Peugeot 206 ékszíj II, Dacia féltengely

2001.04.10. 09:41

A klímás, szervós 206-os Peugeot két hetes korában egyre hangosodó ciripelő, az ékszíj csúszásához hasonló, de attól azért eltérő hangot adott. Görgőcsere és lezsírzás után a legutóbbi próba a hosszabb ékszíj befeszítése volt, más elvezetéssel, hogy a generátoron nagyobb felfekvés legyen. Vajon el kell-e fogadnom, hogy ugyanazzal a hibával hatodszor viszem az autót szervizbe?

Kedves Mester!
Egy 1996-os 110 ezer km-t futott Peugeot 406 1,9 turbodiesellel kapcsolatban kérnék eligazítást.
1. A fordulatszámmérő rendszeresen beakad kb. 1800-nál, aztán néha minden apropó nélkül kiakad. 120 feletti sebességnél pedig szép lassan visszakúszik a 0-ára. A márkaszerviz nem tudott érdemben hozzászólni, természetesen az óra komplett cseréjét ajánlották, ami kb. 30 ezer lenne. A fordulatszámmérő mellett lévő üzemanyagmérő pedig időnként teljesen kitér jobbra, azaz a full fölött ameddig csak bír, és az is egyszer csak visszaesik. Ami érdekes, hogy megfigyelésem szerint amikor az üzemanyagmérő ezt produkálja, a fordulatszámmérő mindig rendesen működik. Van ötleted?
2. A gyári központi zár az egyik ajtónál zárás után 1-2 másodpercig berregő hangot ad. A szerviz szerint "ez ilyen". Tényleg így kell ennek lennie?
3. Tankolásnál a "pisztoly" rendszeresen "visszaüt", egyetlen állás van (mégpedig amikor a "ravasz" északkelet felé néz), amikor a pisztolyt magára lehet hagyni. A szervizben állítólag már átfújták a szellőzőcsövet, de a helyzet nem javult. A tanksapka kis ajtaja pedig csak sokadszori próbálkozás után nyitható (ezt belülről kell kezdeményezni), mit lehetne tenni vele?
4. A szivargyújtó halott. Benyomom, nem ugrik ki, más fogyasztóra sem reagál, szóval nincs benne áram. Hogyan lehetne visszalehelni?
5. Elég gyengus a kocsi fűtése. Akkor sikerül bemelegíteni az utasteret, ha belső keringtetést is használok, de pl. a műszerfalon lévő bal szellőzőből akkor sem jön semmi. Egyébként a motor a hőmérő tanúsága szerint a nyári nagy melegek és dugóban ácsorgások kivételével sosem megy 75-80 fok fölé. Ez így normális, ill. összefügg a gyenge fűtéssel?
6. És végül: tempósan, de kíméletesen autózom, a kocsi vegyes használatban kb. 8,5 litert eszik. Úgy tudtam, a dízelt többek közt azért szeretjük, mert takarékos. Hát ez nem tűnik kevésnek. Mi a véleményed? Bocs a sok és esetleg pimf egyszerű kérdésért, de zöldfülű vagyok.
Üdvözlettel: Géza

1. Egy lelkiismeretes autóvillamossági szerelő szerintem ezt a hibát orvosolni tudná. Valószínűleg érintkezési hiba, esetleg valamelyik testkábel nem megfelelő működése okozza. Ha mégis a műszer a hibás, ki kell szerelni, és elvinni a Bp. XIII. ker. Alig u.-ba, ahol egy Haudek nevű úr foglalkozik autómérő műszerek javításával hosszú évek óta eredménnyel.
2. Az említett központi zármotort ki kell szerelni, megtisztítani, mechanikáját megolajozni és valószínűleg a csere mellőzésével elhárítható ez a jelenség. (Autóvillamossági szerelő)
3. Ennél a típusnál tényleg problémás a gyors tankolás, a tankhoz levezető cső erős íveltsége miatt. Azért azt a szellőző csövet én még egyszer megnézném, tényleg tiszta-e. ?
4. Autóvillamossági szerelő.
5. Termosztát csere után a kocsi el fogja érni az üzemi hőmérsékletet, és a fűtés "megjavul". Az ominózus szervező csövet a műszerfal alsó megbontása után meg kell vizsgálni nincs-e lecsúszva a fűtőradiátor házáról.
6. Városi fogyasztás nem igazán mértékadó egy kocsi életében, mert nem mindegy, hogy az a városi 100km a nap mely időszakában, és a város melyik helyszínén kerül a gépkocsiba (CSÚCSFORGALOM!). Ha az országúti fogyasztása rendben van, akkor érdemes a vezetés technikában is önkontrollt végezni. Egyébként egy 1.9 TD motortól ez nem igazán horror fogyasztás, mert azért tekintélyes méretű és súlyú karosszériát cipel. Esetleg, ha erős gyorsításkor sűrű fekete füst jön a kipufogón, érdemes olyan szervizbe vinni, ahol értenek komolyabban a diesel motor és az adagoló beállításához. Tudomásul kell venni azt a tényt is, hogy a motor turbó feltöltője nem csak teljesítmény többletet, de magasabb fogyasztást is okoz.


