Ahogy közlekedik az ember, vannak olyan dolgok, amik nem tűnnek észszerűnek. Sokszor nem is veszélyesek. Csak épp érthetetlenek. Az ilyesmit onnan tudja az ember, hogy felteszi magában a kérdést: ha ezt nem csinálnák a népek, nyugodtabb lenne-e az autózás. És ha igen, akkor mehet a lecsóba az ilyen szokás. Ezekből már rég össze szerettem volna gyűjteni egy csokrot, mert ahogy mondani szokták, nehogy elrákosodjon.
1: A kamion mögül kiugrás autópályán
Mész a teljesen üres autópályán. A horizonton feltűnik a szokásos duó, egy kamion, 92-vel, meg a mögötte a szélárnyékban vitorlázó akármi. Gondolnád, hogy F Astra, de nem: bármi lehet, ugrott már ki nekem innen ML Mercitől a Swiftig minden. Közös ismertetőjelük: kizárólag akkor ugrik ki, amikor odaértél. Ismerős ugye?
Mivel az ilyeneknek ismerem a lélektanát, mindig rákészülök, mert a csávó agyában a kamion mögött biztosan átvillan, hogy „ha most nem ugrok ki, akkor soha többé nem tudok átmenni a belső sávba”. Természetesen se előtted, se mögötted senki, de ez a racionális érv nem hat az ösztönökre: mi van, ha további tíz másodpercig 92-vel kell mennie, ahogy eddig is ment?
Jó esetben indexel.
Az a baj, hogy azt senki sem fogja fel, hogy a 92-es kezdősebességgel nincs az az autó, ami pikk-pakk képes felugrani arra a 40 km/órával gyorsabb tempóra AZONNAL. Kábé egy Tesla, vagy valami újabb Porsche Turbo esetleg.
Hogy mi ebben az irracionális? Az, hogy életveszélybe sodornak bárkit tök feleslegesen. Hangsúlyozom: ezek a teljesen üres úton történnek. Amikor a belső sávban folyamatos a kocsisor, ott beugrani egy egyautónyi lyukba – az már egy másik történet, már az idiotizmus minősített esete. Akik ezt csinálják, nem fogják fel, hogy nem ők voltak ügyesek, hanem minimum tíz mögöttes autó, aki akkorát fékezett, hogy a boldogan hihessen önmaga kivételességében. Hátul két-három gyerekkel.
2. Gyorsabban menni, mint akit előzöl? Hülyeség!
Sokan nem szerették a fizikát az isiben, nekik tartanék most egy kis frissítő kurzust: ha valakit meg akarsz előzni, annál a fizika mai állása szerint gyorsabban kell haladnod. Mondjuk ő 80-nal megy, akkor neked minimum 81-gyel kell menned. Tudom, biztatóak a tér-idő kontinuum alagútjain át történő anyagtovábbítás kutatásai és az emberiség hamarosan valamiféle rafinált módon 200 méterrel előrébb tudja teleportálni az Opel Astrát családostul, de manapság még nem találtak erre jobb módot, mint a gázadás.
Vagyis ha előzöl, tök mindegy, hol vagy, országúton vagy autópályán, adj gázt, legalább annyit, hogy a Vsaját > Vellenfél . Különben SOHA nem előzöd meg. Mondjuk az M3-ason nem olyan nagy probléma ez, maximum idegesíted egy picit a többieket, Záhonynál meg úgyis meg kell állnod a határon. De országúton az életed múlhat azon, hogy a szembe jövő Scania előtt még vissza tudsz-e sorolni a sávodba. Pro tipp: kapcsolj vissza. Akkor történnek a csodák.
3. Folyamatos haladás a belső sávban a tükör figyelésének különös adottsága nélkül élők számára
Megyek az M5-ösön, kocsi a belső sávban. Úgy három-négyszáz méterenként egy kamion, de nem megy le. Nem is megy 130-cal, de hadd csinálja, ekkor még azt hiszed, hogy csak öntudatos. Egyszer csak elfogynak azok a tetves kamionok, na majd akkor.
Hát nem. Marad. Majd jó idő után észreveszi, hogy jönnek mögötte. Mondjuk kell hozzá egy kis villogás. És lám, megnyílik a belső sáv, üres az út a végtelenig. Utána le is húzódok a jobb oldali sávba, és látom a tükörben, hogy már megy is vissza a belsőbe. Vajon miért?
