Nem az az érdekes, hogy 2009-ben Budapestről indul-e a Dakar, vagy sem. Sokkal izgalmasabb, hogy ha igen, vajon újra csak az adófizetők szívnak egy államilag megtámogatott autósport-ügyön, avagy Baumgartner Zsolti után most végre valami jövedelmező bizniszbe tenyerelünk-e?
Mit hallok az ébresztőóra sercegő rádiójából? Azt a badarságot, hogy a Párizs-Dakar indulópontját kicsiny szülővárosomba, Budapestre akarja telepíteni Szalay Balázs. A jeges kéz akkor markolt végképp a szívembe, amikor megtudtam, hogy a hóbortos terv nem csak messze földön híres dakaros versenyzőnk fejében derengett fel, hanem együtt tervezget vele dr. Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint Demszky Gábor, betonalapokba ágyazott főpolgármesterünk is.
Említett dr. Újhelyi mellesleg együtt volt Szalayval azon a január 5-iki lisszaboni tárgyaláson, ahol Étienne Lavigne, a Párizs-Dakar versenyigazgatója, valamint Gilles Jourdan, a verseny központjáért felelős vezető is részt vett. Ők, ott, együtt, mindenféle szándéknyilatkozatokat aláírtak. Kisember vagyok én kérem, nem értek a magasságos ügyekhez, csak annyit tudok, hogy amikor ekkora fejesek egy asztalnál feszengenek drága zakókban, hörpölik a feketét, és sokat bólogatnak, akkor előbb-utóbb sok közpénz elfolyik. Ami aztán mindenféle ellenőrizhetetlen helyeken landol.
A Párizs-Dakar, ugyebár, tősgyökeres francia sportág. Franciák találták ki, útvonala alapvetően régi francia gyarmatokon át vezet, leghíresebb résztvevőinek nagy része is francia volt. Rendben van, most épp Lisszabon-Dakar, nemrég meg Barcelona-Dakar között kanyargott a verseny. Azonban és deviszont. Egyrészt a gyarmatosítók hajlamosak az összekacsintásra. Másrészt ezek itt mind latinok. Harmadrészt meg Spanyolországból, meg pláne Portugáliából Afrika csak egy ugrás. Inkább, mint Franciaország belsejéből.
Annyira azért még jó vagyok földrajzból, hogy tudjam: Dakar viszont olyan messze esik Magyarországtól, hogy attól akár a Marson is lehetne. Nekünk egy ugrásnyira a Sugár van, meg Albertirsa. És az is biztos, hogy latinok mi nem vagyunk, sőt, egyes apróbb kihágásoktól eltekintve gyarmatosító nemzetnek sem tart minket a történelem. Mi a jó fityfenét keresünk mi a dakaros radarernyőn?
A hír hallatán több, különféle jó magyar adóforintokkal megtámogatott, majd csendben elszenderült, illetve csúfosan megbukott projekt úszott el a szemem előtt. Világkiállítás - ajjaj, micsoda pénzek csobogtak ott előkészítésre! Aztán lett belőle nekünk egy sokára elkészült egyetemi-irodai városrészünk, nem okvetlenül hipergazdaságosan. Meg a 2012-es Olimpiai Játékok Magyarországon - komolyan gondolta vajon azt bárki? De azért ott is kidobódott néhány milliárd. Autós vonalra áttérve kell-e bemutatnunk Baumgartner Zsoltit, (szponzorai: Turizmus Rt., meg az egyetlen, 2003-as hungaroringi versenyén a MOL is), illetve felidéznünk egyszezonnyi Formula-1-es futtatását? Istenem, micsoda vastag betűvel szedett, orbitális lebőgés. Pedig még a gázóra-leolvasó is tudta, hogy nagy bukta lesz nekünk a Zsoltira költött 845 millió forint, csak elfelejtett levelet írni az illetékeseknek.
