Az autó használati tárgy, melyhez lehet ugyan érzelmi alapon kötődni, de mégis csak egy gép, mint a mosógép vagy a mikró. A gép pedig egyszer végleg tönkremegy, és kidobjuk.
Ettől függetlenül vannak, akik különbnek, felsőbbrendűnek érzik magukat a többieknél, mert meg tudtak venni egy drágább autót. Az első - és talán a legnagyobb - hibát akkor követik el, amikor rosszul mérik fel az anyagi lehetőségeiket és az igényeiket, majd pluszban elkezdenek variálni. Például a színnel.
Előző részek
Az igények között nagyon fontos a szín. Sok embernek van egyfajta fekete, esetleg ezüst becsípődése, hogy csak az a jó szín, mert az az elegáns, és más autót nem is hajlandó megnézni. Minden ember külön egyéniség, viszont valójában nem mernek egyéniségek lenni. Nézegetik a hirdetéseket, látják a
színeket, és azonnal - már a szín alapján – kizárják, meg sem néznek sok autót, mert nem jó a színük. Lehet, hogy jó a kocsi, de el sem gondolkodnak azon, hogy meg kellene nézni, hátha... Mert nem menő a szín, másrészt mit szólnak az ismerősök, rokonok, ha egy, a közízléstől eltérő színű autóval állítanak haza. Javaslom minden kedves vásárlónak, hogy nagy ívben tegyenek a színre, ha az autó műszaki állapota remek. Nem a szomszédnak veszik.
Hogy kinek mi tetszik, szubjektív, nem is akarom megmondani, kinek milyen színű autó tessék, de nem attól lesz jó egy kocsi, hogy milyen színű. Attól maximum (nekünk) szép lesz. Nézzük meg a hirdetéseket, utána nézzük meg az autót élőben is, mert lehet, hogy élőben egészen mást mutat. Győződjünk meg az állapotáról, mert lehet, hogy olyan állapotú autót találunk, ami után a szín már másodlagos. Csak akkor zárjunk ki egy autót, ha a színével végképp nem tudunk együtt élni. Én sem tudnám elképzelni magam egy citromsárga autóban, de egyébként nem zárok ki semmit. A legkevésbé népszerű a fehér, a piros és a sima sötétkék. Nem kell megijedni, ezek a színek is tudnak jól kinézni, ha az ember nem hagyja érdesre mattulni, vagy ha már lemattult, szakemberrel felpolíroztatja, és utána időszakonként vaxolja. Jelenleg a keresés úgy néz ki, hogy legyen jó a színe, legyen fullextrás, legyen rajta jó kerék, és az legyen a legolcsóbb.
Abroncs és pénz
Ha már a keréknél tartunk. Valamikor volt némi közöm a gumiabroncs-üzlethez. A kilencvenes évek végén a Golf IV-Bora testvérpárost kezdték el árulni az akkor nagynak számító 16”-os kerekekkel, 205/55R16-os gumikkal. Meg is vették sokan, mert jól nézett ki, aztán novemberben jött az állak leszakadása, hogy csak a legdrágább gumimárkák léteztek ebben a méretben, 35 ezer forint körüli összegért. Akkor ez rengeteg pénz volt gumiért. Mindenki elszaladt kivétel nélkül. Javasoltam nekik, hogy szerezzenek a bontóból 15”-os lemeztárcsát, és rakjunk fel 195/65R15-ös gumikat. Aztán van ám olyan, amikor megveszik az új X5-öst, Q7-est, és egyéb csoda kocsikat, 20-as, 22-es nagy kerékkel, és nem gondolnak bele, mennyibe fog kerülni a gumicsere. Használják az autót, gyönyörű, menő a kerék, van rajta új gumi, de 25-30 ezer kilométer múlva elkopik, és kell egy új garnitúra. Ekkor elkezdődik az igazi szarrágás.
Meghallják az árat - egy ilyen garnitúra 4-500 ezer körül mozog kedvezménnyel - sokkot kapnak, és azonnal sarkon fordulnak. Aztán futják a köröket, a gumi csak nem lesz olcsóbb sehol, és amikor a vászon már kint van az abroncson, nincs tovább, megveszik az újat, de szerelés közben olyan fehérek, mintha személyesen Drakula gróf szívná a vérüket literszám. Használt gumi ebben a méretben alig létezik, mert mindenki az utolsó pillanatig hagyja az autón. A fiam óvodájánál láttam rendszeresen egy anyukát Q7-tel, S-Line. Ő a téli gumival spórolt. Lenyomta a telet, hóban, jégen 22-es nyári sportgumival. Tisztelt olvasók, amikor gyönyörködnek a nagy kerékben, és a szalonban már egy Megane-on is 17-es kerék van, guglizzanak egyet gyorsan, mennyibe kerül egy garnitúra gumi, mennyi lesz a téli szett, és utána, ha még mindig tetszik a nagy kerék, használják egészséggel. De egy dolgot tartsanak szem előtt: minél szélesebb egy kerék, annál rövidebb ideig fog tartani. Egy ilyen 20-22” körüli kerék 25-30 ezer kilométert megy el, utána menthetetlenül kuka, valamint nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyarországi utak állapota miatti járulékos veszteségeket. Egy padka vagy kátyú után a gumishoz menni 100 ezer forinttal nem túl nagy érzés, és azt felejtsék el, hogy találnak megfelelő méretű, mintájú, egy darab használt gumit.
