Hidegre érzékeny Kadett

2002.12.13. 10:31

Ha írsz egy motor gyártási kódot és egy porlasztó típust, konkrét ötleteket is tudok adni. (Ezt más is magára veheti, a szerk.)
Mindenesetre nem árt kitisztítani a porlasztót, különös kegyetlenséggel az alapjárati rendszer és fúvóka iránt! Ellenőrizd a porlasztótalp tömítést és a szívócsonk-hengerfej közti sortömítést.

Üdv doki!
Épp most olvastam a rángatós Kadettről és nagyon ismerős volt a hibajelenség.
Az én 1984-es, 1.3-as D Kadettem is ezt produkálta. Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha tanulságosnak találja valaki. Eleinte csak néha és rendszertelenül hagyott ki, majd ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre sűrűbben lehetett ezt tapasztalni. Sajnos a hibajelenség soha sem akkor jelentkezett amikor vizsgáltuk, ezért mi is csak találgattunk, a szerelő pedig semmit sem talált hibásnak. Végül kiderült, hogy a hiba okozója az egyik gyertyakábel volt. Meg volt szakadva, de ezt nem lehetett kimérni. Csak akkor tudtuk lokalizálni a hibát, amikor már annyira elégett a kábel belső ere a szakadásnál, hogy már alig vezette át az áramot, így a kábel végén annyira pici volt a szikra, hogy az a gyertyának már nem volt elég. Ekkor már nagyon gyakran kihagyott a gyújtás.
Érdekes módon, hideg motornál alig volt tapasztalható a hiba (valószínűleg a kábel hőtágulása miatt). Eleinte a trafóra is gondoltunk, mert sötétben lehetett rajta látni apró kis szikrákat a tekercs és a vasmag között, de valószínű, hogy ezek csak kapacitív úton kerülnek ki, és teljesen normális.
Egyszóval én is a kábelek cseréjét javasolnám (gondolom, a portalanításon már túl vannak).

Van azonban egy másik problémám, amire eddig senki nem tudott megoldást. Nagyon érzékeny a motor a hőmérsékletváltozásra. Ha melegen beállítok egy jó alapjáratot, akkor pár perc hűlés után nem képes azt megtartani és leáll a motor. Ha langyos motornál állítok alapjáratot, akkor meg üzem közben nagyon magasra emelkedik az alapjárati fordulatszám. Jelenleg az van, hogy ha már pár percet állt a motor akkor indítás után egy kicsit rá kell húzni a szívatót, amit fél perc múlva vissza is lehet tolni. Én ennyire hőérzékeny motort eddig még nem láttam. Ha van ezzel kapcsolatban valami tipped, azt szívesen fogadnám.
Előre is köszi!
Golyó

Köszi a beszámolót.
Ha írsz egy motor gyártási kódot és egy porlasztó típust, konkrét ötleteket is tudok adni. Mindenesetre nem árt kitisztítani a porlasztót, különös kegyetlenséggel az alapjárati rendszer és fúvóka iránt! Ellenőrizd a porlasztótalp tömítést és a szívócsonk-hengerfej közti sortömítést. Ha semmit sem találsz. kösd ki a kartergáz csövet a légszűrő házból, tedd félre és így is próbáld ki. Elképzelhető ugyanis hogy a leállítás után felgyülemlett kartergázt kell feldolgoznia a motornak, (elégetni) emiatt áll be egy fél perc után csak az alapjárat.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és ha olyan a hiba akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A Totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól, japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.