Visszatértek a vásárlók a használtautó-piacra

2020.06.18. 12:41

Azt már a hétfőn kiadott közleményből tudjuk, hogy megint egyre öregebb autókat vesz a magyar, a JóAutók.hu csütörtöki rövid elemzéséből pedig az is kiderül, hogy mégis mennyit. Az április mélypont után a május már erős volt. Egy járványhelyzethez képest mindenképp, de a tavalyi adatoktól sem maradtak el drámaian a számok - írják a Datahouse adatai alapján. 

Visszatértek a vásárlók a használtautó-piacra

Májusban már csak 14 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbi forgalomhoz képest.

aaa 1

Májusban mintegy 60 ezer használt autó cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, ami csupán 14 százalékkal marad el a 2019 májusában tapasztalt 69 400-as szinttől– derül ki a DataHouse ma közzétett előzetes adataiból.


A kijárási korlátozás megszüntetésének és az egyéb járványügyi intézkedések enyhítésének hatására látványosan megugrott a forgalom a hazai használtautó-piacon – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Májusban 45 százalékkal több személyépkocsi-átírást regisztráltak, mint áprilisban, részben a korábban elhalasztott adásvételek pótlásának hatására. A piaci mélypont áprilisban volt, az ekkor regisztrált 41 200 tulajdonos-változás 38 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbi szintnek.


A JóAutók.hu május utolsó harmadában végzett felmérésének adatai már egyértelműen utaltak a piaci visszarendeződésre. Addigra az autókereskedések 99 százaléka már teljes munkaidőben üzemelt, a felmérésben részt vevő potenciális vásárlóknak pedig a háromnegyede ekkor már nem, vagy csak alacsony kockázatot látott abban, hogy meglátogasson egy autókereskedést.


A most közzétett adatok szerint az év első öt hónapjában mintegy 292 ezer személyautó cserélt gazdát Magyarországon, szemben a 2019 januárja és májusa közötti időszak 326 ezres volumenével. A JóAutók.hu várakozása szerint – amennyiben a koronavírus második hulláma nem szól közbe – az éves szintű lemaradást a piac akár 5 százalék alá is ledolgozhatja, ehhez mintegy 770 ezer tulajdonosváltás szükséges éves szinten.