Magyarországon a régi rendszerből eredően - ahol évekig kellett várni egy új autóra - az emberek másként néznek az autóra, mint nyugaton. Sok esetben egy élet munkája fekszik egy autóban, ezért kiemelt figyelmet kap a család vagyontárgyai között. Dolgozik az ember gyereke szorgalmasan, de ide pottyantotta a gólya, így nem olyan könnyű egyről a kettőre jutni. Látja az úton, hogy egyre többeknek van új autója, a márkakereskedésekben egyre több az akció, nullás hitelek, stb. Elindul a vezérhangya, egyre erősebb a késztetés, végül megszületik az elhatározás. Le kellene cserélni a húsz éves kocsit, egyébként is, neki is jár egy új autó az élettől. Dolgozik becsülettel, nehogy má' ne!
A rossz hír az, hogy a lópisztoly jár - kérném tisztelettel -, nem az új autó.
Érthető a vágy, de ilyen – sajnos - nincs. Ez egy igazságtalan világ, a javak nincsenek egyenlően elosztva. Az egyik tehetségesebb, ügyesebb, szerencsésebb, okosabb, tanultabb, szorgalmasabb, zsiványabb, rafkósabb, bűnözőbb, a másik meg nem, ebből következően az anyagi lehetőségeik is különbözőek.
Ezen lehetőségek felméréséhez két alapműveletet kellene használni, az összeadást és a kivonást. A család jövedelme 200 ezer forint, a lakáshitellel együtt 160 ezerből élnek meg, akkor vesznek autót havi 30 ezres törlesztőre, és marad egy tízes a kasszában, gondolták sokan. Sima ügy. Aztán jön a karácsony, akcióhegyek, kéne egy lapos tévé kamatmentes hitelre, a szomszédnak is van, meg a gyereknek MP44 lejátszót. Máris maradt nulla forint tartalék a költségvetésben, arra az esetre, ha elromlik a mosógép, szervizbe kell vinni az autót, változna a svájci frank árfolyama, szeptemberben iskolába megy a gyerek, stb.
Aztán, amikor nem tudják már fizetni a törlesztőt, jön a folyószámla hitel, még egy újabb a többi mellé, pedig már azokat sem tudják fizetni. Aztán következik a személyi kölcsön, gondolatban mindig abban
bíznak, majd csak lesz valahogy, de nem történik semmi, csak újabb csekkek jönnek, és egyre mélyebbre süllyednek a pénzügyi posványba. Őszintén sajnálom ezeket az embereket, de senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz azzal, hogy új autót KELL venni. (Itt most azokról van szó, akik eleve nem vehettek volna föl hitelt, nem azokról, akiken átgázolt a válság.)
Közeli családtagom hitelirodában dolgozik, ahová bejött egyszer egy hölgy: kellene neki valamilyen adósságrendező hitel, mert már végképp elúszott. Nyolc különböző hitele volt, lehetetlen volt rajta segíteni, több volt a törlesztője, mint a jövedelme. Egy autószerelő végzettségű, de nem a szakmájában dolgozó ismerősöm, iskolapéldáját mutatta be ennek. Volt egy huszonhárom éves, ám jó állapotú autója, asszony terhes, tehát garantált az anyagi előrelépés az elkövetkező két évben. Megvették az új Suzuki Ignist, 100 ezerbe beszámították az autót, 120 hónapra, álompiros színben, fullextra, villogó indexek, világító fényszórók, körpanoráma.
Az egyetlen extra én voltam, mikor beültem. Örömbódottá. Többen állunk körben az autót mellett,
gyönyörködünk az új szerzeményben, emberünk nem győz betelni az új kocsival, néz, fürkészi az arcokat, hogy megfelelő áhítattal nézzük-e az Ignis-t. Megszólalok:
Te Gyuri, értem én, hogy új, meg fényes, de ha ezt a havi 30 ezret egy éven át félretetted volna, lenne 360 ezred, a mostani autód eladod 150 ezerért, az 510, vehetnél egy újabb, jobb autót. Aztán spórolsz még két évig, lesz 720 ezred, az akkori kocsidat eladod 350-ért, van egymilliód plusz átírás, és turkálhatsz a normális méretű klímás kocsik között, amikbe belefér a család babakocsistul, műanyag motorostul. Három év múlva van egy jó kocsid, ami a tiéd, és nem a banké. Azt az autót te is megjavíthatod, a Suzukit meg autószerelő létedre viheted a márkaszervizbe olajcserére, hogy megmaradjon a garancia. Arról nem is beszélve, hogy tíz évre vettél magadnak rabszolgaságot, és nyáron anyázni fogsz, hogy egy szatyor pénzért még egy klímád sincs, a gyerek meg az asszony ott fog nyafogni, hogy meleg van.
