Sötét fellegek a napelemek felett: érdemes lesz ezután villanyaautót tölteni?

2022.10.14. 10:20

A rövid válasz hogy nem, de ha hajlandóak vagyunk sokat fizetni érte, akkor igen. A napelemekkel kapcsolatos kormánydöntés alaposan átrendezte a megtérülési számításokat, hiszen aki ezután szeretne ilyen rendszert telepíteni, annak már gondoskodnia kell arról is, hogy eltárolhassa valahol a plusz energiát. Az pedig nem két fillér.

Bealkonyodni látszik azoknál, akik az tervezték, hogy napelemet szereltetnek fel a házukra, hogy enyhítsenek valamelyest az energiaárak növekedésén, netán teljesen kiváltsák a rezsit. A kormányinfon csütörtökön jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy mostantól változik az eddig megszokott és működő rendszer. A villamosenergia-hálózat ugyanis nem bír el több visszatáplálást, így az ezután tetőkre kerülő napelemeket leválasztják a rendszerről, aki ezek után napelemet szeretne, az tartsa meg magának a delejt, vagy használja fel azonnal. Igaz, a Magyar Közlönyben mostanáig nem jelent meg az erre vonatkozó jogszabály, így egyelőre az elmondottakon túl nem lehet többet tudni a változásról.

Aki esetleg nincs tisztában vele, annak itt egy nagyon leegyszerűsített magyarázat arról, hogyan működtek eddig a napelemmel szerelt háztartások. A tetőre feltett napelemek ugyanis nem kizárólag a házat látták el árammal, az általuk megtermelt többletenergiát betáplálták a szolgáltatónak a mostanra telítődött hálózaton keresztül. Ez a felhasználónak azért volt jó, mert így nem kellett gondoskodnia arról, hogy a plusz áramot, amit a napelemek nap közben megtermelnek, tárolja valahol - praktikusan nyilván akkumulátorokban. Aztán évente egyszer elszámoltak a szolgáltatóval, aki a felhasznált és a betermelt áram díjának különbözetét kiszámlázta. Egy jól kitalált és megvalósított napelemrendszerrel ez simán lehetett akár 0 forint is. Na ennek a betáplálásnak lesz vége mostantól. Aki ezek után mégis a napelemek mellett dönt, annak meg kell oldania, hogy tárolja valahol az energiát, hiszen a rendszer éjszaka nem termel, de egy borús őszi-téli napon is megkérdőjelezhető, hogy van-e haszna a sok panelnek a tetőn.

Különösen fontos kérdés ez a villanyautót használók szempontjából. Idehaza jelenleg körülbelül 20 ezer elektromos hajtású autó van forgalomban, hogy a tulajdonosok közül pontosan hányan szerették volna a jövőben napelemről tölteni a kocsit, arról persze nincs adat. A Facebook villanyautós csoportjának hozzászólásaiból azonban kiderül, hogy már megindult a számolgatás: van értelme a friss szabályozás után napelemről tölteni otthon az autót? Sokáig nem kell gondolkozni a válaszon, hiszen valószínűleg a jogszabály bevezetése után teljesen felesleges lesz azért paneleket telepíteni, hogy ezzel kvázi ingyenessé tegyük az autózást. Részben azért, mert aki otthon tölti a kocsit, az jellemzően este-éjszaka teszi ezt. A napelem akkor nem termel egy wattot sem - hacsak nem tároljuk el otthon akkukban a nap közben megszerzett áramot, akkor a kocsit csakis a hálózatról lehet tölteni ebben az időszakban. Csakhogy egy erre alkalmas akkumulátor ára 3-5 millió forint körül mozog: ez gyakorlatilag pont annyi, mint amennyibe egy átlagos 5 kW-os háztartási napelemrendszer kerül anyagárral, munkadíjjal, mindennel együtt. Magyarán a költségek legalábbis duplázódnának, a megtérülési idő ugyancsak, ami így jó sok kérdőjelet vés az ember fejébe azzal kapcsolatban, érdemes-e belevágnia egy rendszer telepítésébe.

hmke-darabszam-560091

Ha egy viszonylag kicsinek számító 2,5 kW-os rendszert veszünk alapul, akkor reálisan nézve ősztől tavaszig körülbelül 120-140 kWh-t tud megtermelni havonta. Az autó aksijának méretétől függően ez alig néhány feltöltésre elég, ráadásul arra is csak akkor - az új szabályozás szerint - ha éppen úgy tudunk tölteni, hogy süt a nap. És lássuk be: egy borús téli napon azért meglehetősen nehéz arra bazírozni, hogy 11-től délután 3-ig biztosan verőfény lesz.

Olvasónk, a napelem-szektorban dolgozó Tamás jelezte, hogy nála mást mutatnak a számítások: szerinte inkább a 240-280 kWh a reális a téli hónapokban is, talán csak a december az, ahol 100 kWh-val érdemes számolni. Az általa csatolt grafikon szerint nyár közepén a legaktívabb a rendszer, akkor akár 2 ezer kWh is lehet a megtermelt energia egy hónap alatt.

Ezek a kérdőjelek pedig már most ott vannak annak a több tízezer ember fejében is, akik jelenleg arra várnak, hogy a pályázataikat és kérelmeiket elbírálják. Ott vannak azoknak a mondatoknak a végén, amik arról szólnak, hogy miért nem lehetett ezt előre látni, amikor befogadták a pályázatokat és kiderült, hogy milyen nagy az érdeklődés? Miért kellett hónapokat, vagy akár egy évet is várni arra, hogy ne történjen semmi, majd jöjjön egy ilyen bejelentés? Mi lesz a cégekkel, amik a napelemrendszerek telepítésével foglalkoztak? A villanyautósok fejében pedig még hozzájön néhány gondolat: érdemes arról beszélgetni, hogy ne szennyezzük a környezetet a közlekedéssel, ha mindig új fékeket raknak az elektromobilitásra? Szóval ha ezek után mégis a napelemek mellett döntünk és nem akarunk pufferakut, akkor nincs más megoldás, nap közben süssünk, fűzzünk, mossunk és töltsünk, mintha nem lenne holnap. Mert lehet hogy eljön az idő, amikor nem is lesz.