Az autózás őrültség

2012.12.12. 05:42
0 hozzászólás

Nemrég elkezdtem írni, mennyit költök az autóra. Nem csak úgy nagy vonalakban, hogy egy szüntelenül növekvő táblázatban írom a fogyasztást és a nagyobb szervizköltségeket, amikor éppen eszembe jut. Hanem kegyetlenül, napról napra, minden forintot, ami autóval kapcsolatos kiadás, hónap végi összegzéssel. Lesújtó, fájdalmas felismeréssel kellett szembenéznem.

Ne akarjanak a végére járni, mennyibe fáj az autózás, ha továbbra is önfeledten szeretnének furikázni. Higgyék el, jobb a boldog tudatlanság. Az ember tankol, bosszankodik egy kicsit a kúton, hogy már megint eléget egy tízest, de hamar elmúlnak a borongós gondolatok. A legjobb, ha a kötelezőt és az adót is automatikusan vonatjuk a számláról, akkor a következő tízes csak egy rövid sor a kivonaton. Fogadjuk el azt is, hogy a rendszeres szervizelés jó: nem lehetünk olyan felelőtlenek, hogy pusztulni hagyjuk a technikát. Így lényegében kötelező kiadásként gondolhatunk arra, amit ott hagyunk a szerelőnél: nincs mit tenni.

A végén lesz a fejünkben egy szám, amire az autózás havi költségeit saccoljuk – jellemzően néhány százalékkal több, mint amit beletankolunk. Jobb ez így, hogy fogalmunk sincs a realitásról, arról, hogy ennek nagyjából a dupláját költjük havonta autóra.

Nem akarok belemenni a kőkemény matekba. Saját költségtáblázatomat sosem merném megmutatni, magam is fájó szívvel pillantok bele. Különben is megírta már helyettem Csikós, milyen összegekkel kell kalkulálnunk. De ő is elhanyagolta, amit mind elhanyagolunk: az apró csetreszeket.

A héten vettem a benzinkúton ablakmosót, 2090 forint volt a két liter, egy pillanatra megállt a szívem. Oké, olcsóbban szoktam beszerezni, és a csomagtartóban tartom a kannát, hogy sose kelljen megfizetnem a kúti felárat, de a szent költségtáblázat előtti időszámításban sosem jutott volna eszembe, hogy például az ablakmosót beleszámoljam a költségek közé. Pedig a mostani szutyok időben sokat kell sprickolni a szélvédőre, egy héten simán elmegy egy flakon. Egy hónap alatt, ha kényszerből vagy kényelemből a kúton vesszük, megközelíti a budapesti felnőttbérlet árát.

És ilyen költségekből számtalan van. Persze főleg azoknak, akik régebbi autót gyűrnek, de ha a magyar átlag tíz év fölött van, be kell látnunk, ez a többség. Köhögve indul a dízel? Egy garnitúra izzítógyertya nem drága, nekem megvolt ötezerből. Nem is lenne érdemes megjegyezni, de a táblázat kegyetlen, be kell vésni. Ha jó is még a tavalyi téligumi, át kell szereltetni, megint egy ötös. Kaptam egy defektet: két rugó, hogy befoltozzák. A hűtőfagyálló megint háromezer, de jó befektetés, jobb mint egy szétfagyott blokk.

Persze, szóra sem érdemes az a három rugó, de a táblázat elárulja: minden nap szarik egyet a kutya. Minden hónapban van valami, ami fölött elsiklunk. Nekem például lassan körül kell néznem, hol kapok olcsón akksit; azt sem úszom majd meg egy húszas alatt. Fájni fog, nagyon.

Aztán ott vannak a megszokott tételek, a kötelező, az adó, az utántöltött liter olaj, a parkolócédulák, amik a hónap végén megint csak párezres tételt adnak ki. És akkor nem beszéltünk a garázsról, annak párszáz forintos villanyszámlájáról, az autómosó samponról, vagy a kefés mosó díjáról, a benzinkúti porszívóba dobott százasról, az ablaktörlőlapátról. Nem jött belénk senki, mi sem húztuk meg az autót, nem könyökölt ki a hajtókar, új autót sem vettünk. Az értékvesztés megérne egy külön cikket, most ne menjünk bele. Ha erre csak egy lappangó tízest írunk be a már szívből gyűlölt táblázatba, nagyon óvatosak voltunk, és az évszázad használtautóit vadásztuk le a piacról.

Mi a vége? Nálam előfordul, hogy hatszámjegyű. Úgy, hogy a felét sem teszi ki az üzemanyag. Van, hogy a harmadát sem. Normális ez? Arányban áll azzal, amit hazaviszek havonta? Ezeket a kérdéseket mindenkinek magának kell megválaszolnia. Ha nem szeretné, el se kezdje írni. Ne tegye, ha nem akar minden hónap végén belső konfliktusokkal küzdeni. Vagy külsőkkel, ha a párjának is megmutatja a táblázatot. Még szerencse, hogy én védeni tudom magam: ez a hobbim. De őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyibe kerül.

Rosszabb azoknak, akik úgy gondolják – helyesen vagy sem –, hogy nekik létszükséglet az autó. Ha nincs más lehetőség a munkába járásra, ha naponta négyszer jár busz a faluban, ha a nagymamát naponta kell látogatni. Én meg tudom tenni, hogy nem tankolok a hónap végén, vagy egyszerűen leteszem az autómat, ha valami bekrepál. De nem tudom elítélni azokat, akik két réteg Népszavával és egy marék gipsszel tapasztják be a kirohadt küszöböt, Zsiguli-fesszabályzóval henkölik meg a tizenéves Toyotát, akik a lehető legolcsóbb megoldásokat keresik autójuk életben tartására. Kivéve, ha igazából nincs szükségük az autóra, csak csökönyös ragaszkodásból nem engedik el.

Mert igaz, hogy nem jött még el a világ, ahol bátran kijelenthetjük, fölösleges az autó, de megkockáztatom, a többség tudna élni nélküle. Én biztosan. Kevésbé kényelmesen, nyilván, csak az a kérdés, megéri-e azt a havi ötvenest-százast? Igen, hosszabb lenne a munkába járás, de lehetne közben olvasni. Nem lenne könnyű a nagybevásárlás sem, és a hétvégi kirándulást is másképp kéne szervezni. De gondoljunk bele, mennyi pénz maradna a zsebünkben. Egy ötvenes plusz mindenkinek számít. Abból elég sokat lehet taxizni, vonatozni, repülőzni. Aki használja az autóját, ne gondolja, hogy ötvennél kevesebből kijön. Ha még mindig azt hiszi, kezdje el írni, és majd beszélünk egy hónap múlva.

Attól tartok, nem túlzok, ha azt mondom: a magyar átlagnak ma luxus az autózás. Az autósok jelentős része jobban járna, ha letenné az autót. Megváltozna az élete, amitől mind rettegünk, de lehet, hogy jó irányba. Minden hónap végén azon matekozni, elég lesz-e, ha még háromezerért tankolunk, attól rettegni, hogy megint megmakkan valami a gépben, a szerelővel alkudozni, hogy találjunk már olcsóbb megoldást: megéri? Érdemes túlórázni a harmincezres gyorshajtási csekkért? Tényleg ellehetetlenítené létezésünket az autónélküliség?

Persze, én is megtartom az autóimat. Igen, több is van. Pénzügyileg tökéletesen védhetetlen. De amíg ki tudom gazdálkodni, szeretném megtartani a hobbimat, amiről most már tudom, eszement fényűzés. Ellenben mindenkinek azt javaslom, ne kezdjen táblázatot vezetni. Rossz vége lesz.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!