Régen minden jobb volt! 10+1 nosztalgikus marhaság.

2014.09.10. 06:14

Gyűlölöm a nyivákolást és a vernyákolást. Falra mászok az örökkön panaszkodó emberektől, akik tulajdonképpen a világ népességének jelentős hányadához képest jobban élnek, hiszen rendelkeznek olyan dolgokkal, mint étel, tető a fej fölött és olyan luxuscikkel, mint az autó. Nyilván Magyarország sem egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, de alig pár kilométerre tőlünk meg lőnek. Inkább legyek munkanélküli, mint halott. Tudják, a félig teli pohár.

A nyivákolás és a panaszkodás, meg a (talmi) múltba révedés egyik legforrongóbb melegágya maga az autós közeg. Hiszen három dologhoz aztán mindenki ért. Meccset látott már a tévében, politikus a csapból is folyik, autója pedig szinte mindenkinek van. Utóbbi esetében pedig ugyanúgy megfigyelhető az az ostobán elvakult nézet, mely szerint régen minden jobb volt. És ettől lehet igazán a falra mászni, pedig elég lenne csak kinyitni a szemünket és bevallani, hogy szép dolog a nosztalgia, de a szerepe inkább az, hogy előre vigyen minket, ne hátráltasson. Hol tartanánk ma, ha Karl Benz annak idején megsajnálta volna a lovakat? Bertha asszony konflissal mehetett volna a dolgára, nem egy prüszkölő-csettegő háromkerekűn.

És hogy mik a legelterjedtebb mondások? Tessék, itt van 10+1 bónusz.

1. Ó, azok a romantikus, útszéli és hétvégi szerelések pár szerszámmal

Kicsit kellemetlenül éreztem magam még pár éve, amikor szóba kerültek a régi idők. Az én apám ugyanis nem tudott szerelni. Sőt, a családi 110R Skodát anyám is csak egyszer javította meg, amikor az elszakadt ékszíjat váltotta ki a sáljával, hogy legyen töltés. Apám embereket javít, nem autókat.

De tulajdonképpen a panelban senki nem tudott szerelni. A szomszéd Jani bácsi - aki villanyász volt – be tudta ugyan kötni a Videoton-autórádiót, de ennyi. Talán a második emeleten lakó Lájek szomszéd konyított valamennyit hozzá, de ő eleve W50-es IFA-val fuvarozott, szóval előnnyel indult.

Ennek ellenére a hétvégi, lakótelepi program nagyjából abból állt, hogy a hernyógarázsból kitolta mindenki az autóját és könyökig elmerülve turkált a motortérben. Ezt mi gyerekként szerelésnek éltük meg, pedig valójában nem volt több szükségből taknyolásnál. Mert valami bajuk mindig volt a szoci vackoknak, ami miatt apáink a hátuk közepére kívánták őket, aztán amikor működtek, akkor persze ugyanolyan fennhangon mesélték az ismerőseiknek, hogy mennyire jó autó is az övék, amit választottak. Tulajdonképpen ugyanaz ment, mint manapság. Suttyomban persze csodájára jártak a négygangos, ezerhatos Ford Sierrának vagy megboldogult Macska bácsi 242-es Volvójának. Pedig azok sem voltak fiatalabbak, mint az ezerhatos Zsiguli vagy a Škoda.

...pedig valójában nem volt több szükségből taknyolásnál.

Autószerviz volt ugyan a városban, egy darab, ott dolgozott Oti bácsi és még két másik kollégája, akiket ritkán láttam, mert a szerelőaknában laktak, oda pedig gyerekként féltem lemászni. Ők tényleg szereltek, de oda férfiember mindig estefelé vitte az autót, hiszen ciki volt beismerni, hogy nem tudja odahaza megjavítani ezt a szögegyszerű izét, pedig mindenki más igen.

