emelkedő szakaszt, kanyarog az út, ki van fényesedve az aszfalt, még szárazon is csúszik. Keresztbe rakom, S kanyar, átlöttyintem a másik kanyarba, vigyorog, mint egy kisgyerek. Cserélhetünk? Szeretné ő is vezetni.

Persze, csak ne akarjál keresztbe menni, majd ha a tiéd lesz. Elindulunk a hegyről lefelé, ereszkedik normálisan, egyszer csak a kanyar előtt megcsípi a darázs, és minden előzetes jel nélkül keresztbe rakja, szerencsétlenkedik, össze-vissza csapkod az autó a padka meg a szalagkorlát között, azt sem tudja mit csinál, pánikban van, ráordítok: nyomd ki a kuplungot! Kinyomja, nagy nehezen összeszedi, nem kellett mondanom semmit, látta ahogy lobog a szememben az őszinte szeretet lángja. Szégyellte magát, fülét-farkát behúzva elment.

Következő autó egy Opel Vectra i500, jönnek a telefonok, tényleg ötszáz lóerős? (az i500-ból gondolhatta), hogy megy, mi ez, még nem is hallott ilyen Vectráról, stb, stb. Kijön a vevőjelölt, kipróbáljuk, vezetheti? Persze. Haladunk, elkezdi túrni neki, ész nélkül, 140 km/h, lassan, lassan, városban vagyunk. Picit lassít, még mindig nagy a tempó, szólok fekvőrendőr, lassítson időben, nagy a lökhárító. Tudja, tudja. Lassabban, lassabban!

Beleáll a fékbe, késő, az autó fékezéskor előre bólint, a lökhárító még lejjebb kerül, recccs. Emberünk hülyén néz: megvetted a kocsit barátom. Neki nincs ennyi pénze, hitelre akarta venni, pánikszerűen menekülne. Nem nagyon érdekel, a lökhárító a tiéd, alig bírom kifizettetni vele.

Kipróbáltuk az autót, meg akarja venni, elérkeztünk az ártárgyaláshoz. Honda Accord 2.2 CTDi. Mennyi az autó ára? Annyi. Beszámítom-e az ő 2001-es benzines Civic-jét? Persze, létezik az az ár. Mi az elképzelése? 1,45 millió. Szemem enyhén felakad, 1 milliótól vannak ilyenek a neten, ennyiért fiatalabb dízelt is lehet már venni, több ajtóval. Köszönöm, nem kell, olyan nagy a szakadék közöttünk, hogy fölösleges bármiről is beszélni. De mondjak valamit! Mondtam: 950 ezer.

Áááááááá, a neten az első valamire való autó az övé, a többi mind levetett csokis alsó, nézzem már meg. Uram, toronymagasan az öné a legdrágább autó a neten, gondolom tartalék telefonakkut is hord magánál, annyi a hívás rá. Azt állítja, hogy a többi hatvan ugyanilyen Civic között egy normális sincs? Hát ilyen, mint az övé biztos nincs. Hagytam, nem küzdöttem tovább.

Sok vevő azt gondolja, hogy az ő autója a legkülönb, egyszerűen nincs hozzá fogható. Sok esetben irreálisan értékelik a saját autójuk árát, és nehezen tudják feldolgozni, hogy aki hosszabb ideig megtart egy autót, bukni fog rajta. Ha kereskedő, ha civil, mindegy. A beszámítási ártárgyalásoknál sok vevő azt hiszi, ő most majd jól megmutatja, hogy kell tüzet adni a hétfejű sárkánynak. Rafinált lesz; úgy beszámíttatja az autóját, hogy a kereskedő is csak néz! Ne ringassuk magunkat ebbe az álomba.

Létezik az az eset, amikor a kereskedő beszámít egy autót piaci áron, de annak is megvan az oka. Lehet, hogy az eladó autóba belefér, hogy a másikon egy kicsit bukjon, vagy már régóta árulja, de horror áron senki nem számol be autót. Mielőtt be akarjuk számíttatni az autót, nézzük meg a netet, és ha el tudjuk fogadni az autónk ársávjának alját, csak akkor akarjuk beszámíttatni.

A kereskedő ár alatt fogja beszámítani az autót, vagy az ársáv legalján, leszámítva belőle a valószínűsíthető alkut. Minden kereskedő abból él, hogy olcsóbban vesz, mint amennyiért elad. Sok embert ez csak az autóknál zavar, mert a szemét nepper keres rajta, de a gyorsétteremben meg a benzinkúton kifizeti a több 100 vagy 1000 százalékos hasznot az ételen, italon. Hölgyeim és uraim, bármit vesznek, vagy bármilyen szolgáltatást vesznek igénybe, azon valaki keres. Ez egy ilyen világ.

Úgy fog tűnni, a következő néhány történetnek nincs itt helye, pedig de. Következzen az állapotfelmérés a szakszervizben. A vevő nem ért az autóhoz, természetes, hogy szeretné megmutatni valakinek, aki viszont igen. Ezt szeretem a legkevésbé. Nem azért, kedves trollok, mert lebukom, hanem olyan fikázást soha nem kapok, mint ott. A svédek, vagy a legrosszabb nepperek nem ócsárolják úgy az autót, mint néha a márkaszervizben teszik. Ott sem mindig a ténylegesen hozzáértő szakemberektől kapunk audienciát.

