Gépjárműadó? Anyád!

2015.09.08. 13:07

Semmiképp nem vonnám kétségbe, hogy adózni kell, azt pedig végképp, hogy az önkormányzatoknak erre mindennél nagyobb szükségük van. Az állam a pénz javát elvonja tőlük, majd bizonyos szempontok alapján újraosztja – de valahogy az egészből az jön ki, hogy az államnak van pénze, az önkormányzatnak nincs. Valamennyi pénzt be kell hát szedniük, kérdés, hogy ezt az összeget hogyan dobják szét az adózók között.

A gépjárműadó (született: súlyadó, ma teljesítményadó) egy ilyen önkormányzati adó, ami egy elég fura valami. Az fizeti ugyanis, akinek a jármű január elsején a nevén volt. Ha tehát adhatok egy életmód-tanácsot, járművet venni január másodika után szabad, eladni viszont még szilveszter előtt kell, mert így valaki más fogja fizetni a gépjárműadót, gyakorlatilag az egész évre.

Mi ezzel a gond?

Talán az, hogy kissé igazságtalan. Ezt az adórendszert arra lőtték be, hogy a polgármesteri hivatalban a néniknek ne kelljen egész évben koptatniuk a cerkát, aszerint, ki hogy adta-vette kocsikat. Így már januárban letudják, csak be kell szedni a pénzt. Ma már nem lenne nagy kunszt ezt megváltoztatni, ha valaki eladta a járművét (azonnal tudják a központi nyilvántartásból), akkor ugyan ne adózzon már utána.

Egy adót kiszámolni a számítógépek korában igazán nagy kunszt,

hisz az éves összeget el kell osztani 365-tel, beszorozni a napok számával, máris megvan a valós adóösszeg az eladás napjáig. A többit vissza lehetne fizetni, ahogy ez a biztosítóknak kutya kötelessége a kötelező biztosításnál, ha a járművet eladja az ember. Mindezt automatikusan intézhetnék a számítógépek, nem kéne határozatokat gépelni és hasonlók. Így lenne tisztességes, nem?

Ennél csak akkor cifrább a helyzet, ha az ember külföldről veszi a következő járművét a régi helyett, vagy vadonatújat vásárol egy kereskedésben. Ilyenkor ugyanis rögtön megkapja az extra gépjárműadó-csekket. Vagyis innentől kezdve két jármű után adózik, holott az egyik már másé, aki a következő évig egy fityinget sem fizet utána. A törvény logikája szerint ez persze teljesen jogos, de ez esetben

ez a törvény rossz.

Remek érvek vannak amellett, hogy ez miért jó így, de gondolom, valamennyi csak az állam és az önkormányzatok szemszögéből tűnhet kényelmesnek, az adózókat meg ki nem szarja le? Összességében valószínűleg így is, meg egy igazságos rendszerben is ugyanannyi pénzt szedne be minden önkormányzat, tehát egyszerűbb nem foglalkozni a kérdéssel.

A vicc, hogy a megfelelő szoftvert is az adózók pénzéből fejlesztenék ki, de szerintem nekünk megérne ennyit, és itt most nemcsak az autósokra, motorosokra gondolok: az ingatlanadó pontosan ugyanígy működik, ahol lényegesen húzósabb összegekről van szó.

De ha már gondolkodunk azon, hogy tényleg egyetlen napra vonatkozzon-e az adó, esetleg azon is törhetnék a fejüket egy kicsit az illetékesek, hogy tényleg irtózatos adókedvezménnyel kell-e támogatni a régi (nem a veteránokra gondolok) autókat. Vagyis minél több kormot tud kifosni magából,

úgy lesz egyre kedvezőbb az adózása.

Ha mondjuk vesz valaki egy tiszta üzemű, vadiúj Euro 6-os kocsit, akkor mintegy 2,5-szer több adót fizet, mint az ugyanolyan teljesítményű, 16+-os kocsi tulajdonosa, amelyikből már nem kipufogógáz jön, hanem elemi grafit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csesszünk ki az elesettekkel, de ha támogatni akarjuk őket, azt nem így kéne. Aki kevesebbet akar adózni, ne régebbi autót vegyen, hanem kisebb teljesítményűt. Az meg végképp vicces, hogy pont azokat az autókat támogatjuk így, amelyeket a németek azért dobnak ki, mert már nem akarják fizetni utána a korral egyre magasabb adót.

És ha már 2015-van, meg sem említeném a svéd példát, amiről nemrégiben írtunk: képzeljék, az embernek lehet több autója, és úgy helyezi forgalomba, illetve vonja ki, ahogy csak szeretné, mindezt egyetlen mobilapp segítségével, minimális költséggel. Természetesen olyankor, amikor nem használja, nem is adózik utána – viszont amikor igen, akkor húzós az adó.

Én ilyesmit véletlenül sem szeretnék, csak annyit kérnék, hogy legyen tisztességesen időarányos a gépjárműadó, és az fizesse, akié a jármű. Olyan nagy kérés ez?