A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Volkswagen » Polo (2001-2009)

Polo 1.4 16V, 75 le  

Az ítélet értékelése
4,5(2 db)

NEM embernek való!!!

Szöveges ítélet

0 km-esen vettük. (kerek lámpás) Gondoltuk jobb lesz mint a régi volt (azzal igaz 1 hiba volt csak és azt szerettük, csak a féklámpa kapcsolót cserélték 3-szor egymás után, de aztán jó lett és a 70000 km alatt nem volt vele semmi baj, utánna eladtuk) és ezért döntöttünk az új mellett. HIBA volt, nagyon NAGY HIBA!!! Kezdetben jobb volt, mint a régi Polonk (1997). Igaz csak gyorsulásban, mert a régi hát elég tetű volt, de mit is vár az ember 55 le-től. Ja és ebben van klíma is. A motor egy IPARI SZARRAKÁS!!! Csak a VW van még lemaradva, h. 1,4 benzin és 75 le!!! MUHAHA!!! A konkurencia (bármelyik) alázza! Nagyon elavultak a VW motorok! Az új Passatban is a 2000-es PdTdi is CSAK 8 szelepes és 140 lovas és 320 a Nm-e. Ez kész RÖHEJ!!! Elavult technika! Lépni kéne már! Lomha (előzőhőz képest "rakéta"), mocsok sokat fogyaszt (városban 8 l, ha kicsit nyomom 10-12 l, klímával 9-10 l, ha nyomom 13-14l !! Ez NEM vicc!!! Tényleg ennyit zabál!!!), eszi az olajat (NEM vicc, SZABÁLYOSAN ESZI, és méghozzá a drágábbikat), 20000 km alatt megevett 3 l olajat és méghozzá pont előtte volt szervizelve, a könyvébe bele VAN ÍRVA,h. "1000 km-ként az olajfogyasztás az 1 l-t is elérheti". Ez NEM vicc!! Aki nem hiszi, az nézzen meg egy Polo könyvet. Amúgy a VW-ek HÍRESEK arról, h. a többi autóhoz képest többet fogyasztanak! Ez TÉNY!!! Na meg, h. eszik az olajat! A haverom 13 éves Opelje NEM fogyaszt olajat! Pedig diesel és hajtja elég rendesen, nem kíméli! Én kímélem, babuzsgatom és a hálátlan dögje zabálja a benzint és az olajat! A motor alapjáraton ingadozik! Új kora óta. Leszarom, majd a következő tulaj csinál vele vmit. A fékpedál NYIKOROG, NYÖSZÖRÖG! Alig érek hozzá és ilyen hangokat ad ki. Szervíz, passz nem tudja miért, fogadjam el így. GRRR!!! Az összeszerelés minősége és a felhasznált anyagok ócskák! Minőségen aluliak! A vezető oldali ajtó és a műszerfal (3 helyen) 30000 km után elkezdett zörögni!!! NEM mellék és műúton járok vele, csak főút és pálya! A rádió alatt, ahol a cd váltó helye van, ott az alsó szélén 2 cm szélesen lejött a műanyagról a fekete borítás. Vmi vékony gumiszerű anyaggal van bevonva. Most ott fénylik a fekete műanyag alatta. GRRR!! A középkonzolon eltört a szellőzőnek az egyik rostélya. Szervíz, nem lehet csak egy lamellát cserélni vennem kell új középkonzolt 25 HUF-ért! MUHAHA!!! Vettem bontóban 7000-ért és kivettem egy lamellát belőle és nagy nehezen kicseréltem a töröttet. (léc szállításnál rácsúszott az egyik léc és eltört a bal oldali tartó pöcök) Az ajtón a kárpit qúrvára kopik! Az ülést nem tom úgy beállítani, h. ne fészkelődjek 5 perc után! GRR!!! A hátsó ülések kemények, túl kemények és a háttámla dőlésszöge meredek, még 5 perc utazást sem lehet kibírni hátul. Menet közben nem lehet lehúzni az ablakokat, mert úgy BEVÁG a szél, h. mozgatja a fejtámlákat! NEM vicc! És Torzul a hang az utastérben, nem lehet kibírni, légnyomás szerű alakul ki bent. Ha sokáig hallgatnám tuti dobhártya szakadás lenne a vége. A kormány túl vastag! A kuplungnak rossz helyen van a fogáspontja! A váltó közepes! Méghogy "precíz"! MUHAHA!!! A hamutartó teteje ami lecsukódik, 10-ből 8-szor bellyeb esik mint ahogy kellene neki, nem síkba csukódik vissza. A kesztyűtartó már zsír újjonan sem síkba csukódott vissza. A jobb oldala kijjeb van. Az ülőlap túl rövid, tom nem egy limuzin, de akkor is rövid és kemények az első ülések is. (olvastam több tesztben, h. a kategória legjob ülései a Polonak vannak. MUHAHA!!! Ritka szarok! A festék pattog le magától! Nem győzőm a gyári javító festékkel eltüntetni a foltokat! Az első égőt alig bírtam kicserélni! Szerelő kellett hozzá. Vmiért a hűtőfolyadék szintje is lecsökkent. Aztán utánna töltöttem desztillált vizet. A szervíz hülyének nézett, h. nem létezik, h. fogyott a lötyiből. Ja biztosíték is szállt el 10000 km környékén, és nem 1 hanem kapásból 3. SEMMI extra nincs a kocsiban ami szétcseszte volna. Gyári állapotú! A gumik amivel a kocsit adták (Continental) szarok, 30000 km-nél már elkopott a francba. A régi Polot még Good Year-ral adták, az bírt 70000 km-t!! Ez meg a felét se!
A futóműve és az egész kasztni egyszerűen BORZALOM!!! Ha átmegyek egy fekvőrendőrön 1-esbe kapcsolva, akkor lehet hallani, h. az egész kasztni nyiszeg-nyöszög, h. milyen silány módon van összehányva!
És, h. vmi jót is mondjak róla: EDDIG (HANGSÚLYOZOM EDDIG!) elvitt "A" pontból "B"-be. EDDIG! (de mindig parázok, h. mikor fog az út mellett hagyni)
A VW preztizs márka (MUHAHA), meg minőségi (MUHAHA), meg hasonló baromságok, ezek MIND-MIND HAZUGSÁGOK!!!
A VW NEM auto, NEM embernek való! Egy szar, úgy ahogy van! A gyári rádió KAZETTÁS (mint az őskorban) GRRR!!, a hangja szörnyű, az ára HORRIBILIS!!! Azon az áron amiért ezt vesztegetik, azért olyan rádiót lehet venni ami MEGSZÓLAL (átvitt értelemben)!!! Ha teletankolom a kocsit (első kattanásnál kiakad a pisztoly) és megállok, leállítom a motort akkor HANGOSAN és ZAVARÓAN lötyög benne a benzin kb. 20 másodpercig! Semelyik előző autónknál nem volt ilyen hallható!!!
A szervíz, főleg a Szegedi egy sza.....ás! Ki.... ge.....k! Horribilis áron dolgoznak szarul! Első szervíz 18000 km-nél 65000 ft!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Többet sem viszem oda, majd a szakim szervizeli. Ő nem lopja ki belőle legalább az olajat, nem úgy mint a szervíz! Ha bekapcsolom a klímát, akkor erő tekintetében olyan mint a régi 1000-es Polonk! Kriminálias, h. mennyire tetű lesz és,h. mennyire megugrik a fogyasztás. Klímával a Nm-e annyi, mint a régi Polonké volt! Előzni vele ÉLETVESZÉLYES! Hiába pörgetem szét, akkor is ÉLETVESZÉLYES vele előzni! Röhej ez az 1,4-es motor! Klímával meg.......szépen fogalmazva förtelem! Ha kicsit szemből süt be a nap, akkor a szürke műszerfal úgy tükröződik, h. napszemüveg nélkül nem lehet látni az utat! Ha besüt a nap a kocsiba előlre, akkor nem lehet látni a gombokon, h. be van-e kapcsolva a klíma vagy a belső keringtető! Roh@dt sz@r tervezés!!!

