Mi lesz veled, szerelmem - előadás az autózás átalakulásáról

2021.09.26. 15:54

Nyár se volt még, amikor felkértek tartani egy TEDx-előadást az autózás átalakulásáról. Ezen a ponton még senki se tudta, hogy következő hónapokat hullámzó pánikban fogom tölteni, ahogy próbálom kitalálni, hogy a témáról, amiről a a szívem szerint a végkimerülésbe szónokolnám a konferencia résztvevőit, hogyan lehet lehasítani azt a negyedórát, ami mindenkinek mond valamit, amit magával vihet. Azoknak is, akik féltik, ami eddig volt. Azoknak is, akik félnek attól, ami ezután jön. És azoknak, akik attól félnek, hogy mi lesz, ha minden így marad.

Arra jutottam, hogy nem a világ részletes megfejtését próbálom meg átadni, hanem azt, hogyan jöttem rá, hogy mi az az érzés, ami időnként a torkunkat szorongatja. És hogy mit csinálok vele én. Hallgassátok nyitott szívvel, ahogy én is mondtam, és akkor minden rendben lesz.