Látszik, ahogy Gyuri fejében kigyullad a fény, felfogja a lényeget, az arckifejezése elárulja, hogy rájött mekkora baromságot csinált, de nem hajlandó belátni, meg már mindegy is, aláírta a hitelszerződést. Elég sokba került ez a de ebbe én fingottam először-érzés. Régen találkoztunk, de remélem, még nem vitte el a bank az autót.
Aztán itt a másik véglet: a prémium-autó keresők. Van egy keret rá, plusz hitel, ez is szép, az is szép, de nicsak, néha-néha már befigyel ennyiért egy facelift-es, újabb modell is , az mennyivel gizdább már. Megkapta a hitelt, behazudta a jövedelmet, ami a hitelhez kell, a bankok felelősségteljesen, magasról leszarták, mennyit írt be jövedelemnek, csak vigye. Átírásra még pont futotta.
Hasít a verdával, megvan a latin lover-érzés. Jól látod öcsém, ez már a fészliftes, igen-igen, te ott a buszmegállóban. Nem könnyű királynak lenni, de nekem nagyon megy! Prada szemüveg is van, mert már úgy világít már a műszerfalon a sok hárombetűs izé, hogy kifolyik a szeme. Mindegy, megmutatja a Józsinak, ért hozzá, már a Skoda 105-öst is ő csinálta faternak. Igaz ugyan, hogy ez már nem 105-ös, de hát ez is csak egy autó, legrosszabb esetben megvulkanizálja tejeszacskóval. Aztán jönnek a meglepetések: kettős tömegű lendkerék?! Kartergáz-szűrő? Az meg mi? Milyen kettőötven? Plusz munkadíj? Józsi meghülyült! Magas nyomású szivattyú? B+ Józsi, ez nem szivattyúház! Meglepődik. Hiszen a fater Skodájába kétezer volt a szerkezet munkadíjjal 85-ben, de még a Golf III is megvolt negyvenből, pedig az már nyugati kocsi volt! Józsikám, tollas a hátam? Ide járunk hozzád harminc éve, és minkett akarsz lehúzni?
Ez általában ott végződik, hogy majd én veszek okosba a bontóból, nehogymá a lekvár tegye el a nagymamát. Ebben a szellemben folyik az autó szervizeltetése, jönnek a sárga csekkek is, szervizre már csak csepeg a pénz. Olajcsere azért még 5-10 ezer kilométeres csúszásokkal belefér, de egy felszerelt műhelybe, ahol rádugnák a számítógépre, és megmondhatnák, miért világítanak a lámpák, már nem tud elmenni.
Ha elmenne, és kiderülne, akkor sem lenne semmi, mert megjavíttatni már nincs pénz, inkább kiveszi az izzót, hogy ne zavarja. Tavaly volt utoljára fél fölött az üzemanyagszint-jelző, az autó ára és műszaki színvonala meg együtt zuhan, mint a Niagara. Kell az érzés, hogy csillagot (vesét, négy karikát,
mindenkinek ízlése szerint) tol, de ehhez csillagos ár is jár, és ezt sok ember nem szeretné, illetve nem tudja megfizetni. Ennek pedig egyenes következménye, hogy tizenöt éves korára a lelakott prémium autók népes táborát gazdagítja.
Aranyszabály: amikor autót veszünk, tájékozódjunk a várható szervizköltségekről is, mérlegeljük, ki szeretnénk/tudjuk-e fizetni a prémium érzéssel járó prémium költségeket is. Ne feszítsük a határainkat, maradjon az autó megvásárlása után annyi pénzünk, hogy akár a vétel után azonnal szervizelni tudjuk a kocsit.
Beszámoltam 500 ezer forintért egy 1995-ös Audi A8 4.2 Quattrót, egyszer már telibe volt fújva, elég jól nézett ki, de látszott rajta, hogy párszor már visszaigényelték róla az ÁFÁ-t a biztosítóban. Egy-két apróság kivételével működött minden, jól is ment, de érződött rajta, hogy simán elnyelne félmilliót, hogy jobb legyen. Nem jó, csak jobb. Na, ez volt az igazi plázahuszár/feltörekvő strici verdája, mint éhtyúk a takonyra, füstölt a telefon. Első kérdés: megvan még az autó?
És a java csak most jön.