Nem értem, h. úgy általában a VW-ért miért kérnek el olyan horribilis árakat! NEM érik meg! NEM preztizs márka a VW! Csak az akarna lenni! MUHAHA!!! Preztizs márka pl.: Audi, Bmw, Merci, Rolls-Royce, Porsche, Ferrari, Aston-Martin,stb. Nem sorolom fel az összeset. Persze most jö az, h. de hát az Audi VW konszern és a Skoda is. Álljunk meg egy szóra,..... a VW lebutított Audi, a Skoda meg még jobban lebutított VW! Ég és föld közöttük a különbség! Nem lehet őket egy lapon említeni!

Ja és olyan szar az autó (bocs, minden VW), h. a nem gyári riasztót nem lehet hibamentesen beleszerelni. Nem fog úgy működni, mint pl. másik autoban. Nem tudta a szaki a belső térvilágítással összehozni a szerelő, nem élesedik be amíg világít a belső világítás, ezért fél perces késleltetés van. És a csomagtartóval, h. azt is zárja a riasztó 3 napot nyűglődött. Ja, és nem lehet le zárni a csomagtartót kulcsal, ha véletlenül szétmegy a riasztó! GGRRR!!! "Jól" ki van ez találva, h. vegye meg az ember a gyári sz@rt!!! Pedig ÜGYES szerelő, nem ma kezdte a szakmát.

