Megoldás minden villanyautó problémájára?

2016.07.25. 11:36

Egyre gyorsabb ütemben fejlődik az elektromos autókban használt akkumulátorok kapacitása, némi kompromisszummal már egy Bécs-Budapest távolság is letudható egy töltéssel. A probléma mégsem ez, hanem a lassú töltés: amíg egy benzines vagy dízel autó pár perc alatt teletankolható, addig az akkuk felpumpálása legjobb esetben is minimum fél órán át tart, és gyakran ennyi idő alatt sem lehet elérni a teljes kapacitást. Az ABB gyorstöltője erre kínál megoldást, a rendszert először a Genfi tömegközlekedésben próbálják ki: az elektromos városi buszok akkumulátorait mindössze 15 másodperc alatt képesek 600 kilowattnyi villanyárammal feltölteni az erre felkészített megállókban. Íme az ABB közleménye:

   

Az ABB nyerte az áttörést jelentő 15 másodperces gyorstöltő technológia első jelentős nagyságrendű megrendelését, amellyel Genf tömegközlekedését kívánják CO2-mentessé tenni

2016. július 25. – Az ABB nyerte el a Transports Publics Genevois (TPG) – genfi tömegközlekedési vállalat – és a svájci székhelyű HESS autóbuszgyártó cég összesen 16 millió dollárt meghaladó értékű megrendelését 12 db teljes mértékben elektromos árammal hajtott TOSA busz (Trolleybus Optimisation Système Alimentation) (ún. „e-busz”) gyorstöltő és fedélzeti elektromos járműtechnológiájának szállítására. Ezek a buszok a 23-as vonalon, Genf reptere és elővárosa között fognak közlekedni. Az e-buszok forgalomba állítása nyomán a jelenleg használt dízelmotoros autóbuszok károsanyag-kibocsátásához képest évente akár 1000 tonnával kevesebb széndioxid kerülhet a levegőbe.

Az ABB 12 db gyorstöltő állomást szállít és telepít a városi területen áthaladó autóbuszjárat útvonalán, ezenkívül három végállomási és négy darab garázsban elhelyezett busztöltő állomást is kiépít. Ez a rendszer lesz a világ leggyorsabb villámtöltő csatlakoztatástechnikai megoldása, hiszen 1 másodperc sem kell ahhoz, hogy a busz rákapcsolódjon a töltőpontra. Ezt követően a fedélzeti akkumulátorok 15 másodperc alatt töltődnek fel 600 kW elektromos energiával az arra kijelölt megállókban. A buszjárat végállomásain további 4-5 perces gyorstöltés elegendő az akkumulátorok teljes újratöltéséhez. Ezt az innovatív technológiát az ABB svájci mérnökei fejlesztették ki.

„Büszkék vagyunk erre az áttörést jelentő technológiára, amellyel a magunk részéről hozzá kívánunk járulni Genf csendes, és a káros anyagok kibocsátásától mentes városi tömegközlekedésre vonatkozó jövőképének megvalósulásához. Technológiánk modellértékű megoldást kínál a jövő városi közlekedése számára, és visszaigazolja az élhetőbb világot szolgáló fenntartható mobilitásról alkotott elképzelésünket – állítja Claudio Facchin, az ABB Power Grids Divíziójának elnöke.” – Next Level stratégiánk részeként cégünk elkötelezetten törekszik olyan vevőorientált megoldások és technológiák kifejlesztésére, amelyek elősegítik a környezetterhelés csökkenését.

A 23-as vonalon üzemeltetett TOSA rendszer kiépítésére vonatkozó döntés azután született meg, hogy az e-buszok próbajáratai egy ideje már hibamentesen közlekedtek a genfi repülőtér és a város kiállítási központja, a Palexpo között. A 23-as járat útvonala némileg módosulni fog, hogy az újonnan épülő Praille-Acacias-Vernet elővárost is érintse, ahol 11000 lakás és mintegy 11000 munkavállaló számára elegendő területű irodahelyiség fog létesülni. A rendszer 2018-ra tervezett teljes beüzemelését követően a nagy befogadóképességű csuklós buszok tízpercenként indulnak majd mindkét végállomásról a csúcsforgalmi időszakban. A járat naponta tízezernél is több utast szállíthat, és a dízelmotoros autóbuszok kiváltása TOSA e-buszokkal nemcsak a zajterhelést fogja csökkenteni, hanem az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is.

A HESS-től kapott megrendelés részeként az ABB 12 darab, egybeépített vontató és kiegészítő áramátalakító egységekből, tetőre szerelt akkumulátor egységekből, energiaátadó rendszerekből (ETS), továbbá állandó mágneses vontató motorokból álló erőátviteli megoldást biztosít a buszokhoz. A járatok megbízható, hatékony és biztonságos üzemeltetése érdekében mindkét szerződés ötéves karbantartási és szervizelési kötelezettséget ír elő.

„A TOSA rendszer kiépítése a 23-as vonalon a közös jövőképpel rendelkező, és arra áldozni kész állami és magánszektorbeli szereplők együttműködésének gyümölcse. Ez az innovatív projekt a jövő közlekedése felé nyit utat azzal, hogy fenntartható és környezetbarát tömegközlekedési megoldást kínál, mely közösségünk jólétét szolgálja” – fejti ki Luc Barthassat, Genf városának közlekedésért és környezetvédelemért felelős állami tanácsosa.

Genf a világ legfontosabb városainak egyike, elismerten a diplomácia egyik globális központja, ezenkívül pénzügyi, technológiai és innovációs központ is. Mindezek mellett közkedvelt idegenforgalmi célpont, ahol kiemelkedően magas az életszínvonal. Ez az a város, ahol a legtöbb nemzetközi szervezet képviselteti magát, az olyan hatalmas intézmények globális központjait is ideértve, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.

Az ABB egy sor olyan technológiát kínál, amelyek a közlekedés fejlődését szolgálják, legyen szó vasútról, metróról, elektromos buszokról vagy más járművekről. A közlekedés és annak infrastruktúrája a közműágazat és az ipar mellett a harmadik olyan megrendelői csoportot alkotja, amelyet az ABB tömegesen szolgál ki. A fenntartható közlekedés az ABB Next Level stratégiájának egyik kulcsfontosságú területe.

Az ABB idén ünnepli, hogy jogelődje épp 125 éve jött létre Svájcban, és a közlekedési ágazat, ezen belül is a vasúti közlekedés aktív szereplőjévé vált, aminek egyik legújabb példája, hogy a nemrég átadott 57 km hosszú Gotthard-bázisalagút – a világ leghosszabb vasúti alagútja, amely az Alpok alatt húzódik – energiaellátása és szellőztetése ABB-technológiák alkalmazásával történik.