Négyesi Pál: Az Audi magyarországi története 1914-től (3. rész)

2009.07.31. 13:16

A második világháború után (1946-1989)

 

A második világháborúban a hazai Audi, Horch, Wanderer és DKW állomány nagy része megsemmisült.

A hazai gépjárművek nagyobb részét a magyar honvédség vette igénybe, majd a visszavonuló német hadsereg, illetve a bevonuló szovjet csapatok foglalták le az épen maradt közlekedőeszközöket.

Fennmaradt kimutatások árulkodnak egy-egy jármű sorsáról:

„Iglódi Ágoston, a Nyilaspárt II. kerületi vezetője lefoglaltatta és saját használatra elvitte” - írták egy Horch-ról 1946-ban. Habsburg József főherceg a visszavonuló német csapatokkal együtt távozott Németországba, s gépjárműveit is magával vitte. Fekete Horch limuzinját, csakúgy, mint a többi autóját Regensburgban értékesítette.

A béke beköszöntével megkezdődött a hazai gépjármű-állomány felmérése; majd a javítható roncsok helyreállítása is. Ekkor a földművelésügyi és az igazságügyi miniszter is Horch automobilt kapott. 1948-ban a politikai és gazdasági változás következtében az állami járművek nagy részét leselejtezték, így vélhetően e Horch automobilok is a roncstelepre kerültek.

Az 1948-1949-ben bekövetkezett államosításokat követően az új politikai berendezkedés nem támogatta a magánjellegű autókereskedelmet. Adminisztratív eszközökkel tették lehetetlenné az új-, majd a használtautók adás-vételét is.

Az új automobilok importjával a MOGÜRT, míg árusításukkal az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat foglalkozott. Autóhoz csakis állami szervek, illetve kiváltságos egyének (sztahanovista munkások, 10-gyermekes szülők stb.) juthattak.

E helyzet 1958-tól változott meg, majd a hatvanas évektől kezdve egyre több és több új automobil érkezett Magyarországra – döntően a KGST más tagországaiból. 1964. január 1-én kezdte meg működését a MERKUR Vállalat, s ezzel beköszöntött a gépjármű-előjegyzés 25 éven át tartó korszaka. A reménybeli vásárlóknak évekig kellett várni egy-egy új Trabant-ra, Wartburg-ra, később Zsigulira.

A szerencsésebbek, ügyesebbek és a rendszer kegyeltjei kemény valutáért (márkáért, dollárért) juthattak különlegesebb gépjárművekhez.


A magyarországi személygépkocsi állomány gyártmányok szerint
                   1960       1965        1970        1975         1980          1984
Összesen    31,268    99,395    240,265    579,876    1,013,412  1,344,101
Ebből   
   Audi          0              0            28           464            713          1201
   DKW         422       639           727          671            478            285
   NSU          0             0           734         1021            818            690

Országos személygépkocsi állomány megoszlása típus szerint,
1960. június
DKW Meisterklasse: 384 db
DKW Reichklasse: 11 db
Egyéb: 27 db

1980. december 31.
Audi Super 90:  14 db
Audi 100: 199 db
Audi 60: 151 db
Audi 75-L: 15 db
Audi 80: 289 db
Egyéb: 45 db
DKW F-102: 35 db
DKW F-11: 48 db
DKW F-12: 43 db
DKW F-9: 18 db
DKW F-93: 19 db
DKW Junior DeLuxe:  111 db
DKW Meisterklasse: 148 db
DKW 1000S: 37 db
Egyéb: 19 db

Az egyik leghűségesebb hazai DKW tulajdonos, a Sopronban élő Schöberl Ernő, aki 1969-ben ismerősei segítségével jutott el Nyugat-Németországba. Eredetileg azt tervezte, hogy néhány hónapos munkával képes megkeresni egy BMW 700 vagy egy Fiat 850 árát, de hamar rájött, hogy egy új autó megvásárlása  elérhetetlen álom marad. Barátai tanácsolták, hogy nézzen meg egy akkor kilenc éves, de szépen rendben tartott, 132,000 kilométert futott DKW Juniort, amelyért akkori tulajdonosa 650 márkát kért el.

Schöberl gyorsan beleszeretett az égszínkék, kétajtós Juniorba, s már boldog DKW tulajdonosként tért haza. Itthon azonban kellemetlen meglepetés várta: a kötelező vámelőjegyzési eljárás után 61000 forint vámértéket állapítottak meg, amely egy vadonatúj Wartburg kabrió árának felelt meg. A Schöberl család két éven át fizette a vám részleteit.

A Junior azóta, tehát idén 40 éve a család szolgálatában áll. Hazai DKW szervíz híján a tulajdonos a német nyelvű szervizkönyvből tanulta meg az autó fortélyait. Munkája révén viszonylag könnyebben jutott el külföldre, így Bécsújhelyen tudott alkatrészt szerezni.

A DKW Junior az elmúlt 40 évben további 400,000 kilométert tett meg: kezdetben Schöberl Ernő repülőgép-modellezési hobbija miatt rendszeresen járt a Német Demokratikus Köztársaságban. Később a családdal bebarangolták Európát, majd 1978-tól rendszeres résztvevői hazai oldtimer-versenyeknek.

A Schöberl család azóta több DKW gépkocsit is vásárolt: ifjabb Schöberl Ernő éveken át egy sárga színű DKW Junior-ral „oldtimerezett”, majd a '90-es évek elején Ausztriában bukkant rá egy DKW F800 kisbuszra, amelyet szépen felújított. A legújabb szerzemény egy DKW F7 Meisterklasse, amely egykor az MTA egyik gépkocsivezetőjének a saját használatú autója volt. A négy karika – négy autó harmóniáját hamarosan egy DKW F12 Roadster érkezése bontja meg.

A második világháború utáni hazai autósportban az NSU egyes típusainak jutott szerep. A Magyar Autóklub a '60-as évek elejétől rendezett gyorsasági autóversenyeket. A '60-as évek végén ezeket a rendezvényeket egyre inkább a hegyiversenyek váltották fel, ahol Trabantok és Wartburgok mellett egy-egy BMW 700, Volkswagen „Bogár” és Steyr-Puch is feltűnt. Ezzel párhuzamosan egyre több NSU érkezett az országba. Ezek szervizelésére az állami autójavító vállalat, az AFIT Budapesten, a Váci u 82-84 alatt 1969-ben megnyitotta a hivatalos javítóműhelyt. Emellett természetesen „maszek” szerelők is foglalkoztak NSU-val, akik közül az egykori motorversenyző, Cserkúti László műhelye volt a legismertebb. A Vágóhíd utcai szervízben dolgozott öccse, Cserkuti József is, aki 1966-ban egy, a gyártól kapott NSU TT-vel elindult a Cordatic Ralin.

Cserkuti „Öcsi” végül 1972-től kezdett el rendszeresen versenyezni. „1973-ban megnyertem a hazai túrabajnokságot, 1974-ben pedig a pécsi hegyi versenyen abszolútot egy 1000 cm3-es NSU-val. A következő évben 1150-es, aztán 1300-as autóm volt, mindig NSU, mert nagyon jó kapcsolatban voltunk a gyárral. Az autók „öröklődtek”: amikor én váltottam az ezresről, az ezeregyötvenesre, a bátyám ment a kisebbel, majd amikor én az ezerhármassal versenyeztem, ő az 1150-essel, az 1000-essel pedig Furmen Imre. Az a gép metálkék volt, a bátyámé fehér....”

1976-ban Cserkuti és Furmen Imre megépítették az első magyar kétüléses versenyautót, amely röviden a Spyder nevet kapta. A műszaki alapokat Furmen régi NSU-ja szolgáltatta, amelyre csőváz és műanyag karosszéria került. Az 1300-as benzinbefecskendezős motor teljesítményét új hengerfejjel növelték meg. E járművel Furmen Imre 1980-ig versenyzett. Ekkor már Cserkuti és az NSU kapcsolata is megszakadt – az NSU hazai tündöklése így véget ért.

Epilógus

Bizonyára sok-sok egyéb emlék kíséri a hazai Audik, Horchok, DKW-k, Wandererek és Auto Unionok történetét, hiszen az oldtimer autók szerencsére már hosszú évek óta bemutatókkal, versenyekkel színesítik az új autók életét. Mondhatnánk szerencsére, hiszen ezzel a mai modern autók technikai története is jobban érthető, illetve az oldtimerek műszaki megoldásai bizonyítják az akkori korok zsenialitását. Ezt a kis történelmi visszatekintést is azért volt érdemes megtenni, mert a mai autókereskedők nagy elődeinek életéből számos ma is érvényes minőségi érték bukkant fel, és a ma már archaikusnak ható eredeti tudósítások bizonyítják, hogy Magyarország a múlt században is autóipari nagyhatalomban számított, és ebben központi szerepet töltöttek be az Audi márkái. Az, hogy ez a század második felében másképp alakult már egy másik történet, hiszen a történelem nem csak az autózást és az autókat szeretők életét változtatta meg…

(A történetből kimaradt egy kis autósport-vonatkozás, az 1936-os Grand Prix-ről. Ezt is érdemes elolvasni, itt a link.)