2021.03.03. 13:39
52 hozzászólás

Az autózásnak csak az egyik vetülete a szabályok betartása, vagy a jó járműkezelés, a rutin. Fontos lenne némi logikát is vinni a dologba, valamint odafigyelni másokra, lejjebb tekerni az egónkból.

Reggel beülök az autóba, elfordítom a kulcsot. Kigurulok a kapun, és becsatlakozok a több millió olyan ember mellé, akik ugyanezt teszik az országban. Nap mint nap. Ez a rutin lehet sokaknak terhes, mások fáradtan indulnak el, megint mások nem érzik jól magukat az autóban. Ez a sok apróság, az egyes emberek kisebb-nagyobb gondjai aztán összeadódva könnyedén túlélőtúrává teszika legrövidebb utakat is. Mert mindig lesznek, akik kisavazott aggyal hömpölyögnek az árral, és gázolnak át mindenen.

sao-paulo-traffic-jam

És itt most nem elsősorban azokra gondolok, akik teljesen nyilvánvaló, türhő-tapló szabályszegésekkel operálnak. Hanem azokra, akiknek fel sem tűnik, hogyan tapossák el a másikat. Nem telik el úgy nap, hogy ne látnék ilyet, vagy ne lennék részese hasonlónak, pedig csak tizenkét kilométer az út az otthonomtól a munkahelyig, majd vissza. Bonyolult közlekedési szituációktól mentes tizenkét kilométer ez. Nagyrészt főútvonal, összesen négy település érintésével. Egy jelzőlámpás kereszteződés, két körforgalom, meg egy parkoló. Mégis kiapadhatatlan konfliktusforrás.

Az egyik ilyen egy rövid egysávos szakaszt érint. Már-már úgy érzem, elő kellene vennem a KRESZ-könyvet, hiszen abban biztosan tételesen az én rendszámom szerepel, mint a jármű, amellyel szemben mindenkinek elsőbbsége van. Nincs ám kölcsönös padkára húzódás. Mintha csak autós orosz rulettet játszanánk: az nyer, aki később rántja el a kormányt. Általában én veszítek. Oké, a másik félnek rendszerint fel sem tűnik, hogy szinte állóra fékezek, és a jobb oldali tükrömmel centizem az útszéli házak kerítését. Ő elfért, na.

Azon már meg sem botránkozom, hogy alig megy valaki észszerű sebességgel : vagy huszonkettővel andalog, vagy hirtelen nyolcvannal áll bele a valagamba, középút nincs. Ezt már nagyjából meg is szoktam. De ahhoz mennyire gyökérnek kell már lenni, hogy a jól belátható hosszú egyenesben pontosan akkor akarjon megelőzni, amikor éppen egy két kerékkel az útpadkán parkoló autó mögé érek. Lehetőleg úgy, hogy minél nagyobbat kelljen fékeznem. Ja, hogy már direkt jó előre indexelni? Fenét se érdekli.

Meg aztán, nehogy már valaki megszabja, hogyan értelmezzék az útburkolati jeleket és táblákat! Ebből a szempontból a körforgalom haladó szintű attrakció. Megközelíteni kétféleképpen szokták: padlógázon, hiszen azé az elsőbbség, aki hamarabb odaér, fékezzen, aki fél. Vagy naaaagyoooon laaaasssssaaannn. Szükségtelenül is megállva, akár jön valaki, akinek elsőbbséget kell adni, akár nem. Ha több autó is megáll, arra azért odafigyelnek, hogy a zebrát nehogy szabadon hagyják. Hogy mi? Ott volt zebra is? Hol? A gyalogos úgyis ráér, ha meg nem, majd kikerül.

Emellett még egy nagyon lényeges dologra oda kell figyelniük a körforgalmakban: nehogy már a többi barom tudja, merre is akarnak menni. Indexelni legfeljebb befelé, de kihajtáskor semmiképpen. És hogy legalább az autó mozgásával  jelezzék, melyik kijáratnál szeretnék elhagyni? Francokat! Végig a bent, majd egy hirtelen, határozott kormánymozdulattal kirántani a kocsit jobbra. Az az igazi, ha legalább hárman-négyen satufékeznek.

Hasonló elvet kell követniük akkor is, ha egyszerűen jobbra vagy balra kanyarodnak. Balra szigorúan az úttest jobb széléről, párhuzamos közeledésre alkalmas szakaszon pedig a szaggatott vonalról. Az a lényeg, hogy közben ne tudjon elhaladni mellettük senki. Az a tuti, ha minél kisebb a kanyarodás íve is: hátha egy picit rá tudják hozni a frászt az elsőbbséget adóra. Úgyse viszik el a lökhárítót, csak ijesztgetnek picikét. Mit is mondott az oktató? Balra nagy ívben? A vonal mellé behúzódva? Az is hülye volt, aki kitalálta! Persze, hiszen a nagy ívben kanyarodás jobbra az igazi. A Corsájából látta, hogy a csuklós Ikarus is így csinálja. Először szépen ki kell húzódni a vonalig, jól kiengedni az orrát, aztán élesen behúzni. Így biztosan elfordul.

Na ugye! Nem is volt olyan hosszú ez a tizenkét kilométer. Beértem dolgozni épségben, életveszélyben talán ha egyszer lehettem, abban a másik két-három helyzetben legfeljebb az autóm tört volna rojtosra. Most már nyugodtan ledolgozhatom a napomat, hogy végül a három autó elé keresztben beálló barom miatt ne tudjak kimanőverezni a parkolóból.

De komolyan, miért vezetünk fogalmatlanul, mindenki mást teljesen figyelmen kívül hagyva?

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.