Hát a fenéket. Házi megoldás és gányolás, az ment az esetek 90 százalékában. És nehogy azt gondolják, hogy ma bármivel jobb a helyzet. Az internet hatalmas, a fórumokban-hozzászólásokban mindenki szerelt már szét – és rakott össze – mindent, de a valóságban persze a napkereket nem tudják megkülönböztetni a nyolcas anyától. A Totalcar valós olvasóinak talán 1-2 százaléka bütykölget valamit, a napi több száz segélykérő levél is arról tanúskodik, hogy az autósok többsége alapszintű felhasználó, akiknek nyűg, időrablás a szerelés. Az út szélén pláne.

Nem beszélve arról, hogy maximum egyszer lehetett vicces az, hogy kilométereket gyalogolunk az első faluig, ahol találunk valakit, akinek van telefonja, hogy aztán azon keresztül kérjünk segítséget. Mondjuk egy-két gyerekkel súlyosbítva az éjszakában ez aztán kifejezetten romantikus tudott lenni anno mi? Benzinkút? Ha volt egyáltalán, akkor is sanszos, hogy estére bezárt, vagy jó messze volt.

Ma pedig – ha megállunk –, akkor megnyomunk egy gombot az autóban és jön a segítség. Vagy ha nem, akkor a telefonunkon keresztül kiböngésszük az első non-stop trélerest vagy szervizt és már jön is. Netán a havert vagy a rokont. Aki pedig hétvégén szeret szerelni, az fillérekért talál bármilyen öreg romot, amit aztán kedvére bújhat napestig.

Ja, pár szerszámmal? Persze, magyarán azzal, ami volt.

Jobb volt ez régen? Nem.

2. Szabadabb csapatás

El kell ismerni, hogy részben van ebben valami. A kilencvenes évek végén sokkal kevésbé voltak tömve az utak, nem volt ennyi traffipax és rendőr, fiatalként duhajkodni kevesebb retorzióval és kockázattal járt, mint manapság. Ettől függetlenül ma visszaemlékezve elképesztően felelőtlenek voltunk és mák, hogy még itt vagyunk és leírhatjuk mindezt. Igaz, akkor - de a hetvenes-nyolcvanas években sem - lehetett jót autózni legálisan sehol. Maradt a faluvégi dűlőút vagy a jól ismert, vidéki kis kanyargós. És olcsóbb volt a benzin, később pedig az addigra már levetett Ladák, Skodák, az első hullámban tömegével behozott nyugati autók is fillérekért mentek.

Ezeket kaptuk mi fel és hajtottuk a halálba, sajnos több jó barátot is elveszítve eközben. Aztán eltelt pár év, az autós társadalom lassan átment fejőstehénbe, tőgyét bármilyen jöttment hülye szervezet megrángathatja, csak egy plecsni kell hozzá meg pár jogszabály.

...a legutolsó, faluvégi versenypálya nyíltnapján is van orvosi ügyelet és tűzoltó.

Igen ám, viszont hipp-hopp kinőttek a földből azok a helyek, ahová bárki, bármivel behajthat és némi baksis fejében annyit és úgy autózhat, hogy belegörbül. És sokkal-sokkal biztonságosabban, mint valaha, hiszen a legutolsó, faluvégi versenypálya nyíltnapján is van orvosi ügyelet és tűzoltó. Akár szerda délután fél öttől-hatig is. Amikor csak jólesik.

Ja, hogy hiányzik az illegalitás izgalma? Aki nagyon keresi, az télen megtalálja, van itt hegy elég, csak tudni kell, hová kell menni. Internet a barátod.

Szabadabb csapatás? Van az most is, csak fizetned kell. Vagy a hatóságnak vagy a pálya üzemeltetőjének.

3. Hol vannak már az egyszerű autók!

A hármas számú falramászás-mantra. Mert valójában az ezt hangoztatók egyike sem tudja megindokolni pontosan, hogy mit jelent ez. Mi az, hogy egyszerű? Kurblis ablak? Kevés alkatrész? Szekérfutómű? Előkamrás dízel? Háromgangos váltó? Alváz? Vagy az egyszerűséget a szerelhetőségre értik? Soha nem mondja el senki pontosan, de könyörgöm: ha egyszerű autóra vágyik, akkor tessék, lehet a kasszához fáradni. Ma is kapható a Tata Nano, elég egyszerű a Lotus Elise is vagy valami jó kis török izé, egy új Lada? Alig pár éve még létezett a fapados kategória, csak éppen a kutyának nem kellett a kurblis ablak.