SOHA többet VW! Még ingyen sem!!!

2007.10.21. felvillant a villáskulcs a műszerfalon, ezért olajcsere kellett és szűrők is lettek cserélve. Autószerelőm csinálta és olaj, 3 db szűrő + munkadíjjal együtt fizettem 20.000 HUF-ot!!! NEM Tesco gazdaságos olajat öntöttünk bele és NEM piaci szűrőket tettünk bele, hanem mindenből a legjobbat!

2008.02.03. (42300 km)
10 km után felvillant egy szép sárga HIBJELZŐ lámpa. Leálltam vele 2 óra hosszára (amúgy is meg kellett állnom), utánna kulcs be, indítom és még mindig világít. Hazamentem, állt kb. 1 óra hosszát, mentem vele 28 km-t, utánna megint leállítottam kb. 3 óra hosszára, motor indít és nem világít. Juppííí!

2008.02.04.
Menet közben felgyulladt 3 HIBAJELZŐ lámpa és elszállt MENET KÖZBEN a szervó! "Vicces" egy helyzet volt! Nemsokkal utánna hazamentem, leállítottam, újraindítom és már nem világít semmi és van szervó is. Juppííí!

2008.02.24. (43350 km)
Ismételten kigyulladt két hibajelző lámpa! Az egyik az EPC volt, a másik a szokásos katalizátor hiba lámpája. Letojom, majd abbahagyja a világítást. A szerelő úgyse talál semmi hibát.

2008.03.09. (43850 km)
6000 km-rel ezelőtt volt kötelező szervízen és azóta megevett fél liter olajat!!! AZ AGYAM ELDURRAN!!!!
(A régi Polonk 1 dl olajat NEM evett meg plusszban a 70.000 km alatt míg el nem adtuk!!!) EZ EGY TRÁ....!!!!
A múltkori 2 hibajelző lámpa kigyulladás oka meglett. Szokásos típushiba előjött. Amióta van Polo azóta van ez a hibája. Vagyis, féklámpa kapcsoló! Most nem lett cserélve, mert kiszedte a szerelő, aztán vissza és jó lett, na meg törölte a hibalistát szgéppel a memóból. Ha ismét kigyullad, akkor kapcsoló csere lesz. GRRRR!!! NEM értem, h. a VW, h. nem tudta megcsinálni ezt a típushibát, pedig minimum 20 éve van Polo a piacon, azóta gyártják!!!!

2008.03.13. (44080 km)
A féklámpa kapcsoló elszállt! A bal rendszámtábla világítás elszállt és az egész fém ház SZÉT VOLT ESVE és BE VOLT ÁZVA!!! Ettől égett ki az égő!

2008.05.13. (46323 km)
Ma ismételten elszállt a szervo! GGRR!!!

2008.07.16. (48848 km)
Még MINDIG ESZI az OLAJAT!!!
Rájöttem, hogy mi az a fura cicergés a motortérben. A motor burkolat (műanyag) tetején van még egy keskeny kb. 6 cm széles műanyag amin rajta van a VW jel és a motor köbcentije és az elvált a nagy motor burkoló műanyagtól. Kis műanyag patentok és RAGASZTÓ fogta őket össze, de ez most 4 év és szűk 3 hónap után elvált egymástól!!! A motor járás közben rezegteti ezt a műanyag darabot. GGRRR!!!!

2008.07.18. (48864 km)
NYIKOROG a vezetőülés!!!

A kábelezés iszonyú, h. milyen trehány módon van megcsinálva! A fél kábel köteg kilóg a műszerfal alól! Spóroltak ahol csak tudtak és volt bőr a képükön!
A BENZIN motor hidegen és melegen is hangos!!! Mostmár nem csak rossz úton zörög, cicereg a műszerfal, hanem MINDEGYIK úton! Ha besüt egy kicsit is szemből a nap, akkor nem lehet előre fele kilátni a világosas szürke műszerfal miatt, mert rávetíti a műszerfalat a szélvédőre! Ezért CSAK napszemüvegben lehet vezetni már egy kicsi napsütéstől kezdve!

Ez az autónak nem nevezhető vasdarab, olyan mint egy karácsonyfa!! Rü....em!!!!

Ekkora hulladék vasat!!! Adom el amint tudom!!! És persze, ha lesz olyan madár aki megveszi!