Persze csak zárójelben: megható, hogy egy haldokló, reménytelen F1-csapatot, a Minardit, a magyar adófizetők pénzéből sikerült megmenteni rövid időre. Ehhez persze magas érdekekre, maffiagyanús üzedelmekre is szükség volt a háttérben.
Korábban felbukkant az autós színen Forró Tamás lánya, Judit, aki ilyen mindenféle Formula-Opel, meg hasonló nóném versenyszámokban indult (és olykor egyébként egész szép eredményekkel célba is ért). Őt Horn Gyulának még úgy vezették elő, hogy az első magyar Formula-1-es pilóta lesz. Aztán a férje balesete után csendben eltűnt. Végül is nem került semmibe.
A valóban ígéretes és tehetséges Kesjár Csabát is megérte volna nyomni, hiszen ő a német Formula-3-ban szép sikereket ért el, sőt, magyarként először F1-es autót is vezethetett (1987, Hungaroring, a nagydíj előtt), de hiába lettek volna benne a szponzorok (az akkori Pepsi és Lehel, tehát nagyrészt állami támogatásról volt szó), Csabánk szegény, nem érte meg első szerződésének aláírását.
De akad, amikor ott az aranyrög a földön, csak le kéne hajolni érte, és felvenni. Ilyenkor a döntéshozókról kiderül, hogy egyszerre szenvednek isiászban és vesztették el húszdioptriás szemüvegüket. Ferjáncz Attilát (most tegyük félre a korábbi pályafutását beárnyékoló mai ténykedéseit) például egész Európában kivételes tehetségű versenyzőnek tartották a hetvenes-nyolcvanas években. Ennek pontos ismeretében, illetve ennek ellenére a magyar állam csak vonakodva tette lehetővé, hogy a Rothmans megtámogassa. Pedig akkoriban is épp kiemelt helyen szerepelt a turizmus. Ó, a sötét komcsi idők.
Ne busongjunk feleslegesen, mert van azért jó példa is. Talmácsi Gábort például most briliáns ötlet támogatni, hiszen jókat megy, sokfelé ismerik, nála biztos helyen van minden elköltött szponzori euró. Igaz, őt meg nem az állam segíti, hanem szemfüles cégek (MOL, Seat, Brokernet, Alerant). Pedig bezzeg vele nem menne veszendőbe a sok adóforint. De Talmával az a baj, hogy motoros, márpedig a tömegeket igazán a négy keréken való száguldás érdekli. Fogni ugyan lehet rajta némi zsét, de nem sokat.
A Hungaroring Formula-1-esítése is rettentő sokba kerül ugyan (évi hárommilliárd forintot bukunk az üzleten a mai napig), de az ország, mint egész, valószínűleg pozitív mérleggel jön ki ebből az üzletből. Kár, hogy rövidesen lejár a szerződésünk, és - ismerve Bernie Ecclestone határtalan mohóságát - nem valószínű, hogy meg tudjuk majd újítani. Úgy néz ki, az állam amúgy is rövidesen megvonja a támogatást a Hungaroring Rt-től , az ezt megneszelő állatkák pedig már rohangálnak a fedélzeten
Erre most jön ez a Budapest-Dakar ötlet. Elsőre nagyon is világkiállítás-szagúnak tűnt. Felderengett a lehetséges, borzalmas licencdíj, az ilyen rendezvényekkel kötelességszerűen vele járó, ungarische - elnézést, hongroise - szervezetlenség, az ordító reklám- és marketinglehetőségek elszalasztása, a felsorakozott raliautókról az éjszaka alatt eltűnő kerekek, keresőlámpák - ahogy az már csak megesik mifelénk.
Pedig a Budapest-Dakar egyik fő célja az lenne, hogy népszerűséget biztosítson az országnak. Azaz: hozzon ide jó sok turistát, lehetőleg újakat, akik azt se tudják, hogy itt vajon oroszul, avagy németül beszélnek ezek a busmanok. Meg az is kívánatos lenne, hogy a versenyzők szájából minél többször hangozzék el - élvezték az ittlétet, milyen jók a kaják, a csajok, minden. De ennek eléréséhez profizmus kell, eltökéltség, összhang. Addigra majd beletanulunk?