Direkt figyeltem: a szélső sáv is jó minőségű volt, nem volt nyomvályús, töredezett vagy akármilyen. Sehol nincs előzgetni való jármű, pláne nem 110-zel. Ám még ezzel sincs semmi bajom, az uszodában is a belső pálya a jobb.
De ha már csak itt érzi jól magát, akkor miért nem figyeli a tükröt?!
4. A tetőbe kapaszkodás
Amikor nagyon unatkozom vezetés közben, ilyen hülyeségeken is töröm a fejem, mindenféle lenézés, vagy valamiféle önkéntes rendőri hajlam nélkül: vajon miért jó a tetőbe kapaszkodni? Igen, a tetőbe. A Dolgorukij-hajlamúak a tetőrúdba is szoktak, de ahhoz már nyújtózkodni kell erősen. A legsimább módszer az, amikor a letekert ablakon kinyúlva a tetőt fogják a népek. Az igazán profik ugyanezt autópályán, 140-nél, csutkára letekert ablakkal csinálják. Hangsúlyozom: nem tilos és nem is zavar. Csak nem értem. Már autóztam pár országban, de sehol nem láttam még ilyet. A kikönyöklés az más, de a tetőt vagy az A oszlopot markolászni egyértelműen magyar innováció. (Most a kanapét egy szál zsineggel felkötözők és puszta kézzel megtartó Kinizsi Pálokat ne soroljuk ide, annak van célja.)
Többféle koncepciót is gyártottam, de egyiket sem tudom tapasztalatokkal igazolni. Mondjuk egy kigyúrt alkar és/vagy egy szép alkartetkó jó magyarázat lenne, de a többség nem ilyen, sőt, némelyikük kifejezetten vézna alkarú. Esetleges hőleadási problémát tartok még elképzelhetőnek, lehet, hogy néhányan kizárólag az alkarjukon rendelkeznek verejtékmiriggyel, mint a kutya a nyelvén. Ezért inkább szavazásra bocsátanám a dolgot:
5. A kanyarodósáv elején bepofátlankodók, akik szeretnék, hogy SZERESSÉK őket
Érzelmi sivatagunkban sajnos megesik, hogy a magányos léleknek csak a két-háromszáz méteres dugó elején ugrik be, például a Rákóczi/Lágymányosi híd budai oldalán, hogy ő sajnos a pesti oldalon lakik, hoppá! Mit tegyünk, átkozott feledékenység, legutóbb tegnap este ment haza, hol van az már?! Mégsem egyenesen kell továbbmenni, hanem el kell fordulni jobbra. Ilyen megterhelő lélektani pillanatban még a legádázabb prémium autósnak is eszébe jut, hogy az autóban van egy karocska, amit úgy hívnak: index.
Ebben a felfokozott helyzetben rosszul esik, hogy nem akarják előzékenyen beengedni azok a lúzerek, akik már a rakpart óta itt szopnak a sorban vagy húsz perce, és nézik, ahogy a századik autó húz el a sor mellett, majd sorol be a legelején. Így indexelve az ember joggal sértődik meg ezekre a senkikre, na!
Ez jár az indexelőnek, hiszen ő egy nyertes típus, nem arra született, hogy sorakozzon, mint egy birka. Különben is, ő jobban siet, mint a többiek. Szerencsére nem most jött a falvédőről, majd megmutatja. Anyázik, ráhúzza a kormányt, de bemegy. Nem hunyászkodik meg, arra nevelték, hogy legyen bátor. Az nem opció, hogy esetleg csak két-három autóval később furakodhasson be a sorba, hiszen akkor a megspórolt idő 19 és fél percre zsugorodik. Tökre megértem őket.
Ja, nem.
6. Negyvennél is durrogjon
Sajátos igényt elégít ki – ma már tuningcégek közbeiktatása nélkül – az autóipar, a gyári rafinált kipufogó-csappantyúkkal és a Sport üzemmódokkal. Hisz ilyenkor hirtelen nem lesznek érvényesek a zajkibocsátási normák (ez valóban így volt eddig, de változni fog), és ha az utcátok végén a főparaszt azt akarja, hogy MINDIG halld, amikor vasárnap hajnalonként templomba, vagy péntek esténként kurvázni megy, hát beszoptad. (Persze van erre szegényházi megoldás is, a kibelezett kipufogókkal, kínai sutyurutyu-szelepekkel és más rafinériákkal.) Egy a lényeg: akkor is úgy tűnjön, hogy nagyon mész, amikor vánszorogsz, mert különben puhapöcsnek tartanának.