Hibalista

- Nem értem azokat az embereket, akik HIBÁNAK tekintik az égők kiégését! Kérem szépen, a háztartásukban nem szokott kiégni egy égő sem??
- 2 égő kiégett a 3 év és a 37600 km alatt, bumm de "nagy" vmi! Ez természetes jelenség! Ez nem hiba! (Amúgy alapból ritka sz@r égőket tesznek bele. Még ezen is spórolnak! GGRRR!!!)
- 3-szor volt szervízben, mert hibakódokat írt ki! Ja és a zöldkártyánál nem ment át elsőre, sem másodikra a hibakódok miatt,aztán kiütötte a fószer.
- 3-szor cserélték EGYMÁS UTÁN A SZERVÍZBEN a pótféklámpa kapcsolót! (ez típushiba, az előzőnél is cserélték vagy 3-szor)
- 3-szor elszállt a szervo!!! Kb. fél másodpercig volt alátekerve és NEM is tökig!!! (motor leállít, kulcs ki, kulcs be és újraindít! Utánna megjavult!)
- Hibakódokat majdnem havonta ír ki, ez megy pár napig aztán elmúlik. Ezért nem fogok a szervízbe rohangálni. Úgyse nézik át, csak kiütik.
- A motortérben a tűzfal szigetelőjének 2 rögzítő patentja levált és most lóg az a filc szerű anyag.
- A gázpedál mellett jobb oldalt lejött a műanyag burkolat. A TÉPŐZÁR(!!!!!) ragasztása elvált a műanyagtól! H. lehet így vmit megcsinálni, h. a fél műszerfal alsó műanyaga egyben van??!!
- A vezető oldali ajtónál a belső zár felhúzó pöcök leugrott a mozgató fém rúdról miután lezártam a kocsit. Ragasztó nagy nehezen megoldotta a gondot.
- A bal rendszámtábla világítás égő tartó fém része, az egész szétesett és BEÁZOTT!!! GGGRRR!!! Hogy lehet ez???? Épphogy teljesen vízállónak kellene lennie!
- Féklámpa kapcsoló harmadjára (tipikus VW betegség ami van VW! Ez NEM vicc!!! Szerelőm mondta.)
- NYIKOROG a vezetőülés!!!
- Ha esik az eső, akkor felhúzott ablakoknál a bal hátsó (vezető mögötti) ablak iszonyat gyorsan párásodik!!!
- Esőben és, ha lemosom a tanksapka betöltő nyílásánál áll a víz belülről! Az első oldalsó indexeknél a műanyag foglalat alatt áll a víz a résben és az istenért nem akar magától kijönni! A visszapillantó tükrök külső műanyag részénél, ahol csatlakozik az ajtóhoz a résekben alul áll a víz!
- A vezető biztonsági öv tartójában ott bent vmi iszonyat durva hangosan zörög, mint amúgy az egész utastér!
- A műszerfal még hangosabban zörög, mint 20e km-el ezelőtt!!! Várom, hogy mikor esik szét!
- Amikor megmosom, akkor a jobb hátsó ablak fele bepárásodik! Pedig az összes ablak fel van húzva!
-
- FOSTALICSKA!!!

Ide hordtam szervizbe

Porsche Szeged (qúrva drágák és egy szemét mocskos lehúzós banda, olyat is kiszámláznak és kifizettetnek amit ki sem cseréltek) Pl.: Passatnál nem cserélték ki a levegő és pollenszűrőket, CSAK KIFÚLYTÁK vagy LEPORSZIVÓZTÁK (autószerelőm nem akarta elhinni amikor meglátta)
A Polonal meg kiszámlázták, h. tele töltötték az ablakmosót. GRR!! Előző nap töltöttem tele én!!! És 1 l olajat kispóroltak belőle! Híg fost raktak bele, amit nem is csoda, h. zabált!!! (Igaz most a legjobb van benne (Valvoline) és sűrűbb, de ez is fogy!)

Értékelése: 1

Másik szerelő értékelése

autószerelő haverom

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (2) Évjárat 2004
Kényelem (2) Használati időtartam 4 év
Teljesítmény (2) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (2) Vezetett km 50332
Szerviztapasztalat (1) Átlagfogyasztás 8 l
Előző autója? Polo 1.0 8V, 55 le Következő autója? BMW 320d v. 320i (E46) vagy Audi A3 TDI v. 1,8 T (2000-2003)
Ennyire szerette (1) Megérte a pénzét? nem
Verdikt (1.5/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Volkswagen Polo 2001 (2005 - 2006)

További ítéletek (292 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)