Egyszerű autó van ma is. De már attól is elvárjuk, hogy legyen benne klíma, sok légzsák, fogyasszon keveset és lehetőleg utazzon zajmentesen 140-et úgy, hogy befér a család meg a sok csomag.

Gondolkodjunk már egy kicsit, micsoda technológiai fejlődés kellett ahhoz, hogy manapság tucatnyi ilyenből lehessen válogatni? Ráadásul úgy, hogy ezek hároméves korukig nem hibásodhatnak meg, hiszen az ügyfél joggal veri majd az asztalt, hogy micsoda vackot sóztak rá.

Apáink anno összetették a kezüket, ha a Lada, Škoda, Dacia elment 60 ezret motorgenerál nélkül...

4. Nincsenek már könnyű autók

Ez is féligazság. Régebben könnyebbek voltak az autók. És sokkal rosszabbul is törtek. (Ezt olyan ember írja, aki állt fejre 900 kilós E Kadett kabrióval.) Sokkal kevesebb csatolt extrájuk volt. Lassabbak voltak, kisebbek, zajosabbak. Mindennek oka van és kész szerencse, hogy ezt az érvet lassan háttérbe szorítják a modern technológiával készült, ragasztott, lézerhegesztett, nagyszilárdságú acélt és könnyű műanyagokat használó platformok, karosszériák. A trend világos, aki nem akarja a világ összes pénzét ismét fogyasztáscsökkentő technológiára költeni, az a súlycsökkentés felé menekül (oké, az Opel kivétel, bár az új Astra kapcsán egyértelműen a súlycsökkentést emlegetik legtöbbet.). Ahogy azt Csikós Zsolt, Év Autója zsűritagunk remekül meg is írta nemrégiben.

Könnyebb autók? Itt kopogtatnak. Úgy, hogy mindeközben ugyanolyan biztonságosak és jól felszereltek, mint eddig. Vagy még jobban.

5. Nincsenek már elérhető élményautók

Ez az igazi dupla marhaság. Egyrészt az élményautók régen sem voltak könnyen elérhetőek, ma sem azok. Viszont létezik a használtpiac határtalan kínálata. A nosztalgiavonat utasai szeretik ezt az oximoront emlegetni (élmény, olcsón), csak éppen arról feledkeznek meg, hogy az élményért már régen is fizetni kellett. Arányaiban ugyanannyit, mint ma. Tudják, mennyibe került 1986-ban egy E30 M3? 58 ezer nyugatnémet márkába. Az az 1999-es átváltási kurzussal (ekkor lett euró végleg) ma közel 30 ezer eurót érne. Ezért kaptak egy közel kétszáz lóerős, hátsókerekes, sperres élményautót. Ma tudják, mit kapnak ennyiért? Egy kétszáz lóerős, hátsókerekes, sperres élményautót. Toyota GT86-nak hívják. Na bumm?

Miért, azt hiszik, hogy a 80-90-es években 190EVO-ban és M3-asban gázoltunk térdig?

Az M3 Sport Evo már 85 000 márkába került (kb. 44 ezer euró), egy 318iS 32 700-ba (kb. 16 700 euró), de mondjuk egy Renault 5 Turbo 44 660 márkás ára sem pite (1980-ból), egy Golf II GTI 16V-ért 26 835 – 27 625 márkát kellett leszurkolni (14 ezer euró), de még egy Escort XR3i is 5750 fontba került.

Mindezt úgy, hogy akkoriban a pénz értéke valamivel magasabb volt, nem kerestek ennyit az emberek. És messze-messze nem voltak tömve az utak ezekkel az autókkal akkoriban sem. Kevesebben engedhették meg maguknak őket, mint manapság, amikor – kis kivétellel – igazán bazári áron lehet megkapni őket a használtpiacon. (Még az E30 M3 sem érte el eredeti árát.)

Akkor mégis, mi a rinyálás tárgya?