A korábban már említett Audi RS2-vel is el kellett mennem egy budai Audi szervizbe. Nyugodt voltam, egy tulaja volt az autónak, a forgalmiba az volt írva, hogy Porsche AG. Stuttgart, Ferdinand Porsche str 1., ilyen pedigréje nem sok autónak van. A Porschénál csinálták a motortuningot (420 LE, 580 Nm), plusz még a fék is a lehető legnagyobbra volt cserélve. Az autó sérülésmentes volt, csak a hátsó lökhárítón volt egy horzsolás. Amikor megvettem, hibátlanra ki volt javítva, valódi kilométerrel, felszaggatja az aszfaltot, mi baj lehet? Lett.

Kezdődött a rétegvastagság mérés. Körben mindenhol 95-120 mikron, egyedül a tolótetőn van 300 körül (ez 0,3 mm). Mondja is magától a szerelő, hogy az Audi 80-as típushibája, hogy eltörik a tolótetőt megvezető sín, a tető becsúszásakor megkarcolódik a felület, de ez az autó egyébként is telibe van fújva.

Jóbarát, én egy szemét nepper vagyok, láttam már autót közelről, van rétegvastagság-mérőm és nem félek használni. Ha a tolótetőn van 300 mikron, és az fényezett elem, akkor a 95-120 mikron mi? Márpedig ez telibe van fújva, az Audi fényezésében 5 mikron eltérés lehet. A kevésbé hozzáértők kedvéért: ez 0,005 mm, azaz öt ezred milliméter. Menjünk ki a szalonba, és mérjük meg az autókat, de ha nagyobb eltérést találok, mocskosul elkezdek ordítani az eladótérben, hogy itt újrafényezett autókat árulnak.

Ma is több eltérés van a gyári fényben, nemhogy tizenhét évvel ezelőtt. Itt már kidagadt az ér a nyakamon, lelkemet elöntötte a határtalan szeretet. Folytatódott a tortúra, emberünk megint elköhint egy gyöngyszemet. Ez egy semmire való autó, kombinak nem kombi, sportautónak nem sportautó.

Mondja ezt nekem, az autó gazdájának. Itt már tudtam, hogy össze fogunk járni a családdal.

Arra, hogy mitől nem kombi, nem sikerült rájönnöm, de ennek a semmire való nem sportautónak a 315 lóerős gyári változata 5,2 alatt gyorsult 0-100-ra 1994-ben. Csak két évig, 1994-1995-ben gyártották, 2891 darab készült belőle összesen, és 99 500 márkát kértek érte, ami akkor is rengeteg pénz volt. Sosem volt tömegtermék, de ma már az Audi egyik ikonja. Láttam, hogy rossz végén vagyok a hímtagnak, ezt az autót már nem adom el ennek a vevőnek, legalább szórakoztatom magam egy picit.

Kérdezem a szerelőtől, neked milyen autód van? Octavia kombi. Milyen motorral? 1.6i. És milyen, jól megy? Aha, faszán bejárattam, megy mint az állat, alig fogyaszt, nagy csomagtartó, stb, stb. Biztos, ha te mondod, hetvenöt ló az nem tréfa, az már odabasz. Szeretnél egy kört menni az Audival? Aha, tessék. De csak körülötte, jóbarát!

Újabb Audi, hatéves, 2.5 TDI, 100 ezer kilométer, magyarországi, végig vezetett Fáy utcai szervizkönyvvel. Eleje volt sérülve, Fáy utcában javítva, kívül-belül patika, karc sincs rajta, annyiért árulom, mint az első tekert órásokat. Egy hölgy szeretné megvenni, irány egy másik Audi szerviz. A szerelő nézi, a hölgy hallgatja. Apaaaa kezdőődiiiiik!

Eleje volt törve, már nem olyan merev a karosszéria bla-bla-bla. Uram, a Fáy utcában volt javítva gyári alkatrészekkel, gyári technológiával, gyémántporért, az nem jó? Füle botját sem mozgatja, rám sem néz. 120 ezernél vezérlést kell cserélni, 500 ezer. Gumikat cserélni kell, 200 ezer. Nemsokára lógni fog ez meg az a gömbfej stb, stb, mindezt meglehetősen pökhendi stílusban.

Repkedtek a levegőben a százezrek, szempillák rezegtek, szerelőnk élvezte a rá irányuló figyelmet, tetszett neki ahogy a hölgy itta a szavait. Összegezzük, húszezer kilométer, tehát körülbelül egy év múlva vezérlést kell cserélni 500 ezerért, ez egy átlagos szerelőnél 100 ezer forint. A szerinte cserés gumikon volt még 4-5 mm minta (otthon idegből megmértem), körülbelül 30 ezer kilométer múlva csere, ami nyári guminál két szezon.