Mindenki, aki járt már autósport közelében, az tudja: az igazán nagy hang a nagy menéshez jár. Oké, nem halk a versenytechnika, de azért önmagához képest negyvennél rohadtul nincs sok hangja. Csak hát a kertvárosban kevesen tudnák, hogy megvette az aktuális Merci terepjárót, ha nem lenne versenyautós hangja. Igenis, legyen olyan, mint egy Nascar-futam, amikor befordul a tahója a kis utcába. És honnan tudná a gyerek az iskolában, hogy megjöttek érte? Na ugye.
Persze lehetne az is, hogy csak 120 felett van nagy hangja a cuccnak, de akkor 120-szal járnának a kertvárosban az ilyesmire hajlamosak, szóval bizonyos szempontból észszerű kompromisszum ez. Viszont ha már szóba kerültek a szabályok, csendben megjegyezném: az ilyen autók, amelyek gyárilag tudnak ordítani, belül tök csendesek. Vagyis ha piaci eszközökkel szeretném megfékezni ezt a jelenséget (mármint az autóverseny-fílinget negyvennél) csak simán előírnám, hogy ha mondjuk kifelé 100 decibelt nyom a kipufogó, akkor az utastérben is kell lennie minimum 80-nak, kerregjen a tolókerekes váltó, legyen kemény a kuplung, rázzon, mint egy szekér. És kötelezően kapcsolódjon le a klíma. Egy versenyautó ugyanis ilyen – egy pillanat alatt kiderülne, ki a puhapöcs.
7. Élete árán kifordul, majd ezer méteren eléri a 40-et
A végére hagytam a legsúlyosabban érthetetlen közúti viselkedésformát. Előtte egy kis magyarázkodás: akik nem ismernek, akár azt is hihetnék, hogy én egy ilyen poroszos barom vagyok, az udvaromban vigyázzba állnak a fűszálak, ha meghallják, hogy befordulok a sarkon. De nem. Például azt szoktam mondani, hogy az engem nem zavar, ha szabálytalankodik valaki, feltéve ha engem sem sodor életveszélybe – zavarja a rendőrt, nem az én dolgom. Viszont ha valaki megfordul a dupla záróvonalon, legyen már kedves indexelni, mert ugyebár ez ott nem evidens – vagyis legyen tekintettel az embertársaira is. Ennyi, mindenki menjen az útjára és kész.
Így vagyok azzal az esettel is, hogy ha valaki siet, és kifordul úgy elém, nekem meg fékeznem kell, mert nem sikerült annyira megadni az elsőbbséget. Oké, anyázok, de hát ez van: siet. Nem szeretem, de megértem.
Viszont ez az embertípus nem siet sehová. Nem is tudja, hogy kell sietni. Ott lapul a betorkolló utcában a macisajtnál, több száz méterről látod – mire odaérsz, elhiszed, hogy valójában parkol. A kis utcák legveszélyesebb ragadozója ekkor támad!
Igen, kijön eléd. Akkorát satuzol, hogy a kocsiban mindenki lóg az övön.
Sietsz gyökér? anyád!
Hát egy nagy frászt! Megkezdődik az úgynevezett gyorsítás nevű manőver. Most, hogy emberünk már előtted van (mögötted nem jött senki, hisz az már bent lenne a csomagtartódban), megnyugodott. Tizenötnél már hármasban parkettázza az egyhárom tizenhatvét. Nagyjából ezer méteren van meg neki a negyven. Csak hát nincs ezer méter a következő lámpáig. Te pedig nézel, hogy ezért kellett majdnem meghalnod? Persze lehet, hogy vele találkoztál a múltkor a kihalt autópályán, ahol kiugrott eléd a kamion mögül, és tulajdonképpen hálás lehetsz az égnek, mert most picivel messzebb suhant el a kaszás, mint akkor.
Hát ezeket nem értem.