Csak mert soha ennyi élményautó nem volt, mint manapság. Ott a sok, kis brit izé. A Radicalok, Caterhamek, Mazda MX-5, GT86, sőt, ma már odahaza, dobozból is össze lehet rakni a saját élményautónkat (az más dolog, hogy idehaza aztán használni utcán nagyon nem). Erősebb kell? Ott a Noble vagy a BAC Mono, feltámad a TVR, működik a Donkervoort, a használtpiac pedig csak ránk vár, aztán bőven kiélhetjük szerelési vágyainkat is.

Ja, hogy nincs rá pénz? Miért, azt hiszik, hogy a 80-90-es években 190EVO-ban és M3-asokban gázoltunk térdig? Hát nagyon nem. Manapság a vásárló segge fényesre van nyalva, ha élményautót keres, a képzeletnek csak a pénztárcsa szab határt, a fantázia már nem, hiszen minden ki van találva. És nem csak élményautó-tárgykörben. Szeretnének egy klímás-bőrös, nagyhifis, kabrió SUV-ot? Tessék, Nissan Murano CC. Vagy netán egy alacsony fogyasztású autót, amelyik 250-el utazik és villámgyors? Ott a BMW i8. Vagy egy V8-as platóst, versenyfutóművel? F150 Raptor SVT.

Mi kell még több?

6. Nem lehet már kézifékkel kanyarodni

E mögött az állítás mögött azért ott van a túlzott komfort- és biztonsági elektronika elleni küzdelem, pedig messze nincs az összes mai autóban elektromos kézifék. Akinek mégis hiányzik, az vehet 70-90-ezer forintért egy forgalmis Ladát, aztán már semmi nem szab gátat a kézifékrángatásnak.

7. Ó, amikor még autós térkép kellett!

Így van, plusz egy darab szemét az autóban, amit ma is megvehet bárki, aztán tessék parancsolni, lehet használni. Az önszopatás egyik belépőszintje, mindenki más felcsapja a navit vagy a telefont, bediktálja a címet, elkerüli a dugókat, a traffipaxot és nem abuzálja a szerencsétlen, padon üldögélő nyugdíjasokat azzal, hogy aznap ő a harmincadik, aki megkérdezi, hogy melyik út megyen itten Budára.

8. Amikor még kulccsal indult az autó!

Na akkor arról álmodtunk, hogy mennyire vagány, hogy a versenyautók gombra indulnak. Kezünkben egy-egy szatyorral sakkoztuk ki, hogy a három (vagy négy) kulcs közül melyik a csomagtartóé (gyújtás, ajtó, tanksapka is külön zárható volt), szép is volt az, daliás idők, amikor a férfiak még attól voltak férfiak, hogy ott csörömpölt a gyújtáskapcsolóban vagy másfél kilónyi vas. Ugye, milyen rossz manapság, amikor az autó kinyitja-csukja magát, majd beülünk és egy gombot megnyomva elhajtunk?

9. Már a motorhang is csinálva van!

Igen, így van. Nem mondom, hogy okvetlenül nagy rajongója vagyok a mindenféle zajkeltő bödönöknek- és tubáknak a szélvédő tövében, ellenben ma már az olyan autónak is tudnak (legalább odabent) hangot csinálni, aminek amúgy nem lenne. A motorhang amúgy is ritkán szép, a múltban sem volt ez másképp, aki hallgatott már órákon keresztül 130-cal tépő Ladát vagy ült hátul Skodában, az tudja jól, hogy az NVH-mutató még a mesében sem létezett akkoriban. Mekkora csoda volt, hogy a nyugati kocsik száz fölött is csendesek! (Talán a Dacia volt ebből a szempontból a legkellemesebb, legalábbis így emlékszem.) Nem mindig sikerül jól hangot csinálni ma sem, ez tény, de azt azért lássuk be, hogy akinek a motorhang hiányzik, az megkapja gombnyomásra. Akinek pedig ez kevés, az beslattyog Akrapovichoz vagy a Homasitába és hajrá.