Majd lógni fog ez meg az a gömbfej, nem most lóg, majd fog. Meg a gyári is fog egyszer, onnan, a monitor elől megmondja, annyira jó szaki. A szerelő szájából elhangzott az ítélet, szó szerint idézem: az autóra rá kell költeni egymillió forintot, hogy ki lehessen menni vele az utcára. A kétgyerekes anyuka arcát kellett volna látni! Még hálás is volt, hogy ez a kedves szerelő bácsi megmentette a gonosz neppertől. Mi lett volna, ha egy tekert órás, 300 ezret futott autóval megyek oda? Adok tízezer forintot, és kapok egy bontási igazolást? Dehogy voltam ideges! Oda-vissza autóztam 100 kilométert és egy-egy órát, a szervizben eltöltöttem egy további mámoros órát, de legalább megmondták az autómról, hogy nem más, mint egy vödör csavar.

A Fiat a 90-es években meghirdette az akciót: most százezer forinttal magasabb áron számoljuk be autóját. Az egyik barátom megkért, menjek el vele, mégiscsak láttam már autót, ne vezessék meg. Számoltassuk be a barátnője Suzukiját, venne neki egy új Puntót.

Időpontot kérünk, elmegyünk, a hóhérunk egy idősebb szerelő. A küszöböt ki kell cserélni, el van rohadva, ez is szar, az is szar, gátlók kuka, féktárcsák kuka, kipufogó kuka. Tátogunk, mint hal a szatyorban, biztos, hogy ugyanarról az autóról beszélünk?

A küszöbön olyan rozsdafoltok vannak, amilyenek kőfelverődéskor keletkeznek, amikor megütődik a festék és egy gombostűfej nagyságú rozsdapára előjön, amit akár nyállal is ledörzsölhetünk, a kipufogón minimális rozsda, a féktárcsáknak van egy kis válluk, de semmi komoly. Minden nap használták az autót. Megkaptuk az árajánlatot, 120 ezer. Mi van, ha nincs ilyen szenzációs akció, 20 ezer? Egy hét múlva eladtuk az autót 350 ezerért, és Fiat szalon közelébe sem mentünk.

Árultam egy kis piros Polót, nyolcéves, hatvanezer kilométer, törésmentes, tip-top kis autó. A vevőnek egy Opel szervizben dolgozik valami rokona, benne bízik, vigyük hozzá. A megbeszélt időpont előtt negyed órával ott voltam, a vevőm már egy használt Corsában ült, az értékesítő vadul duruzsolt a fülébe. Láttam, hogy tök fölöslegesen jöttem, itt már nem lesz semmi. Mondom a vevőnek, hogy megyek haza, mert Corsát fog venni. Nem, nem, őt érdekli a Polo, nagyon szép, azért jött.

Végigjátszatták velem az egész bohózatot. Bementünk a műhelybe, amit az autóm ott kapott! Nem az volt a kérdés, hogy mi rossz, hanem, hogy mi nem. Úgy emlékszem a fejtámlát nem említették, az lehet, hogy jó volt. Teljesen egyértelmű volt a szituáció, az értékesítő szólt a szerelőnek, hogy köpködje le az autómat, és majd jól rábeszélik a Corsára.

Ilyen történetekből még tudnék néhány oldalt írni. Félreértések elkerülése végett: nem utálom a márkaszervizeket, ott is dolgoznak normális emberek.

Ezeket a történeteket azért írtam le, hogy önök is lássák, nem kell mindig, mindent elhinni, amit a márkaszervizben mondanak. Nem kell hanyatt-homlok menekülni, ha azt mondják, hogy lóg ilyen-olyan alkatrész az autón.

Az esetek nagy többségében ezek néhány ezer forintból orvosolhatók, de ha egyébként tetszik az autó, nyugodtan vegyék meg, vagy alkudjanak meg a kereskedővel a javításokról. Az összegeket nyugodtan el lehet osztani hárommal-néggyel, ha csak nem márkaszervizbe akarjuk hordani az autót magunk is. Sajnos a laikusoknak nem tudok jó tanácsot adni, hogyan szűrjék ki a hülyeségeket, hiszen nem értenek az autókhoz.

Önök vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen tisztában vannak a korlátaikkal, ezért fordulnának szakemberhez, de ha pont egy ilyen embert fognak ki, könnyen lehet, hogy egy egyébként jó autóról maradnak le. Ha egy állapotfelmérés alkalmával ilyeneket hallanak, és az autó külső állapota még a laikus számára sem ezt sugallja, legalább egy picit kezdjenek el kételkedni.

Azt tanácsolom, kezdjenek el egy jó szervizt vagy szerelőt keresni, akiben megbíznak, és a legközelebbi vásárláskor hozzá vigyék az autót. Ő nem fogja elijeszteni önöket egy jó vételtől egy kopott fékbetét miatt. Zárszóként annyit még, hogy egyszer minden autó el fog romlani. A javítása pénzbe kerül majd, egyszer kevésbe, másszor sokba. Aki ezt nem tudja elfogadni, ne vegyen autót.