Kedves Doki!
Február 9-én írt kérdésemet módosítanám kicsit, várom válaszát!
Novemberben vásároltam 1.4-es, klímás, szervós 206-os Peugeot-ot. Két hét után egyre hangosodó ciripelő, az ékszíj csúszásához hasonló, de attól azért eltérő hang jelentkezett.
A szervizben ékszíjcsere, újabb két hétig rendben, majd ismét a hang. Ékszíjfeszítő görgő kenésével néhány napig ismét csend, de aztán újra minden a régi. Következő próba az ékszíjfeszítő teljes cseréje, de 1 hét után megint jelentkezik a hang.

A szerviz szerint több (?) klímás 206-os is küzd hasonló hibával, a probléma megválaszolása közérdekű lehet. Legutóbbi próba a hosszabb ékszíj, más elvezetéssel, hogy a generátoron nagyobb felfekvés legyen. Februárban itt tartottam, és a rovatban a hosszabb ékszíj káros hatásaira kérdeztem rá, de azóta már más a helyzet:
A hang kb. 1000 km után ismét előjött, immár dühödten mentem a szervizbe, garancia ide vagy oda, a Peugeot nem ezt ígérte.

A szervizben továbbra sem akartak a pénz visszafizetéséről, vagy új autóról hallani, folyton a Peugeot Hungária műszaki tanácsadóját hívták. Új megoldás: legyen az ékszíj 1 centivel rövidebb, hogy "beálljon a 110-es feszesség" Az autó átvétele után egy nappal előjött a hang, de csak nedves időben, pocsolyák után pár pillanatig. Ezt jeleztem a szerviznek, de azt kérték hozzam vissza, ha majd állandóan csinálja. Azóta nem csinálta.

Kérdéseim talán már nem annyira a műszaki, mint a jogi természetűek:
Meddig kell még ezt csinálnom? Van-e lehetőségem jogorvoslatra, el kell-e fogadnom, hogy ugyanazzal a hibával hatodszor viszem az autót szervizbe? Egészen bizonyos, hogy az ékszíjfeszítő görgő zenél, miért gondolják, hogy az ékszíj cserélgetése segít? Az autó klímás, mi köze lehet az egészhez a klímának?
Nagyon várom segítségét, üdv: Danyi József

Jogi problémákkal ugyanezen honlapon tanult, és dörzsölt ügyvédünk foglalkozik. (Ezért lehet nekem is nagy a szám!) Én az ön helyében nem ugyanazt a szervizt ostromolnám, ennyi idő után is hiába!
Miért nem látogatja meg személyesen a Peugeot Hungáriát, és a szervizszámlákat az asztalra téve kérje a hiba soron kívüli elhárítását. Javasoljanak ők egy szervizt, ahol el tudják hárítani ezt a hibát.
Ha a gond ezután is jelentkezik, (illetve ők sem tudnak olyan helyet ahol elhárítják véglegesen) akkor gondolom nem lesz akadálya a kocsi cseréjének, vagy más megoldás keresésének. Érzésem szerint az ön által eddig felkeresett szerviz nem járt el úgy, ahogy egy garanciális javítás esetében, szinte új autónál ez elvárható lenne.
Teljes mértékben jogos az igény, hogy ennyi pénzért vásárolt új autó esetén a garanciális problémák ne a Grimm mesekönyvből legyenek megoldva.


Hello Doki!
Van 1 szívemhez nőtt jószágom, egy 1981-es Daihatsu Cuore (547ccm-es motorral). A gond vele az utóbbi időben az, hogy ha hosszabb ideig (>10 sec.) gurulok vele motorfékkel, a kuplung benyomása után le akar állni. Szemfülesen, hirtelen gázfröccsel ez megakadályozható. Egyébkent az alapjárata stabil.
Üdv Zsolti

Vagy az alapjárati rendszer részleges dugulása, vagy az alapjárati CO érték túl alacsonyra történő beállítása okozza a problémát. Valószínűleg egy porlasztó tisztítással, beállítással megszűntethető a hiba.