Első dühömben felhívtam Simon Pisti barátomat, aki Magyarország két legnagyobb Formula-1-tudora közül az egyik. És mellesleg az autósporthoz is ért, nem úgy, mint én, aki hébe-hóba elolvas valamit. Kultúrember, ezért nem küldött el a véres, lábszagú pokolba a felháborodásommal együtt, de határozottan a tudtomra adta, hogy véleményeink ütköznek. És be kell látnom, van igazság abban is, amit ő mond.
Mert egy: a Hungaroring Rt. Formula-1-es szerződése már 2011-ben lejár, a Dakar rajtlicencét viszont mostanában három évre kötik, ezért a lehetséges legkorábbi, 2009-es Budapest-Dakar után három évvel, azaz 2012-ben még rajta szerepelhetnénk a világ autóverseny-térképén. Egy kis haladék, az is pénz.
Mert kettő: Barcelonában és Lisszabonban 250-300 ezres tömeg tolongott a gépátadásnál és a rajtnál, ami duplája a magyar F1-nagydíj teljes, háromnapi nézőszámának. Ez sok ember. Még véreinket leszámítva is nagyon sok. És mind vesz valamit, lakik valahol, betol az arcába minimum egy paprikás csirkét valamelyik kifőzdében. Amit akár finomnak is találhat. És akkor visszajön jövőre is.
Mert három: januárban semmilyen, televízió számára érdekes, világszerte sugározható autóverseny nem szerepel a programokban. A Dakar mindig az év első versenye. Nyizsnyij-Novgorodtól Acapulcóig ünnepnek számít, amikor eldördül a startpisztoly. Akit tehát marginálisan érdekel az autóversenyzés, a rajtot okvetlenül megnézi. Ön, a kedves olvasó, a kisfia és az anyósa ott vigyoroghat egy midway-i Sony tévé széles plazmaképernyőjén, családjuk mögött pedig az óceánlakó akár megláthatja a gyönyörű Parlamentünket, és amiatt kedvet kap idejönni. Vagy mondjuk a Békásmegyeri lakótelepet, lehet, hogy az is tetszene neki.
És utánaolvastam - az A.S.O., a Dakart szervező cég nem is kér olyan sok pénzt, hogy itt legyen a rajt. Kétmillió euróról, azaz nagyjából ötszázmillió forintról van szó, no meg kormánygaranciák kellenek arra nézvést, hogy a parc fermé, a határig vezető útvonal, a versenyzők épsége garantált legyen. Nem egy nagy vaszisztdasz.
Jönne mondjuk kétszázötvenezer fő - személyenként kétezer forintot kellene fogni rajtuk, hogy bejöjjön a licencdíj, mondjuk kétszer ennyit, hogy a rendőröket, az útrongálást, a takarítást, tehát a járulékos költségeket is kifizessük. Az négyezer per kopf. Húsz százalékos áfával számolva ez azt jelenti, hogy elég fejenként húszezer forintot itthagynia a vendégségbe érkező Dakar-rajongónak, és az állam máris vissza tudja tenni az összes adóforintot abba a bugyellárisba, ahonnan elvette. És egy ilyen versenynél, mint a Dakar, az indulást akár egy hétre is el lehet nyújtani. Addig meg az a sok nép csak kitolja magából azt a nyolcvan eurót.
És így a járulékos hírnév már ingyé' volt. Nem is olyan rossz.
Most már inkább azon aggódom, nehogy az indítás jogáért szintén versenyben lévő Róma, Madrid, avagy Barcelona elvigye előlünk a Dakart. Mert azért akármelyik helyszínről messze könnyebb eljutni Afrikába. Még akkor is, ha 2009-re talán már végig le lehet jutni autópályán Triesztbe.
