Készülök, nincs cécó

2012.09.19. 18:05

Az első Totalcar Trackday márciusban amolyan ismerkedés volt a pályával, lehetőségekkel, nem is a saját autómmal mentem és féltem is, hogy majd lesz őrültködés és kocsi összecsukás, de minden félelmem alaptalannak bizonyult. Fegyelmezett, jól szervezett nap volt és nagyon megkívántam a végére, hogy egy ütőképes autóval gördüljek ki a boxutcából.

Azért sem tudtam arra felkészülni, mert nem sokkal előtte született meg második lányom Panna, egy ideig hanyagoltam az autókat, vékony por lepte be a garázsban a tuninggépet. Szintén ez az oka, hogy erre a pályanapra is csak erős késéssel kezdtem el a felkészülést, amelyhez alapot a korábbi buli adta. Akkor ex-autómmal, a piros Bogárral mentünk, amiben egy körülbelül 90 lóerős motor volt. Nem is a motorerővel volt a baj, hanem a fékekkel, illetve leginkább a puha futóművel. Ezen tapasztalatok birtokában kezdtem felkészíteni az én kék Bogaramat, amelynek közel 150 lóerős motorja már az asztalon várja a beépítést.

A fékekkel nem lesz baj, körben 4 dugattyús Porsche Brembo nyergek vannak, közel 300-as tárcsákon, amelyek egy 944-es S2-esből származnak. Fognak, mint a festék.

Viszont a piros Bogár nagyon himbálódzott a kanyarokban, hiába volt abban is keményre tekert Koni és hiába volt megültetve. Ami utcán már sportosan kemény, pályanapon nagyon puha. Ezért aztán a két hátsó torziós rugót kicserélem erősebbre, ezek kimondottan pályanapra készültek, illetve hot street alkamazásra, jelentsen ez akármit is.

A másik probléma, hogy az erős motor és a kemény futómű azért igénybe veszi az eredetileg 50 lóerős autó kasztniját, ezért toronymerevítő kell előre, valamint hátra egy speciális váltófogó bölcső és egy Cup Brace-nek nevezett, eredetileg a német Kafer Cup versenyautóiban bemutatkozó három csőből álló merevítés, amely a váltótartó villát köti össze a lengéscsillapító tornyokkal. Nekem ilyenem még nem volt, de aki használja, azt mondja, hogy a kocsi minden menettulajdonságán érezhető, még a hirtelen startnál bekövetkező kerékpattogást is megszünteti. A váltót lefogó bölcső pedig megakadályozza, hogy rajtnál és terhelésváltásokkor a váltótartó bakok elszakadjanak, ahogy a váltó ide-oda mozog rugalmas felfüggesztésein.

Ha ez már tavaly meglett volna, rendesen beépítve, akkor Sipos úr Mazdáját a gyorsuláson talán lenyomom, ugyanis ott attól paráztam, hogy leszakadnak a váltótartó bakok, amikor eldobom a kuplungot. Ezért óvatosabban rajtoltam, itt simán meglett volna az a 3 tized... De ez már történelem, már csak néha sírok fel álmomban emiatt.

Most minden szabadidőmben az autó alatt vagyok, van még meló bőven, de kész lesz, legalábbis remélem. Félkész autóval nem megyek, mert úgy járok, mint a szerkesztőségi gyorsuláson, amikor mindenki azzal cikizett, hogy 6500-nál leesett az ékszíj.

Pedig a győzelem lehetősége akkor is benn volt az autóban, most a TC Trackday alkalmával mindennek össze kell állni, nagyon odapirítok. De várom már!

 carrera ban simtechs copy SLOVAKIAring logo-vz2-CMYK--NEW

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.