T. Doki!
Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor kell vezérműszíjat cserélni egy autón (csak a km számít, vagy a kora is)? Van egy 1993-ban újonnan vásárolt benzines VW-m, amely igen keveset futott,- tehát a múltja garantált. A 60 ezernek a közelében sem jár.
A márkaszervizt régebben már kérdeztem, akkor Ők azt válaszolták, hogy ráér majd 60 ezernél.
Szeretnék egy megnyugtató tanácsot egy profi szakértőtől.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Kovács Gábor

Igen, a 60000 km intervallum a reális, de mivel a szíj anyaga gumi, és ez az anyag öregszik is, 5 évenként akkor is ki kellene cserélni, ha közben a gépkocsi nem is közlekedik.


T. Doktor Úr!
Dácia féltengely betegségem van. Tavaly nyáron cseréltettem ki az egyiket, majd pár hónap múlva a másikat. Sajnos felújítottat sikerült vennem 4 hónap garanciával, mert a boltosok szerint a román új sem jó, és még drága is.
Azóta már a második garanciás cserén vagyok túl a felújítottból, de pár km után mindegyik olyan, mint amikor a cserének nekivágtam. Most már nagyon bosszant, és még így is költséges.
Sok helyen érdeklődtem azóta, de csak felújítottal foglalkoznak, attól azonban elment a kedvem.
A tanácsát szeretném kérni:
- igaz e a román újról a vélemény, érdemes e azt venni( az eredetit 65 ezernél cseréltettem ki),
- a nyugati újat irreálisan magasnak tartom (33 ezer/db) ebbe az autóba,
- az elmúlt évben a Békéscsabai Agroker Dácia üzletága még forgalmazott Mo.-on Dáciákat, és állítólag ők is kicserélték a féltengelyeket a Győri Recar Kft.által gyártottra, úgy szolgálták ki azokat. Ebből szerettem volna vásárolni, de nem akadtam ilyen gyártásúra.
- kapható e valahol árban és minőségben is elfogadható?
Továbbá (mert a boltosok sem mindig tudják) az 1,4-es 5sebességes (TLX-es) féltengely a "rövid", vagy a "hosszú", illetve a kettő között hány cm az eltérés?
Segítségét előre is nagyon megköszönöm!
Üdvözlettel: Kovács Andrea

Kedves Andrea
A rövid féltengely való a TLX modellekhez. Azok az autóalkatrész kereskedők akik felújított alkatrész is forgalmaznak, a felújító műhely áraira a saját, sokszor nem kicsi árrésüket is rászámolják.
Javaslom, hogy olyan féltengely felújító műhelybe vigye az autót, ahol a ki- és beszerelést is elvégzik. Meg fog lepődni. Szereléssel együtt sem fog sokkal többet fizetni, mint az autósboltban kézbe adott féltengelyért. A minőséggel sem lesz problémája, mert senki sem hülye, hogy az általa garanciával végzett felújítást hanyagul végezze, ha garanciális probléma esetén a ki- és beszerelést is neki kell ugyancsak garanciában elvégeznie.


Szia, Doki,
Van egy 2 éves Xsaram, lassan 60e km-rel. A kocsit újonnan vettem, meg a szalonban beleraktak egy (elég alap) GT Alarm riasztót. Szóval, azóta ez a riasztó átlag 3-5 havonta megadja magát - ez abban nyilvánul meg, hogy egyszer csak nem lehet többé távirányítóval nyitni a lezárt autót.
Ilyenkor kocsit kulccsal ki, riasztó elkezd szólni, mint az őrült, biztosíték ki, riasztó elnémul.
Eddig a szervizben ezt a problémát úgy oldottak meg, hogy egyszerűen cserélték a riasztó fejrészét - de most, az 5. alkalom után mar lassan kezd elegem lenni ebből a cirkuszból. Állítólag még soha nem találkoztak ilyen jellegű hibával. Szerinted mi a búbánat lehet?

UI: ugyanez a kocsi mintha újabban nehezen venni be az 1-est, és magában
is "nehezebb" lenne a váltója. Szabad ilyet csinálnia 60e km után?
A válaszokat előre is köszönöm, Kovari Tamás

Meg kellene mérni a gépkocsi töltő feszültségét, mert ha ez magas, a riasztó ettől rendszeresen tönkremehet . Aztán érdemes lenne még a riasztó bekötését is ellenőrizni. Más ok nem igen jöhet számításba.
A váltó olajszintjét, a kuplung beállítását és a váltó működtető rudazatát (kenetlenség) ellenőrizni kell. Ezek okozhatják a kapcsolás nehézségét.