10. Nincsenek már durva szupersportautók

Itt aztán eldurran az agy. Ezt a kijelentést nem szabad komolyan venni, mert aki ezt állítja, az leginkább felületesen érintett csak a témakörben. A valóság ugyanis az, hogy nagyon durva szupersportautók léteznek ma is. Sőt, ha úgy fogjuk fel, hogy ráadásul gombnyomásra tudnak durvák lenni, akkor sokkal fejlettebbek is. Erősebbek, gyorsabbak. Ja, hogy a purizmus és a halálfélelem hiányzik?

Ne dugjuk már homokba a fejünket, könyörgöm.

A 430 lóerős, két Hayabusa-blokkból fűzőtt V8-as, 680 kilós Radical SR8 szerintem elégé kimeríti a puritánság fogalmát nem? Vagy valami utcaibb kéne? A 650 lóerős, karbonszálas műanyag-karosszériás Noble M600-ban például kéziváltó van, kikapcsolható kipörgésgátló és kérésre a kormányszervó nélkül is kapható. Ariel Atom V8? Caterham 620R? Vagy megteszi egy Ferrari 458 is kikapcsolt segédelektronikával és Race-módba tekert Manettinóval?

Ne dugjuk már homokba a fejünket, könyörgöm. Egy mai 431 lóerős, M4-es BMW úgy gyorsul, mint a néhai első Lamborghini Diablo, akkor képzeljük el, hogy milyen lehet egy mai, átlagos Aventador. Az a baj, hogy aki ilyet mond, az mindezt leginkább nem tudja. Annak nem tekerte még a 150-ről 220-ra való gyorsulás a gerincoszlopára a beleit.

Nincsenek ma durva szupersportautók? Igaz. Ma sokkal durvábbak vannak.

+1 bónusz: Volt benne anyag!

Így van. Az anyag alatt ezek az emberek leginkább az acélt és a vasat értik. Nagyon nem is lehetett más, pedig minden bizonnyal a régmúlt tervezői is örültek volna a puhán deformálódó, ütközési energiákat elvezető, elnyelő anyagoknak. A visszapattanó műanyag lökhárítóknak, a nagyszilárdságú acélnak, amelyből kevesebb kell, a puha felületeknek... Csak ez nem volt. Volt helyette merev acél és vas, mázsás ütközők, melyek a kisebb koccanásokat remekül elviselték, ropiként törő, rideg tetőoszlopok és ANYAG volt mindenütt. Fémkilincs, fémajtó, súlyos, nehéz, ej, de jó volt megfogni, szinte sírva fakadunk egy-egy szép, régi nagy VAS láttán.

A kérdésre, hogy mégis, minden anyag ellenére hogyan lehet egy ilyen nagy VAS könnyebb, mint egy mai autó, általában az a válasz, hogy a mai sok, fölösleges extra teszi nehézzé az autókat. Ezt már pedzegettünk a 4. pontban és persze hülyeség. Szép dolog a félkilós krómkilincs, csak ne feledjük, hogy egy mai autóból akkor is ajtót nyitva lépünk ki, amikor egy harmincévesből már csak kivágnak. A krómkilincs pedig maximum a koporsónkat díszítheti majd. Jaj, oltári nagy általánosítás? Hazugság? Tudják, a Hummer is jó dolog, mert nem törik. Abban mi vagyunk a legpuhábbak.

Mindent összefoglalva talán csak annyit tudnék hozzátenni, hogy fölösleges a sírás. Sosem volt ilyen jó dolgunk, mint most. Amire vágytunk, de nem volt rá pénzünk, azt most megkapjuk olcsón. Ami terhes volt a múltból, az most már nem probléma, abármit megvehetünk, ha futja rá, űrutazást is. Ráadásul oda megyünk, ahová akarunk, van hely a megőrüléshez-tomboláshoz, az internetről temérdek hasznos tanácsot, tippet és tudást tudunk magunkhoz venni ingyen és azonnal. Ki vagyunk szolgálva úton-útfélen, a régiekhez képest sokat bíró, modern és kényelmes autókban ülünk, ha bütykölni akarunk, akkor bütykölünk. Szép dolog a nosztalgiából meríteni, csak közben bele ne billenjünk a kútba, mert eljár felettünk az idő, de nagyon.

Akkor mi is a baj?

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat.