Elő a cihából a pénzt, irány a roncsprémium!

2012.12.05. 16:09
0 hozzászólás

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy országos roncsprémium indul Magyarországon, állami támogatással, az autós szektor felpörgetésére, azt már most lehűteném. A Citroën márka indította be ezt a kereskedelmi akciót, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy vásárlási döntést csikarjon ki az ingadozó magánvásárlókból, illetve a Citroënekhez átcsábítsa, aki még válogat.

Nem butaság ez, bár a sajtótájékoztató kicsit túlzottan arra épült, hogy mennyire felelőtlen és nem biztonságos dolog a 10 évnél öregebb autóval közlekedni, ami részben igaz. De csak részben. Tény, hogy a modern autók mindenféle vezetőtámogató rendszerekkel segítik, hogy a vezető minden körülmények között el tudja kerülni a balesetet, bár csendben jelzem, a tipikus magánvásárló azért ezeket a szerelvényeket, mint a radaros vészfékező, sávtartó, stb., simán kihúzza a bevásárlólistáról. Viszont a modern autó csupaszon is több légzsákos, ABS-es és sokkal biztonságosabb az utascellája (lásd EuroNCAP-tesztek), mint egy tizenéves bármilyen autó.

Ezzel együtt is jól jár, akinek (vagy közeli családtagjának) van egy legalább 90 napja a tulajdonában lévő autó, amivel beballaghat a kereskedésbe, és átadhatja. Sok hasonló akcióval ellentétben a Citroën Hungária csak a bontási igazolásra adja meg a kedvezményt a kereskedőnek, azaz a „bemondok egy rendszámot”-típusú roncsprémiumokkal szemben itt valóban elvégzik a végleges kivonást.

Arra a kérdésre, hogy egy magánvásárló mekkora kedvezményt kap egy jellemző modell árából, ahhoz képest, ha csak úgy besétál roncs nélkül, azt a választ adta Balkányi György a Citroën Hungária ügyvezetője, hogy ez 250-400 ezer forint extra engedményt jelent. Ez a kedvezmény optikailag még jobban feltornászható, ha az ember belemegy a felkínált hitelkonstrukcióba is. Így, ha a listaárhoz viszonyítunk, már milliós az össze, de azért maradjunk józanok.

Az a 250-400 ezer forint a tuti, és ez korrekt összeg is ahhoz képest, hogy többnyire ennyit, vagy még ennyit sem érnek azok a bontószökevény járművek, amelyekre kiagyalták az akciót. A különbség csak annyi, hogy nem kell vergődni az eladásukkal, a bontási igazolás beszerzését, az autó elszállítását és a többi nyűgöt (és költséget) pedig a kereskedő leveszi a kuncsaft válláról.

Balkányi György szerint egyébként az a fő gond, hogy be sem mennek a kereskedésekbe az emberek, noha pénz még lenne, mert az elmúlt időszakban – akármilyen hihetetlen is – nőttek a bankbetétek. Csakhogy a gazdasági bizonytalanság miatt az emberek nem merik elkölteni.  Ezt az akciót részben arra is szánják, hogy benépesítsék a kongó szalonokat, és akkor talán lesz biznisz is.

Azt is elmondta, hogy ezzel nem csodákra számítanak, de akár meg is triplázhatják a magánvásárlók számát egy-egy olyan modellnél, mint a C4. Ebből egy hónapban körülbelül harmincat adnak el, amiből cirka hat darab a magánvásárló, a többi céges. Kis fejszámolással kijön, hogy ezzel 42-re tornászhatnák fel a havi mennyiséget. (Ehhez mérjük tehát a másfél millió tízévesnél idősebb Ez nem sok ahhoz képest, hogy amikor a Citroën Xsara Picasso megjelent, az első hétvégén hatszázat adtak el belőle – tette hozzá Balkányi György, kis nosztalgiával a hangjában.

Természetesen, mint minden akció, ez sem végtelen. Egyelőre január végéig tart, ami segít az ügyfél-jelöltekben kialakítani azt a tudatot, hogy nem árt sietni. Persze akár meg is hosszabbíthatják, ha bejönnek a várakozások. De ez még a jövő, nézzük inkább a jelent, íme a sajtóközlemény.

IGAZI „RONCSPRÉMIUM” A CITROËNTŐL

A Citroën igazán hiánypótló, és Nyugat-Európa számos országában nagy sikert aratott kezdeményezést indít: 2012. december 1-én indult AUTÓCSERE-PROGRAMJÁBAN nem csupán magánszemélyek számára kíván valós lehetőséget biztosítani új autó vásárlására, hanem arra is rámutat, hogy a nagyon régi, nem kielégítő műszaki állapotú autók komoly baleseti kockázatot hordoznak, és környezetterhelésük is jelentősebb, mint a modern technológiával szerelt új modelleké.

A Citroën Autócsere Program olyan komplex ajánlat, amellyel a Citroën elérhető közelségbe hozza az újautó-vásárlást, és a lecserélt, öreg autó megsemmisítéséről is gondoskodik.

2012. december 1-től bármely magánszemély több mint 1.000.000 Ft kedvezményben részesül új Citroën C3, C3 Picasso, C4 vagy Berlingo személygépkocsi vásárlásakor, amennyiben legalább tíz éves használt autóját megsemmisítésre leadja valamelyik magyarországi Citroën márkakereskedésben. A kedvezményt 4 év garancia teszi teljessé. (Az akció minden részletre kiterjedő leírása a www.citroen.hu honlapon található meg.)

Mit jelent ez számokban ?

Ügyfelünk kiválaszt egy C3 1.1 Tendance modellt, melynek listaára 3.400.000 Ft. Ha úgy dönt, hogy részt vesz a Citroën Autócsere Programjában és megsemmisítésre leadja legalább tíz éves autóját, új autója vásárlásához 1.300.000 forint kedvezményt kap. Így tehát az eredetileg 3.400.000 Ft-os új C3 1.1 Tendance-hoz már 2.100.000 Ft-ért hozzájuthat.

Ha C4 VTi 95 Tendance-ra esik az ügyfél választása, a 4.759.000 Ft-os listaárú modell – a Citroën Autócsere Program keretében – 2.990.000 Ft-ért vásárolható meg.

Valóban RONCSra adunk „prémiumot” ?

Igen. A kedvezmény ugyanis csak akkor vehető igénybe, ha az ügyfél – vagy közeli hozzátartozója – hivatalos megbízást ad az öreg autó megsemmisítésére. Azaz teljesen kizárt, hogy a használt autót bármilyen módon tovább értékesítsék. A megsemmisítendő járművet a márkakereskedő felelőssége az átvevő helyre eljuttatni, és a bontási átvételi igazolást az ügyfélnek átadni. Ezzel a márka és a márkakereskedő a megsemmisítés teljes folyamatának bonyolítását átvállalja az ügyféltől, akinek feladata csupán a roncs beszállítása, illetve a bontási igazolás átvétele marad.

A CITROËN AUTÓCSERE PROGRAM keretében átvett, megsemmisítendő autók leadása

  1. A márkakereskedő az átvétel során ellenőrzi az ügyfél tulajdonjogát (forgalmi, személyi igazolvány, lakcímkártya);
  2. Az ügyfél aláír egy megsemmisítési meghatalmazást a márkakereskedőnek, és átadja a megsemmisítendő autót, annak forgalmiját és törzskönyvét;
  3. A márkakereskedő a megsemmisítendő járművet eljuttatja a CAR-REC átvevőhálózatának tetszőleges pontjára. A CAR-REC átvevőhálózatának naprakész listája mellékletben;
  4. A márkakereskedő átveszi a bontási átvételi igazolást a CAR-REC átvevőhelyén;
  5. A bontási átvételi igazolást, a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet a márkakereskedő visszaadja az ügyfélnek. Ezután tudja az ügyfél a végleges forgalomból történő kivonást intézni az okmányirodában.

 

Miért fontos a leadott autók megsemmisítése?

A magyar gépkocsipark átlagéletkora több mint 12 év, és ez a szám egyre csak nő. A forgalomban részt vevő autók egyharmadának nincs érvényes műszaki vizsgája, és itt még nem beszélünk azokról a járművekről, amelyek ugyan levizsgáztak, de objektíven tekintve nem közlekedhetnének. Mindez egyrészt jelentős környezeti terhelést okoz (hiszen a nem megfelelő állapotú autók üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is magas), másrészt pedig nagyon komoly baleseti kockázati tényezőt jelent.

Fontos szempont az is, hogy az autóipar folyamatosan, nagy sebességgel fejlődik. A 10-15 évvel ezelőtt használt anyagok, technológiai megoldások, biztonsági berendezések a maiakhoz képest elavultak és sokkal kevésbé biztonságosak. Ha az átlagot tekintjük: 15 évvel ezelőtt egy kiskategóriás autóban egyetlen légzsák volt csupán szériafelszereltség, míg az ABS felára az autó árának 10%-át tette ki. A mai CITROËN C3-asban szériatartozék az ABS, a vészfékezés-rásegítő, az elektronikus fékerő-elosztó, a 4 légzsák, a gyerekzár és a pirotechnikai övfeszítők.

Minden autós és gyalogos közös érdeke, hogy a cserére megérett öreg autók ne vegyenek többé részt a közlekedésben, és adják át helyüket a modernebb, biztonságosabb technológiáknak.

A PSA Peugeot Citroën Csoport környezetvédelmi stratégiájának kiemelt eleme, hogy legális, racionális és a körülményekhez képest környezetkímélő mederbe terelje a forgalomból kivont roncsok elhelyezését és újrahasznosítását. A ma forgalomban lévő CITROËN modellek – tömegükre vetítve – 95%-ban újrahasznosíthatók, ebből 85% anyagában közvetlenül újra felhasználható. A forgalomból kivont gépkocsik gördülékeny kezelését segítik elő azok a koncepcionális megoldások, amelyekkel például könnyen leereszthető a motorolaj vagy egyszerűen kiszerelhető az akkumulátor. A tervezők arra törekednek, hogy minél több homogén anyagból készült alkatrész kerüljön az autóba. A műanyag alkatrészek tervezésekor a lehető legkevesebb fajta műanyagot használják, és minden darabot anyagjelzéssel látnak el, hogy szétszereléskor könnyen osztályozhatók legyenek.

A CITROËN márkaszervizek oly módon igyekeznek segíteni ezt a folyamatot, hogy – természetesen – betartják a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó valamennyi jogszabályt, valamint naprakész információval szolgálnak ügyfeleiknek a hozzájuk legközelebb található regisztrált bontókkal és roncsátvevőhelyekkel kapcsolatban.

 

Miért érdemesebb új autó vásárlásába fektetni ?

  • A Citroën Autócsere Program  az új autó mellé 4 év garanciát kínál.
  • A legmodernebb technológiával készülő új motorok fogyasztása és CO2-kibocsátása természetesen alacsonyabb, mint a több éves, sokat futott, adott esetben nem kímélő üzemmódban használt autók. Karbantartásuk is nyilvánvalóan sokkal olcsóbb: gondoljunk például arra, hogy egy idősebb autó akár négyszer-ötször több motorolajat fogyaszt, mint egy új modell.