Szia Autódoktor,
A Fiestám járt már nálad virtuálisan, kerékcsapágy-problémával. (Idő és pénzhiány miatt a javulásról még nem tudok beszámolni) Van viszont még valami, ami foglalkoztat vele kapcsolatban. Egy 957 ccm-es karburátoros motor van benne, kicsit már kopott. Hidegben is jól indul, de miután kicsit visszatolom a szivatót, hogy 2000-nél ne pörögjön többet, nehéz elindulni az autóval, játszani kell a kuplunggal, különben leáll - bár ez természetes. Viszont ha néhány száz méter után kuplungolnom kell, akkor felpörög kb. 3000-es fordulatra, ekkor már elég hangos. Ha visszább tolom a szivatót, megint nehéz vele elindulni. Melegen nincs ilyen gond. A kérdés tehát: meg lehet oldani egy ilyen öreg autónál (79-es), hogy hidegen dúsabb keveréket kapjon a motor, de ne akarja szétforogni magát? Vagy meg kell szokni és kész? A karburátoron semmi szabályozómechanizmus nincs, de ha más autóét (vagy legalább az elvét) lehet adaptálni, az is érdekelne, meg tudom csinálni az átalakítást.
Kösz, Varga Zoltán

A szivató működtetésekor egy mechanizmus a gázkar tengelyét kis mértékben elfordítja. Ezzel biztosítja hideg motornál az emelt fordulatot. Ez általában a porlasztó levegőtorkának tetejében elhelyezett szívatócsappantyú tengelyének működtető karját köti össze egy közvetítő rúd segítségével a fojtószelep tengelyének karjával. Ez az összekötő rúd meg van hajlítva gyárilag. Ennek a hajtásnak a változtatása az összekötő rúd hosszának változását eredményezi. Így lehet állítani, hogy a szivató működtetése közben mekkora gázt kapjon a motor. Egyes porlasztó típusoknál egy kis csavar a szivatótól lejövő rudazat végén további állítási lehetőséget biztosít.
Ha behúzott szivatóval nagyon pörög a motor az összekötő rúd hajtását erősebbé kell tenni, hogy a rúd rövidüljön, így kevesebb gázt kap a motor. Ehhez a beállításhoz a levegőszűrő házat le kell szerelni.


T. Autódoki!
1989 októberi (1990-es évjáratú) a VW PASSAT 1.6 TD+intercooler 80 LE autóm, kb. 227000 kilométerrel. (Eddig motorral kapcsolatos események: kb. 6 éve egy hajtókarcsere - a turbó vizet nyomott a hengerbe - és kb. 3 éve hengerfej-szakadás, nem tudom így kell-e mondani, de befújt a hűtővízrendszerbe, volt az összes probléma - minden teljesen kijavítva, azóta jól működött.)

Tavaly ősszel elkezdte enni az olajat, úgy 1liter/1000 km, és rám ijesztettek, hogy a turbó engedi át, ki kell cserélni, de kaptam egy tanácsot, hogy előbb próbáljam meg mosóolajjal átöblíteni a rendszert, hátha a lehúzó gyűrű ragadt csak be.
Idén januárban az esedékes olajcsere alkalmával a szerelőmmel ezt megcsináltattam.
Azóta úgy 4000 km-t mentem és most kezdett az olajszint a pálca aljához közelíteni, így fél liter körüli olaj fogyott csak el.
Hűtővízfogyasztás kb.2-3dl / 2000 km
Diesel fogyasztás 5.6l / 100km
Gyorsításnál néha füstöl, de ezt nem tudtam sem a gázpedál állásához, sem a motor hőfokához kötni. (Fúvókák 200000 km-nél voltak cserélve - Bosch)

1. Megnyugodhatok-e vagy továbbra is idegesítsem magam és a pénztárcám a turbó miatt?
2. TD-hez ajánlott Castrol 10W40-et használok. Elég jó ez, vagy tudsz jobbat ajánlani?
3. Mennyire káros vagy hasznos, ha az olajpálca maximális szintje fölé töltünk olajat?
Köszönettel Gábor

A turbó állapotát levelezőn elég nehéz megítélni. Már többször leírtam, hogy a töltőcső mennyire olajos belülről, ebből következtetni lehet a turbó tömítettségének állapotára (a turbina tengely mellett mennyi olajat enged át a töltőtérbe). A turbó töltőnyomását pedig megfelelő mérő műszerrel mérni lehet. Ekkora futás teljesítménynél már inkább 15W-40-es turbó diesel adagolású motorolajat használnék az ön helyében. A nívópálcán azért van a két jelölés, hogy a motorolaj szintje a két érték közt legyen állandóan. Túltöltés esetén az olajtérben megnövekedhet a nyomás, ami a szimeringeket szétnyomhatja, és egyéb más gondokat okozhat. Tehát ne töltsük túl a max szinten!


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket!

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.